Hány nyelven beszéltek legalább középfokon, s melyek ez a nyelvek?
3-t biztosan: magyar, angol, német
És japánt is talán; nem tudom, hogy abből hova sorolódom be...
magyar (anyanyelvem)
német (középfok már biztos megvan, felsőfokú vizsgára készülök)
Franciául anyanyelvi szinten (egy francia-magyar vegyesvállalatnál vagyok mérnök, napi szinten használom, bár a helyesírásába mindig belegabalyodok, hol van e betű a szó végén, hol nem, a francia főnököm jót derült, mikor írásbelin elsőre megbuktattak), de angolból is megvan a felsőfokúm. (A rendszerváláts környékén lettem általános iskolás és a szüleim előrlátó módon nem németre irattak, mint a legtöbb gyereket akkortájt.) Azonkívül volt a családban orosztanár (közeli rokon), így neki hála azt is középfokon beszélem (papírom nincs róla, de mikor orosz főnök jött hozzánk elbeszélgettem vele, igaz néhol hibázgattam, de értettük nagyjából egymást). És persze magyar.
De nálam sokkalta érdekesebb a feleségem. Ő kenyai, ahol ugye hivatalos az angol és a szuahéli, mind a kettőt kislánykora óta anyanyelvi szinten beszéli. Ezen kívül kettő kisebb törzsi nyelvet is megtanult még gyerekként, amik az országban őshonosak, a Kikuyu-t és a Luhja-t. (Ő az úgymond gazdagabb kenyaiak közül való, a kenyaiak majdnem felének a mai napig anyanyelve a Kikuyu például, de a főváros elitebb részein, ahonnan ő is való szinte egyeduralkodó az angol és még talán a szuahéli-bár az főként a vidéki nagyvárosok pl. Mombasa nyelve-a hagyományos nyelveket pedig már csak vidéken és a külvárosokban beszélik.) A középiskolában a szülei javaslatára franciát tanult, mondván sok afrikai országban bevált nyelv (volt francia gyarmatok). De ezt sosem sajátíotta el igazán, bár középfokon beszéli,de ha franciául van valami engem kérdez. :)
Aztán Budapestre jött egyetemre (ott ismertem meg), és már magyarul is jól beszél. Azóta tolmács lett, javarészt magyarról fordít angolra (visszafelé nem tenné, mert azért a mai napig hibázgat a magyarban), de volt már rá példa, hogy szuahéliről fordított, sőt Kikuyu és Luhja anyanyelvű menekülteknek is segített Magyarországon intézni a papírjaikat (a teljesség kedvéért ez csak egyszer fordult elő). Tanított szuahélit is, de Magyarországon erre nem nagy az érdeklődés.
Igazság szerint engem is megpróbált megtanítani egy kis szuahélire de a Szeretlek-nél többet nemigen tudok, netalán bemutatkozok, vagy megmondom, hogy ő a feleségem. :) A Kikuyu-t és a Luhja-t szerintem fehér ember nem tudja megtanulni (na jó lehet, de én nem), magyarázgatta őket, de ezek a bantu nyelvek nagyon különböznek az európaiaktól.
angolt és magyart anyanyelvi szinten ezeket lényegében egyszerre tanultam.
Mellettük spanyol francia tudok beszélni és írni is de nem hiba nélkül.
Most el akarom kezdeni az olaszt és a katalánt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!