Tojássárgálya, muszály, karaly - meddig lehet még süllyedni? Vagy süjjedni!!

Nekem az a véleményem erről, hogy ezek az emberek nagy része tudatlan, idióta, proli. Nem kell velük foglalkozni, megváltoztatni az igénytelenségüket akkor sem fogom tudni, kár a gőzért.

De a szememben az olyan is, aki a prolik viselt dolgain lovagol, az is egy kategória velük. Pl te.

Egyetértek a kérdezővel. Nem lehet elmenni mellette akkor se, ha sértődést vált ki.

Azonban látni kell, hogy ez nem magától keletkezik, hanem egy komplex probléma része. Ez azért fontos, mert miközben kell küzdeni ellene, szükséges tudni, hogy megoldását ne mitt kell keresni. A megoldás bármely kellemetlen, politikai természetű pontosan azért, mert tömegeket, lényegében az egész társadalmat érinti. Azt pedig befolyásolni csak politikai eszközökkel lehet.

kb. mintha valakinek fennhangon szólsz egy társaságban, hogy mi a baj az öltözködésével (kilóg a cédula, lecsúszott a slicce, vagy egyszerűen csak nem megy szerinted az egyik szín a másikhoz):

valamicske haszna biztos van:

– talán annak a számára is, akinek mondod (felhúzza a sliccét / legközelebb jével írja a muszájt)

– és lehet, hogy mások számára is (egy pici részük talán nem fog beleesni abba a "hibába", amit kiszúrtál)

viszont többet ártasz vele, mint használsz...:

– sokan ezt nyilvános megalázásnak élik meg, amitől nem fognak szeretni :-) (még akkor sem, ha közben azért felhúzzák a sliccüket)

– fölöslegesen szemeteled tele a közösség kommunikációját az ilyen megjegyzésekkel, és ráadásul olyan "csapot nyitsz ki" ezzel, ami mindent eláraszthatna: folyamatosan lehetne egymás helyesírási hibáit javítgatni, és ez ellehetetlenítené a közösségi kommunikációt. (ennek persze szerencsére gátat szab, hogy a többiekben van józan önmérséklet, és nem fogják követni azt az egy maflát, aki elkezdi csinálni...)

tudom, hogy mindenki más, és egy ilyen kedves javítgató ember esetleg azt gondolja: "nem érdekel, hogy hogy esik annak, akinek mondom, és nem érdekel, hogy nemkívánatosak ezek a beszólongatások, én a lelkiismeretemre hallgatok, és így teszem jobbá a világot, átkísérem a nénit az úton, ha kell, ha nem! csakazértis jót teszek!"

de az okos költő egy fokkal árnyaltabban látta a dolgot:

"Jót s jól! Ebben áll a nagy titok."

:-)

Még egyszer mondom: az embereket nem lehet egyenként a helyes irányba terelni. Elvétve előfordulhat siker, de ez kuriózum.

Azonban több síkja van ennek.

A jót s jól azt jelenti, eredményesen, egyúttal a legkisebb veszteséggel. A tendenciájában növekvő tömegjelenséget vizsgálni érdemes. Három hatás érvényesül, mégpedig egymást erősítve. Elszegényedő réteg egyre nagyobb idejét fordítja a megélhetésre, következésképpen egyébre, például kultúrára kevesebb az energiája. Ha egy társadalom tömegesen kap példát az agresszív igénytelenségre, vevő lesz rá. Ha hosszabb időn át gyengülő és silányodó oktatásban részesül, az meg fog látszani. Ha eredményt akar valaki, az okot kell megszüntetnie. Hogy ez mennyire nehéz, az más kérdés.

Komplex problémát egy eszközzel megszüntetni nem lehet, társadalmit pedig csak a társadalom által lehetséges. Ezért sokféle eszköz kell, közöttük a figyelemfelhívás. Lehetséges olyan nézőpont, hogy ez a közösségi kommunikáció szemetelése. Végül is a sokféle környezetünk számtalan elemét érzik egyesek szemétnek, mások meg mást. Ma már jól látható mennyiségű azok száma, akik például múzeumaink, egyéb értékes műtárgyaink egy részét tekintik szemétnek.

De ha már a példabeszédeknél tartunk, én jobban szeretem a következőt: bűnösök közt vétkes aki néma. Mert a dolgok maguktól nem javulnak, csak áldozatkész emberek által. Az áldozatkészség ahhoz kell, hogy elviseljék más, tenni nem akaró vagy nem merő emberek néma (néha hangos) lenézését.

A nyelv változik. Spontán is. Azonban mindig jobb és hatékonyabb, ha ez gondos karbantartással történik.

A nagy kérdés ebben és minden másban, milyen nézőpont győzedelmeskedik. És mindig az fog, amelyik tesz is. Jót vagy rosszat, az eredmény is eszerint alakul.