Mi a különbség a pára és a gőz között?
Na most figyeld !
Pára = Ló
A felmelegített Pl. víz 100 C fok, azaz a forrás pont fölött gőzé válik.
Ha rá lehelsz az ablaküvegre az a pára. De a benzin is eltud párologni, na meg a víz is egy idő után el párolog.
Összefoglalva.: A folyadékok mind addig párolognak amíg egy bizonyos hőfok hatására el nem kezdenek gőzzé válni.
Figyelj ! Most így belegondolva , megmondom neked őszintén, hogy nem tudom megmondani, hogy mi a különbség a pára és a gőz között.
Na de legalább őszinte voltam és a sok próbálkozás után bevallom nem tudom a választ.
Legközelebb én is fel teszek egy kérdést, amire szerintem legalább annyira nehéz lesz válaszolni, mint a te mostani kérdésedre.
Pl.: Mi a különbség a krumpli és a burgonya között.
Általában
- gőz: ha az anyag légnemű állapotban érintkezik azzal a folyadékkal, amiből hő hatására átalakult;
- pára: plyan légnemű anyag, ami folyadékból lett azzá.
Pára (köd) melyben apró lekondenzálódott vízcseppek okozzák a jól látható fehér színt (ez az, ami a lábosból kijön).
Gőzön elpárologtatott vizet (vagy egyéb anyagot) értünk, színtelen, láthatatlan gáz.
1# vagyok.
Az eddigi válaszolók egyike sem adott választ a kérdésre !
Mindegyik megpróbálta meg magyarázni, hogy mi a pára és mi a gőz.
De !
Nem ez a kérdés lényege, hanem , hogy a PÁRA és a GŐZ között mi a különbség?!
Engem le pontoztatok pedig csak meg szerettem volna válaszolni az eredeti kérdést.
The difference is purely one of temperature.
Water vapour is the same temperature as the air in which it is spread.
Steam is above the local boiling-point of water (usually taken to be 100°C, but varies with local weather and altitude).
It is also a general assumption that "a cloud of steam" will be largely steam / water vapour, whereas "water vapour" is typically only a few percent of the volume of the air.
Chemically, steam and water vapour are identical.
Pl.: Mi a különbség a krumpli és a burgonya között.
Kedves ezt kérdező, a válasz nagyon egyszerü. Az egyik kutya, a másik pedig eb.
Az angol szöveg nagyon jól megmagyarázza amit találtam végül. Lényegében a hőmérséklettel és a levegő / légnemüvíz aránnyal van kapcsolatban. De lényegében ugyanarról van szó. Olyan folyadék adott esetben víz, mely folyékonyból légnemüvé vált.
Pl van hidegpároló, mely ... nem meleg... :) Viszont a gőz az mindig az.
As a few others say (Re-Design, Kiteman) the key difference is temperature.
Steam is water above boiling point that is allowed to escape as gas. It only exists at above water's boiling point at a given pressure (100+ degrees C at sea level). It is individual water molecules bouncing around like a gas. Note, sometimes steam is referred to as water vapour above boiling temperature.
Water vapour is DIFFUSED water particles, like fog or mist. It is AIR molecules with tiny tiny water particles floating in it. It exists at temperatures/pressures BELOW boiling point. When the water particles are condensed it appears as a fog, when they are totally evaporated it is invisible.
When your kettle boils and 'steam' comes off the boiling water, it quickly hits cold air and condenses into a cloud of water vapour + steam, then totally evaporates
References: [link]
Oké, azthiszem a gőz igazából nem látható, hanem amit látunk olyankor az a pára már.
Nemtudom kezdek belemenni már a felhőben meg a levegő vízpáratartalmába. Mármint a felhő miért nem esik le? a levegőben a pára miért nem gyűlik össze és lehet benne úszni utána? valami furi dolog van itt és én nem teljesen értem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!