Létezik olyan ember, aki tényleg egy darab dz-betűvel ejti a bodzát?

Inkább a kiejtés felől közelítsük meg ezt a kérdést! És szögezzük le, hogy betűket csak leírni lehet – kiejteni hangokat lehet.

A [ʣ] hang nem önálló /ʣ/ fonéma a magyarban, hanem csak egy /d/ és egy /z/ egymás után, melyek kiejtve összeolvadnak [ʣ]-vé. Az összeolvadás nevű mássalhangzó törvénynél azonban mindig hosszú mássalhangzó keletkezik, pl. adja = [aggya], futsz = [fucc]. Ezért lesz a [ʣ] is alapvetően hosszú, hiszen az is legtöbbször összeolvadás eredménye.

Amikor röviden ejtjük, akkor mindig mássalhangzó előtt vagy szó elején áll: mássalhangzó előtt más hosszú mássalhangzók is megrövidülnek (ezt hívják rövidülésnek), pl. jobbra [jobra], így nem meglepő, hogy a húzódzkodik és az ódzkodik [c]-vé zöngétlenedő [ʣ]-je is rövid lesz. Szó elején pedig egyáltalán nem ejtünk hosszú mássalhangzót, így megintcsak érthető, hogy a dz-vel kezdődő idegenszavakat (hiszen dz-vel kezdődő magyar szó nincs) rövid [ʣ]-vel ejtjük, pl. a görög dzéta (ζ), Abu-Dzabi.

Mivel a magyar helyesírás kiejtés szerinti alapelve valójában fonémákat jelöl, nem a konkrétan kiejtett hangokat, ezért jogos Kérdező felvetése: miért van önálló dz betű, ha önálló /ʣ/ fonéma nincs?

Egy lehetséges magyarázat, hogy régebben a /ʣ/-t önálló fonémának tekintették, így érthető, hogy "járt" neki egy önálló betű is.

Eg másik magyarázat, ami tulajdonképpen az előzőhöz kapcsolódik: a szimmetria iránti igény. Mivel az összes zörejhang zöngés-zöngétlen párokba rendeződik ([b-p], [d-t], [g-k], [z-sz], [zs-s], [v-f], [gy-ty], [dzs-cs], [ʣ-c]), ezért a /c/ természetes párjaként tekintettek a /ʣ/-re – anélkül "hiányos" lett volna a hangrendszer. Persze, a [ʣ] hang létezése még nem teszi szükségessé a /ʣ/ fonéma létét is, mint látjuk. Ezt régen nem így gondolták.

#3,

A magyar miert rak oda egy z-t?

Az AB] + [OO] + [DAA] + [BEE]

4: Igen, alapvetően ezt jelenti a fonéma. Nem konkrét beszédhang, hanem egy elvont entitás, ami jelentésmegkülönbözetetésre képes. Egy fonémának egy vagy több tényleges, kiejtett realizációja lehet, ezeket a beszédhangokat hívják allofónoknak. A fonémák többségének egynél több allofónja van, de ezek léte sokszor nem is tudatosul bennünk, mert beszéd közben spontán hasonulnak a hangok a körülöttük lévő hangokhoz.

A magyar /n/ fonémának például az [n] mellett létezik egy [ŋ] allofónja is, melyet [g] ill. [k] előtt ejtünk: ha megfigyeled, a leng szó kiejtése [leŋg], nem pedig [leng], tehát nem olyan, mintha a len szó végéhez még hozzácsapnánk egy [g]-t, hanem a [ŋ] ejtésekor a nyelvünket már beállítjuk az azt követő [g] képzési helyére. Persze ki tudjuk ejteni [n]-nel is: [len-g], de ez nagyon darabosan, magyartalanul hangzik, viszont a jelentése nem fog ettől megváltozni.

Ez egy jó példa arra, hogy bár létezik a magyarban a [ŋ] hang, ettől még nem létezik önálló /ŋ/ fonémánk, pl. a leng szó fonémikusan átírva /leng/, nem pedig /leŋg/. Ahhoz, hogy valami önálló fonéma legyen, szükséges, hogy önmagában képes legyen két szót megkülönböztetni egymástól. Erre a [ŋ] a magyarban nem képes, mindig kell mögé egy [k] vagy [g] is, vagyis a hangkörnyezetből következik, hogy ott [n] helyett mindig [ŋ] fog állni, tehát nem állja ki a fonémaság próbáját.

Ezzel szemben az angolban például külön fonéma a /ŋ/, hiszen pl. a sinner ill. singer szavakat csak az különbözteti meg egymástól, hogy az egyikben [n], a másikban [ŋ] szerepel (a [g]-t nem ejtik önállóan ki a singer-ben sem), vagyis a hangkörnyezetből nem lehet levezetni, hogy ott melyik fog előfordulni.

Visszatérve a [ʣ]-re: semmi nem utal arra, hogy a [ʣ] az nem csak egy /d/ és egy /z/ összeolvadása nyomán jelenik meg. Hasonlóan, pl. a tetszik szó közepén egy /t/ és egy /sz/ olvad össze hosszú [c]-vé, de ettől még nem tekintenék ezt sem önálló /c/ fonémának. Azt azért tekintjük annak, mert vannak olyan szavaink, melyekben képes a jelentést megváltoztatni önmagában, összeolvadás és megnyúlás nélkül is, pl. kopog–kocog. Erre a [ʣ] esetén nem találunk példát a magyarban, ezért nem tekinthetjük fonémának, hanem csak egy /d/ és egy /z/ alkalmi, de kötelező összeolvadásának. Igen, kötelező, külön ejtve magyartalan lenne – én még sosem hallottam senkitől a madzagot [mad-zag]-nak ejteni, ahogy a tetsziket sem [tet-szik]-nek. Ez hibás lenne.

Érdekes. Én a vakaródzikot csak vakaróziknak mondom.

A jobbra pedig nálam hosszú b, nem rövidül le.

A macedón nyelvben a dz-nek külön betűje van: S s

Ami oroszul, szerbül a csillag, звезда /zvezda/, az macedónul sвезда /dzvezda/.

A g és k előtti nazális n pedig a közép-ázsiai török nyelvekben áll saját betűként.

Ugyanezen már én is gondolkodtam. Akkor merült fel ez a dolog, amikor a gyerekeim tanulták az elválasztást, és így írták: ma-dzag, bo-dza.

Nos, szerintem ez helytelen, mert ha ez egy betű (dz), akkor duplázni kéne, mert hosszan ejtjük: boddza, maddzag. Ha viszont két külön betű (d-z), akkor hosszan ejtjük, viszont akkor így választjuk el: mad-zag, bod-za. Szóval kíváncsi lennék egy szakértő véleményére!