Melyik nyelv a legintelligensebb?
Szerintem a Basic English.
Indoklás: Eleve magas kultúrájú, sikeres nemzet nyelve az angol. Ehhez hozzájön a Brit-birodalom világuralma során a világ különböző helyeiről, kultúráiból szerzett tapasztalat, amely áthatotta az angol hódítók gondolkodásmódját. És a nyelvüknek is a Basic English, tehát az egyszerű része, amely letisztultan a legszükségesebb, és leglogikusabb dolgokat tartalmazza, a legkevesebb ellentmondással. Ezeken felül ott van a könnyebben észrevehető tulajdonsága is, hogy a hódítások során el is terjedt az angol nyelv, így ismerik is sokan a nyelvet, de hozzátenném, hogy hangsúlyozottan ezt a harmadik faktort találom messze a leggyengébbnek, mivel a kérdés nem arra vonatkozik, hogy melyik nyelvet beszélik a legtöbben, hanem, hogy melyik a legintelligensebb, melyik az, ami alapján a legbonyolultabb dolgok tudnak a legkevesebb hibával, és ellentmondással működni. Azt is hangsúlyoznám, hogy az én nyelvemen, az intelligencia egy alulról építkező valami, tehát annak kell alapjának lenni, szemben az kreativitással és az álmokkal, bizonyíthatónak kell lennie az alulról, tehát az egyszerűbb oldalról kezdve a bizonyítást. Talán annyit hozzátennék, hogy nem magyarul írtam a kérdést, hanem valami önmagát kicsomagoló klingon nyelven, aki érti az válaszoljon, aki nem érti, az írja le, hogy nem érthető. A nyelvem egyébként vegyítve van sok fajta immunitással, ezért sok választ ignorálni fogok. Nyilván a cél az lenne, ha a kérdésem és kifejtésem alapján megértenétek a nyelvemet, és az én nyelvemen válaszolnátok, de legalábbis akkor már inkább Basic English nyelven, ne magyarul.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Egy nyelv max logikusan felépített,de ugye ez nem mondható el az angolra,mert tele van kivételekkel.. A kiejtés és írás az meg megint csak hol így,hogy úgy mondunk egy betűt..szóval nem.
Mesterséges nyelv lehetne az,de kérdés meddig...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
" pedig pl a magyar is jobb az angolnál."
pár utcahosszal is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A legintelligensebb nyelv az, amelyik egy
h-ÖLGY tulajdonát képezi, és körbejárja a tulajdonomban levő
t-ÖLGY termését, hogy egészségesebb lehessek általa.
(Ez ugye kellően virágNYELVEN volt?)
A magyar!! mert csak ez anyelv tud MAGYARázni!! melyik nyelv fejezi ki igy a saját tudását? egyik se..
Az ösi szavainkban ott van a megoldás!! pl fázni. mit csinálsz ha fázol? elmész fázni, vagyis fát szedni.. a magyar nyelvben ott van a fizika alapjai..
itt egy video ahol egy fizikus egyetemi tanár beszél a magyar nyel felépitéséröl
#1 válaszadónak: folyékonyan beszélsz angolul? akkor olvassál eredetiben régi angolul Shakespare-t.. egy szót nem fogsz belöle megérteni, de nem csak te nem érted, hanem az anyanyelvi angolt beszélök sem értik, pedig pár száz éve volt..
Ezzel szemben te az ómagyar Mária siralmat ami 1000 éves, vigan megérted!!
A magyar nyelvben ott van a Dopler-effektus, ami egy fiziki jelenség (erre-arra, ide-oda stb.) ez azért érdekes, mert ezek szerint az öseink ismerték ezt az effektust!!
De a leg szembetünöbb szavainkban is ott van: iSTeN-SáTán
Ami egy több ezer éves vitát is megold:
Isten vagy ha közeledsz a forráshoz, Sátán, ha távolodsz töle..
De ott van a Biblia is:
"Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge."
Ige: létezést, cselekvést, történést kifejezö szó.
Tehát ami létezik, ami történik, ami cselekszik, az ,maga az Isten. Ezeket nem sok nyelven tudod elMAGYARázni, mert nem értik, mert a szavaiknak csak J-E-Lentése van, és nincs mögöttes tartalma, É-R-Telme
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!