Ha az anyanyelvem magyar, de legalább felsőfokon beszélek egy idegen nyelvet, akkor lehetséges, hogy megtanítsam azt is a gyerekemnek?

Szokták még azt, hogy a nap valamelyik részében, pl. a délutáni játék alatt beszélnek a gyerekkel az idegen nyelven. Arra legalább jó, hogy ismerős és kedves lesz neki a szóban forgó nyelv.

Azt nem javaslom, hogy az anyanyelveden ne beszélj a gyerekedhez, mert a felsőfok és az anyanyelv között még azért van különbség. Bizonyos finomságokat már valószínűleg nem tudsz az idegen nyelven kifejezni.

Nekünk anya sokszor beszélt németül, és tanított nekünk német gyerekdalokat. Ettől még nem tanultunk meg otthon németül, de arra jó volt, hogy nagyon motiváltak voltunk később a némettanulásban. Kis részben német nemzetiségiek vagyunk, amiből mára csak annyi maradt, hogy valahogy minden gyerek motivált lett, hogy németet tanuljon.

Az angolt viszont nem kell ennyire nyomatni szerintem ma már, elég odaengedni hozzá a gyerekeket. A diszlexiás húgom alsóban alig volt képes az angolt követni a suliban, az óriási erőfeszítései ellenére sem (ne szépítsünk: nem volt képes, felmentést is kapott). Gimnazistaként viszont elkezdett a neten angol videókat nézni, és pár év alatt ő lett a legjobb angolul beszélő az ismeretségi körömben.

Bizony jól mondja a #14-es! A szókincsnél sokkal fontosabb a prozódia: kiejtés, a hanglejtés, tónus, ritmus, szünetek, stb. Ezt kell egy kisgyereknek jól elsajátítania, hogy ne legyen akcentusa. A szókincs bármilyen életkorban bővíthető.

De mivel általában a nyelvoktatásban még a minimálisnál is kevesebb hangsúlyt fektetnek a prozódiára, így még felső fokkal a zsebedben sem biztos, hogy úgy hangzik a beszéded, mint egy anyanyelvűé. És mivel idegen nyelvként beszélsz erről a nyelvről, ezért feltételezem, hogy nem kisgyerekként sajátítottad el, így aztán kicsi az esély arra, hogy akcentus nélkül beszéljed.

Köszi, igen, így gondoltam én is. Azok az árnyalatnyi jelentéskülönbségek a szinonimák között... azok a nüansznyi eltérések, amiket egy másik szórend okoz... azok a hangsúlyok, amik ugyanazt a mondatot olyan sokfélévé tudják tenni...

És akkor még nem beszéltünk a nyelvhez kapcsolódó kultúráról: irodalom, mondókák, énekek, mesék, szokások, történelem és egyéb "régi" dolgok... humor, reklámok, (vallás), (politika) és egyéb "kortárs" dolgok... Mindez persze már lehet, hogy túl távoli "asszociációnak" tűnik, de szerintem ezeknek is nagyon fontos része lehet abban, ahogy az anyanyelvét elsajátítja valaki...

[Megjegyzem, hogy én mindezt csak "kibicként" mondom: engem magyar nyelvű szülők neveltek magyar nyelvű környezetben, és idegen nyelvből nem is kaptam elég nagy "adagot", úgy érzem, és a gyerekeim is hasonlóan vannak... – úgyhogy mindig nagyon kíváncsian (és csodálattal :-) olvasom a másfajta emberek tapasztalatait: a többnyelvűekét, a külföldön felnövőkét, az idegen anyanyelvűekét, akik majdnem tökéletesen tudnak magyarul, stb.]

Ez a többnyelvűség egy nagy humbug. Mert a NYELV a gondolatokat fejezi ki, és akkor milyen nyelven gondolkodik a többnyelvűnek mondott személy? Valószínűleg egyiken sem...

Láttam már egy csomó olyan gyereket-felnőttet, akire azt mondták a szülei és mások, hogy anyanyelvi szinten beszél két nyelvet. Pedig dehogy. Hallani lehetett, hogy melyik nyelv a "fő"nyelve, és melyiket fordítja -sablonkifejezések kivételével-.

Olyan nincs, hogy csak nyer az ember. Amit nyer a réven, elveszti a vámon, ilyen egyszerű.

Ott van a Cseh Katalin, a momentumos. Elvileg akcentus nélkül beszél magyarul. De tessék meghallgatni, hogy hogyan beszél; kiabál, hogy valami nincs rendben. És nem a kiejtése más, nem tájszólása van, sokkal mélyebb a probléma, elemezni lehetne.

Nem igazán értem az akcentus nélküli beszéd igényét sem. Ennyien kémet akarunk képezni a gyerekeinkből?

18

A tévét én háttérnek hagyom menni, és pl. a napokban láttam a Cseh felszólalását az eu-ban, amiben jól látszott, hallatszott, hogy nem folyamatosan, egybefüggően fogalmaz, hanem szaggatottan, szakadozva, és a hanglejtése is különös. Amit még be lehetne tudni annak, hogy ha Montreálban iskolába járt, akkor lehetne akár francia, vagy angol átütés esetleg a kettő zavarosan együtt. DE nem az, ahogy én tapasztaltam, abban biztos lehet az ember.

És véletlenül volt a hírekben egy tajvani nő, aki angolul beszélt, pódiumon, valami politikus. Amíg csak hallottam, biztos voltam benne, hogy a Cseh, mert teljesen olyan szakadozottan, olyan ritmusban, tempóban, hanglejtéssel beszélt. De ahogy odanéztem, alig hittem el, hogy nem a Cseh. Ahogy ő szokott angolul beszélni.

Lehet, hogy amikor ügyel rá, tud vagy képes helyesen is beszélni magyarul, nem tudom, nem is figyelem.

18

Még annyit, hogy ez nem "nyelvi probléma", ahogy te írod.

A tájszólásos magyarok beszédében érezni a kifejezett gondolat ívét, még a csángókéban is, pedig az nyelvújítás előtti szavakat használ.

Az idegen beütéssel beszélőknél pedig hiába beszél sterilen, tisztán, érezni a nüansznyi eltérést, amit igen nehéz pontosan megfogalmazni. Elfogulatlan nyelvész és esetleg finom műszerek viszont biztos kimutatnák, ha érdekelné őket és törődnének vele.