Az orosz nyelvet mennyi idő alatt lehet megtanulni?
Az orosz nyelv ALAPJAIT egy átlag nyelvtanuló, napi kb. 1 óra tanulással nagyjából 4 hónap alatt el tudja sajátítani. Az alapjait. Ha elég ügyesen összeállított tananyagot tanul, ennyi tudással egyszerű szituációkban már meg is tudja értetni magát.
Egy svédek számára készített kalkuláció szerint, havi 120 óra tanulás mellett kb. 8-10 hónap kell ahhoz, hogy az alapvető orosz társalgás szintjére eljuss. Ez már több, mint biztató, de az a szépséghibája, hogy nagyon keveseknek van ennyi szabadidejük.
# 1
Ez a svéd adat nagyon meglep. 1200 óra alatt a felsőfokig bőven el lehet jutni. Még a nagyon-nyelvi-antitalentumok is eljutnak a biztos középfokra ennyi idő alatt.
Próbálok számolni. Gimiben tagozatosok lévén 9 óránk volt egy héten, ehhez jött a másik 10-15 óra, amit otthon tanulással, leckével töltöttünk, így havonta megvan a kb. 80-120 óra. Ja, és félévtől csak kilencen voltunk a csoportban, tehát jutott mindenkire bőven idő. A suli durván tíz hónap, szóval első év végére összejön a 800-1200 óra. Még egy ja, eszméletlen jó tanárunk volt, a mai napig példaképem.
Nos, ezzel az intenzitással egy év alatt megtanultam rendesen beszélni, de hogy felsőfokon lettem volna... nem hiszem.
Angolból (heti öt óra) harmadikban mondta a tanárnőnk, hogy nyugodtan elmehetnénk középfokúzni, bőven megvan hozzá a tudásunk (bár hallgattam volna rá!).
A lényeg, ha minden nap foglalkozol vele egy-két órát, kényelmesen meg lehet tanulni egy év alatt, talán kevesebb is elég; ha hetente egyszer-kétszer szánsz rá egy órát, talán életed végéig sem tanulod meg (kivéve, ha eleve nyelvzseni vagy)
# Savitar
Én is tagozatosba jártam, nekünk csak heti 5 nyelvóránk volt, de négy év alatt az is eljutott felsőfokig aki az abszolút nulláról indult. Persze ez még az 1980-as években volt :)
De a szubjektív élményeket félretéve, a mai hivatalosnak számító EU-s adatok szerint is (angol és német nyelvre vonatkoznak) 600-700 órával el lehet jutni a felsőfokig.
Négy év alatt én is eljutottam a felsőfokig (hetvenes évek vége:), de szerintem az jóval több volt 1200 óránál. :D
Viszont a sárga irigység mar (na jó, csak kicsit, és ez tényleg nagyon szubjektív már), hogy van, aki 600-700 óra alatt eljut a felső fokig angolból. Igaz, felsőfokú papírkám nekem is van róla, de lassan negyven éve tanulom, több mint 25 éve tanítom, és egyre inkább megtanulhatatlannak érzem :'( Persze tudok valamicskét, de nincs meg az a magabiztosság, amit oroszból már egy év tanulás után (gimi persze, nem általános suli) magaménak tudtam. Gyanítom, nem a tudással, hanem az önbizalommal vagyon gond, de ez nem vigasztal, és oroszul csak megtanultam egy év alatt. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!