Igazából nem tudom a választ, ahogy láthatóan a válaszolgatók többsége se tudja, csak nyomja ide a zsigeri undorát. Viszonylag sok "boltos kínai" és vietnami dicséretesen szépen tudogat már magyarul, ahhoz képest, hogy ez nem a legegyszerűbb nyelv. Egyetlen egyszer volt dolgom nem boltos kínaiakkal, akik néhány udvariassági formulát leszámítva nem tudtak magyarul, de valami gondjuk volt, és segíteni kellett rajtuk. Nem volt valami jeles az angoltudásuk, ahogy az enyém se, de azért ezerszer jobb volt a semminél, plusz sok mutogatással, meg papírra rajzolgatással sikerült megértetnünk egymást.
Az oroszul tudó kínaiakat kazakoknak, jakutoknak, stb. hívják, kedves valahányas. Már a mongolok se tudnak oroszul, pedig ott még tanultak az iskolában.
Nem tudom, mégis mit értetek "integrálódás" alatt?
Mert ilyen alapon például én, mint rettentő zárkózott természetű ember, épp annyira nem vagyok integrálódva semmiféle társaságba és társadalomba, mint valami külföldi. Vagy például se vallásos, se vásárlásmániás nem lévén a karácsonyi őrületből se veszem ki a részem, épp annyira nem, mintha én is más kultúrából lennék. Nekem nem hiányzik az, hogy még a "sarokban-csendben-maguknak-való" kínaikat is nagypofájú, gátlástalan nyugati lényekké sikerüljön integrálni, szerintem nagyon jól vannak ők olyannak, amilyenek, és szívesen lecserélném akármelyik összeférhetetlen baromállat szomszédomat inkább magának való kínaira, ha már itt tartunk.
Attól függ kiről van szó. Kínai turista pl. talán tud angolul, de mandarinul biztos.
Az itt élő kínaiak változó mértékben tudnak magyarul.
A leszármazottaik meg teljesen magyarok.
Milyen kínaiakkal?
Turistákkal? Leginkább angolul, esetleg sehogy (főleg ha idősebbek).
Az itt élő, itt dolgozókkal? Angolul, vagy magyarul, amit általában megtanulnak, még ha erősen törik is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!