A spanyol és olasz nyelv nagyon különbözik egymástól a latinhoz való hűség tekintetében?

Nem.

A spanyol pl. az igeragokat jobban őrzi:

latin: canto, cantas, cantat, cantamus, cantatis, cantant.

spanyol: canto, cantas, canta, cantamos, cantáis, cantan

olasz: canto, canti, canta, cantiamo, cantate, cantano

Ugye, hogy a spanyol hasonlít jobban?

Az olaszban történt egy változás, így a latin -s végződés helyére sok esetben egy magánhangzó, pl. -i került, ez a változás a spanyolban nem történt meg (és egyébként a románban is megtörtént). Ezért van a cantas helyett az olaszban canti, de a spanyol megőrizte a régi alakot.

De ez csak egy csepp a tengerben, mert van, amit meg az olasz őrzött meg jobban (pl. a főnevek többes számát: béka: latin: rana-ranae, olasz: rana-rane, spanyol: rana-ranas). Szóval összességében, nem áll sokkal közelebb az olasz a latinhoz, mint a spanyol. De valamivel azért közelebb állhat, mert egy diák régebben írt egy olyan verset, ami tökéletes latinsággal és olaszsággal íródott. Spanyolban ilyenről nem tudok.

De inkább nézőpont kérdése, milyen tekintetben áll közel az olasz és a spanyol a latinhoz. Kiejtés, igerendszer, főnevek? Alaktan? mondattan?

Ehhez kiváló irodalom:

[link]

Pontosan, Webnyelv jól mondja. Attól függ, éppen melyik jellemzőt nézzük.

A többes számnál sem teljesen igaz, hogy azt az olasz jobban őrizné, hiszen a latinban – a szó ragozási típusától függően – hol -es volt a többes szám, hol -i, hol -e, hol -a. Az olasz az o- és a-tövű latin főnevek alanyi többes számát viszi tovább, a spanyol pedig a tárgyesetű többes számot. De sok esetben a latinban az alanyesetű és a tárgyesetű többes szám egybeesett.

latin DOMINA 'asszony' – DOMINAE 'asszonyok' / DOMINA(M) 'asszonyt' – DOMINAS 'asszonyokat'

Ebből: olasz donna – donne / spanyol dueña – dueñas.

Másik példa:

latin AMOR 'szerelem' – AMORES 'szerelmek' / AMORE(M) 'szerelmet' – AMORES 'szerelmeket'.

Ebből: olasz amore – amori / spanyol: amor, amores.

Tehát tulajdonképpen kétféle többes szám volt a latinban, vagy magánhangzó, vagy -s (szótípustól függően), de az újlatin nyelvekben vagy az egyik, vagy a másik vált általánossá.

Az azért hasonlíthat jobban a latinra, mert egyrészt lassabban beszélnek, másrészt sok az -i végű szó (a spanyolban meg inkább -os, -as, -es van).

A spanyol szókincs sok tekintetben régiesebb, mint az olasz, azaz őriz olyan latin szavakat, amelyeket az olasz nem.

Pl. MIRARI 'bámul, csodál' > sp. mirar 'néz'; PETERE 'kér' > sp. pedir; NUNQUAM 'soha' > sp. nunca, ADHUC 'még' > sp. aún; PERCUNCTARE 'kérdez' > sp. preguntar stb.

Üdv: El Mexicano

Egyébként az olaszból és a spanyolból is lehetne olyan mondatokat alkotni, amelyek éppen nagyon közel állnak a latinhoz.

Leginkább a létige ragozása hasonlít nagyon a spanyolban és a latinban:

Latin: sum, es, est, sumus, estis, sunt

Spanyol: soy, eres, es, somos, sois, son.

Olasz: sono, sei, è, siamo, siete, sono.

Múlt időben:

Latin: fui, fuisti, fuit, fuimus, fuistis, fuerunt.

Spanyol: fui, fuiste, fue, fuimos, fuisteis, fueron.

Olasz: fui, fosti, fu, fummo, foste, furono – de ezt az igeidőt az olaszban ma már nem is használják.