Mennyiben tér el az ógörög a görögtől?

Hogyha a standard attikai (Szókratész, Platón, Arisztotelész, Xenophón) göröghöz hasonlítjuk, akkor az alábbiakban.

1, Hangtan

Az ógörög nyelv kiejtését bár nem ismerjük 100%-ra, de a más nyelvekbe (latin) történő átírásokból tudjuk, hogy az egy fonetikus írásrendszer volt, tehát minden betű külön hangot jelölt. A magánhangzók lehettek hosszúak és rövidek is. A magánhangzók közt voltak kettőshangzók is. Következetes szabályokat alkottak, egy-egy szó nem mindig olvadt össze. A szótagok jól kivehetőek. A hangsúlya valószínűleg dallamhangsúlyos volt, amit három külön hangsúlyjellel jelöltek (az újgörög betűket is így jelölték a '70-es évekig).

Az újgörög nyelv abszolút nem fonetikus, vannak olyan hangjai, amikre nincsen külön betűjük (g -> νκ, b -> μπ, ντ -> d), és vannak olyan hangja is, amire legalább 6-7 betűkapcsolat van (i -> ι, η, υ, ει, οι, ηι, υι), ami amiatt van, mert az újgörög helyesírás megtartotta szavainak eredeti ógörög alakját. Csak rövid magánhangzói vannak, ha hangsúlyosak, akkor kissé meghosszabbodnak (az ógörögben csak akkor hosszabbodnak meg, ha eleve hosszúak a szóban). Nincsenek írásképében rögzített kettőshangzói, amik ugyanis voltak az ógörögben, az újgörögben kettéváltak (au, eu -> av, ev). A szótagok nagyon gyakran összemosódnak. A hangsúly helye ugyanaz, mint az ógörögé, de azzal ellentétben dinamikus, hadaró minőségű. Rengeteg újgörög mássalhangzó megváltozott az ógöröggel szemben. Pl. a β-ból (/b/) /v/ lett, χ-ből (kh) németes h, a θ-t az ógörögben th-nak ejtették, az újgörögben "angolos" th-nak. A γ, ha nem k, x, kh előtt állt (ekkor mindkét nyelvben n betűnek ejtjük), akkor mindig g betűnek ejtették, míg az újgörögök néhány magánhangzó előtt j-nek, más esetben egy magyarok által kiejthetetlen /γ/ hangnak ejtették.

2, Íráskép

Az ógörög írás az újgöröggel ellentétben, ha az írásban a szó magánhangzóval kezdődik, akkor mindig jelöli a kezdő magánhangzó előtt, hogy a szó h-val kezdődik vagy sem. Pl. Ἑλλάς - Hellász. Ha másik irányba kunkorodik a jel, akkor nincsen. Ez még a szókezdő rhó-nál van így a magánhangzókon kívül.

A nyelvtant is leírom később.

2, Íráskép

A hehezeten kívül a hagyományos görög írásmódban három hangsúlyjel létezett: az éles (´), a hajtott (^), meg a tompa`. Most a szabályait nem részletezném. Pl. δοῦλος /dú^ulosz/ (szolga), φήμη /pheemee v. phémé/ (hír, latin közvetítéssel fáma), σχολή /szkhoLÉ/ (szabadidő, ebből jön az iskola szónk is latin közvetítéssel). A tompát csak két vagy annál több szókapcsolatnál használjuk, amelyben a végéles (pl. a szkholé) szó, ha nem áll a mondat végén, vagy nem követi simulószó, akkor eltompul.

A mai modern ('70) utáni újgörög helyesírás csak az éles hangsúlyjelet (´) rakja ki. Ugyanezek a szavakkal: δούλος /dhulosz/ (mint az angol brother th-ja), φήμη /fimí/, σχολή /szholí/. Persze nem olyan hosszúan ejtik azt a hosszúságot mint a magyarok.

3. Nyelvtani különbségek

Az ógörög nyelvnek igen gazdag nyelvtana, amely az újgörögben eléggé leegyszerűsödött.

A névszókat öt esetben (alanyeset, tárgyeset, birtokoseset, részes eset, megszólító eset) ragozták, s az ógörögben még kettesszám is volt az egyes- és többes mellett. Az ógörögben a latinhoz hasonlóan az eseteknek nem csak hagyományos jelentésük van, hanem elég kiterjesztett a használatuk, tehát sok minden másra használták is használták az alapjelentésen kívül: pl. a részeshatározó nemcsak a -nak, -nek-et fejezte ki, hanem az eszközhatározót, indulathatározót, időhatározó stb. stb., prepozíció nélkül. A legtöbb jelentést a birtokos eset hordozta. Persze vannak prepozíciók az ógörögben, nem is kevés, de az újgörögben azokat a mondatfunkciókat, amely a görög prepozíció nélkül is el tudott látni, nagy részben csak prepozícióval látja el.

A mai újgörögben kiesett a részeset, helyette a részeshatározó kifejezésére a 19. században a πρός, διά + tárgyesetet használták, de manapság az egyszerű γιά /já/+tárgyeset körülírást. Sok új prepozíció jött létre az újgörögben, és sok ősi indoeurópai prepozíció veszett el (ἐν /en/ +részes eset- ban, -ben, helyette a σε+tárgyeset névelővel összevont alakját használják).

Az ógörögben háromféle főnévragozás létezett: a-, o-, és mássalhangzó-tövű. Ezen belül is rengeteg fajta. Az újgörög ezzel úgy járt el, hogy egy csomó, eredetileg mássalhangzó tövű szót átrakott az a-, o- főnévragozásba (γυνή, γυναικός /güné, günaikosz/ -> γυναίκα /jinéka/ [nő]), vagy néhányat megtartott eredeti mássalhangzós ragozásában (φῶς /phó^osz/ -> φώς /fosz/ [fény]). Vagy sokszor egy teljesen más szó kerül be a köznyelvbe: pl. a víz ógörög mássalhangzó tövű hüdór, hüdr- alakja (ebből jön a hidrogén, német Wasserstoff tehát vízanyag), de az újgörög népi neró kinyomta.

Maga az a-, o- főnévragozás is módosult az ógörögben. A többes szám alanyeset végződése "-ász"-ból "-isz" lett, és a mai újgörögben lekophatnak az egyesszámú tárgyesetet kifejező -n végződések mind az o- hímnemű, mind az a-tövűeknél.

A melléknevek szintén hasonlóan jártak. A melléknévfokozást az ógörögben tisztán raggal képezték két fajtában /középfok: -ión vagy -terosz; felsőfok: -sztosz vagy -tatosz/. Az újgörögben -ión középfok kiveszett, az eredetileg felsőfokú ragok pedig túlzófokúak lettek. Bejött az angolhoz hasonló segédszavas fokozás a pio szócskával, amely egy lehetséges fokozó rag lehet a megmaradt -terosz mellett. Rendes felsőfokot úgy lehet képezni, hogy valamelyik kiválasztott képzés közül elé tesszük a névelőt.

Névmások. A személyes névmások egy része megváltozott, míg mások megmaradtak: egó/egho (én), szü/eszi (te), heeméjsz/emísz, hüméjsz/eszísz. Az ő-t és az őket mutató névmásból képezték. A kérdő szó az ógörögben a Tisz (Ki?), Ti (Mi?) volt. A Tisz az újgörögben a már az ógörögben is meglevő poiosz/píosz (milyen?) kérdőszóra cserélődött le.

A számnevek nagyjából ugyanazok, a helyesírásuk is ugyanaz, de a kiejtésük más.

Folytatása következik.