Ha valami azt mondja, hogy "ha még nem múltál el 21 éves, akkor belekezdhetsz", akkor az azt jelenti, hogy 21 évesen még igen, vagy már nem kezdhetek bele?
9-es, neked meg a hivatalos megfogalmazások és a matematikai mellett a jogi gondolkodásmód minimális szintű ismeretének elsajátítását javaslom.
Hasznos gyakorlati módszer: keress rá a guglin a "nem múlt el 18 éves" és a "nem múltál el 18 éves" keresőkifejezésre. Na most ha szerinted az ott olvasható SOK EZER különböző előírás és korlátozás mind a 19. születésnapra vonatkozik, akkor sok sikert számodra az életben, ekkora szöveg- és valóságértelmezési képességgel nagy jövő előtt állsz Magyarországon!
"A matematikai gondolkodásmód minimális szintű ismerete"
Még jó hogy nem tudod kinek írtad ezt süni!
Ha azt írná hogy ha még nem töltötted be a 21-et, akkor 21 évesen már késő lenne.
A kérdés kiírójának meg a pontos szövegkörnyezetet kellett volna ismertetnie velünk. Meg hogy milyen hivatalos szerv kéri ezt. Így viszont hogy csak ezt írja, ez azt jelenti hogy 21 az még oké.
Najó, konkretizálom, mert úgy látom, elég sok válasz érkezett.
Az az ember, aki még nem múlt el 21 éves, ingyenesen végezheti az OKJ-t. Szóval akkor 21 évesen én most elkezdhetem ingyen az OKJ-t, vagy nem?
Ezek szerint járhatsz ingyenes OKJ-s képzésre, csak esti vagy levelező tagozaton.
Már bocs de a kérdést eredetileg is így kellett volna feltenned.
Süninek köszönöm a vidám perceket:) Látod, a végén nekem lett igazam...most meg megyek vissza integré...öö...integrálni!
Miben is lett igazad, 55%? Abban, amit belinkeltél, semmi a világon nem utal arra, hogyan kell értelmezni az "elmúltál 21 éves" kifejezést. De direkt a te kedvedért kerestem egy konkrét magyarázatot szintén az eduline oldaláról:
"Igen, nappali képzési formában 21 éves korig ingyenes az első szakképesítés megszerzése: abban az évben jelentkezhettek utoljára, amelyben a 20. életéveteket töltitek be."
Tehát rohadtul nem volt igazad. Hagyd az inregrálást, és húzzál inkább vissza az alsó tagozatos olvasásórákra, ott a helyed.
Neked meg itt egy kis szövegértési feladat:
Az első, iskolarendszerben (tehát nem tanfolyamon) megszerzett OKJ-s képesítés valóban ingyenes. Félreértésre adhat okot az a szabály, hogy nappali tagozatú képzést csak 21 éves korotokig kezdhettek el, pedig 21 év fölött is ingyenes az első OKJ, csak ilyenkor esti vagy levelező tagozaton kell elvégeznetek.
Amúgy meg már rég nem az a kérdés amiről te beszélsz, hanem hogy elvégezheti-e ingyenesen az OKJ-s képzést.
"Amúgy meg már rég nem az a kérdés amiről te beszélsz"
Ez valóban nagyon kényelmes megoldása a kialakult vitának, elkezdeni gyorsan másról beszélni, a korábbiakat meg elfelejteni, miután kiderült, hogy éktelen hülyeségeket írtatok be ide.
Jó, akkor okos engend módjára én ezt most befejezem.
Kérdezőnek: igen, mehetsz ingyenesen OKJ-s képzésre, max csak esti vagy levelező tagozaton. Remélem látod hogy én az aktuális kérdésre is válaszolok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!