Mikor használják a latinban az "ablativus absolutus" szerkezetet?

Először írok pár példát:

[Duobus litigantibus] tertius gaudet. - itt leginkább feltételes mondatként lehet értelmezni magyarul: Ha ketten veszekednek...

[Natura duce] errari nullo pacto potest. - itt is megfelelhet egy feltételes mondatnak: Si natura est dux... (a létige kimarad a szerkezetből, ez az ún. "abl. abs. mancus", vagyis "csonka")

[Tranquillo mari] a Graecia domum veniemus. - Amikor majd nyugodt lesz a tenger... - ez időhatározói értelmű, egyidejűséget fejez ki (ez is mancus)

[Tarquinio Superbo regnante] Pythagoras in Italiam venit. - időhatározói, szintén egyidejűséget fejez ki: amikor T. S. uralkodott (v. T. S. uralkodása idején) ...

Hostes [urbe capta] incolas occiderunt. - időhatározói, de előidejűséget fejez ki, mert a participium perfectum szerepel benne: Az ellenség, miután elfoglalta a várost...

Romani [Tarquinio Suberbo expulso] consulatum in urbe constituerunt. - itt ugyanígy előidejűség van: A rómaiak, miután elűzték T. S.-t...

Tehát dióhéjban összefoglalva, az abl. abs. különböző, főleg határozói tartalmú alárendelt mondatokat tömörít a participium imperfectum vagy perfectum segítségével. A fentieken kívül ok- és módhatározói, valamint megengedő mondatok kifejezésére is alkalmas, de ezekre most nem találtam jó példát.

Fontos, hogy egy olyan önálló mondatrészről van szó, amelynek eltér az alanya a főmondatétól (ezért hívják absolutusnak, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy 'önálló, független, valamitől elválasztott', szemben a participium coniunctummal, amely a főmondat valamelyik elemére vonatkozik).

Remélem, tudtam valamit segíteni!