Magyarországon élő magyarok: Miért raktok a személynevek elé a, az névelőt?

Magyarországon élő magyar vagyok, évtizedek óta Zemplénben élek. Nem rakunk a személynevek elé névelőt.

De ti erdélyiek miért nem tudjátok kiválasztani a helyes kategóriát, ha egy magyar oldalon tesztek fel kérdést?

"Kategória: Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések"

"Nyelvtanilag helytelen, köznyelvben inkább rossz beidegződés"

Mitől lenne rossz? A nyelvtannak az a dolga, hogy lekövesse a beszélt nyelv szabályait, az a helyes, ahogyan mondják.

A személynév meghatározza magát az embert, akiről beszélünk, tehát előtte határozott névelőt nem használunk, mert helytelen, bár többen így alkalmazzák a folyó beszédben.

Általánosítani pedig ebben az esetben sem lehet, mint abban az esetben sem, hogy az "Erdély"-ben élők helytelenül beszélnének magyarul.

Magyarországon élőként bejártam Székelyföld nagy részét, a tapasztalatom pedig az, hogy szebben, sokkal választékosabban beszélnek ők magyarul, mint akik magyarként Magyarországon élnek.

Vidéki vagyok, errefelé a "nem-e" szófordulat az általános. Nem-e van kedve eljönni, például.

Előfordul, hogy egy-két szónál a mássalhangzókat sem kettőzik. A szalonna, szkenner, gleccser nálunk "szalona" és "szkener" és "glecser".

Az erdélyiek szóhasználata jelentősen eltér a magyartól. A székely nyelvjárást sokszor nem is értik a magyarországiak.

A nevek előtti névló pedig helytelen.

Eredetileg többféle nyelvjárás volt a mai Magyarországon is. Volt sok, ahol használtak névelőt személynevek előtt. A mai magyar köznyelv a nyelvújításkor jött létre és a zempléni nyelvjáráson alapszik, aminek egy jellegzetessége, hogy nem használ névelőt a személynevek előtt. Ez az amiért az lett a nyelvtanilag helyes, hogy nem használunk, de ez nem mindig volt így, tehát még megmaradtak szokások bizonyos helyeken, pedig már nyelvtanilag "nem helyes".

Szerintem amúgy érdekes, hogy a ma használt magyar köznyelv, még olyan helyeken is mint Budapest egykor Zemplén nyelvjárása volt. Ott is található amúgy a Magyar Nyelv Múzeuma.

Szögezzünk le pár dolgot objektíven!

1) Nem az iskolában tanuljuk meg az anyanyelvünket, hanem a családunktól. Iskoláskorunkra már rég tökéletesen beszéljük az anyanyelvünket.

2) Az iskolai nyelvtanórán sajnos nem domborítják ki, de ott a magyar nyelvnek az úgynevezett irodalmi változatát tanítják, amit hivatalos ügyintézés során, beszédek elmondásakor illendő használni. Ez soha nem esik egybe a gyerekek otthonról hozott nyelvváltozatával.

3) A köznyelv nem esik egybe az irodalmi nyelvváltozattal, sőt, a köznyelvnek magának is több területi változata létezik, melyek között nincs helyesebb vagy kevésbé helyes: mind egyenrangúak.

4) A hétköznapi életben mindenki a saját köznyelvváltozatát használja, az irodalmi változatot meg gyakorlatilag senki. Még az iskolában a magyartanárok sem, bár ők ennek nem feltétlenül vannak tudatában.

Következtetések:

1) Mivel a hétköznapi beszélgetések köznyelven zajlanak, értelmetlen számonkérni rajtuk az iskolában tanítottakat, azaz az irodalmi változat jellemzőit, mint pl. a névelő használatát nevek előtt, vagy az ikes ragozást, stb.

2) Mivel a köznyelv nem egységes, így vannak olyan változatai is, melyekben szerepel névelő a nevek előtt. Abban a változatban ez számít helyesnek, és épp a névelő elhagyása hangzik furcsán.

3) És mivel a köznyelv nem egységes, így el kell fogadnunk, hogy ami a saját változatunkban esetleg szokatlan ("helytelen"), az mások számára teljesen megszokott és általános, azaz "helyes" lehet, és ezt bizony illik tiszteletben tartanunk.

Most pedig egy szubjektív adalék.

Én egy névelőt használó köznyelvváltozatot használok. Számomra nagyon is mást jelent, ha használok névelőt a név előtt, mint ha nem. Példa:

Ma már beszéltem Julcsival, de még nem beszéltem a Julcsival = Ma már beszéltem legalább egy olyan lánnyal, akit Julcsinak hívnak, de még nem beszéltem azzal, akire te a Julcsi név hallatán gondolsz.

A határozott névelőt pont arra használom, amire feltaláltuk: meghatározok vele egy bizonyos Julcsit; anélkül bárki lehet, akit Julcsinak hívnak.

Az, hogy a fenti 19-es hozzászólásom jelenleg 37%-on van, azt mutatja, mennyire hiányzik a nyelvi tolerancia a magyarokból, mert kiölik belőlük az iskolában. :( Sajnos nem azt hirdetik az iskolában, hogy merjünk nyelvileg sokszínűek lenni, hanem épp ellenkezőleg Sőt, akár még meg is szégyenítik a gyereket, ha valamit az otthonról hozott anyanyelvén merészel mondani. Aztán ezt a nyelvtannáciságot sokan magukévá teszik, és ennek következtében születnek az ehhez hasonló kérdések.

Az rendben van, hogy az iskolában az irodalmi nyelvet tanítják, ez más országokban is így van, csak míg máshol a saját nyelvváltozat MELLÉ sajátíttatják el az irodalmit, addig nálunk HELYETTE. Ezáltal a tájszólások óhatatlanul visszaszorulnak, egyre kevesebben beszélik őket, majd egyszercsak el is tűnnek. Így fordul át az átgondolatlan nyelvvédő szándék nyelvrombolásba, nyelvpusztításba. :(

Sajnos azt is a fejekbe plántálják, hogy csak az irodalmi az "igazi" magyar nyelv. Ezzel szemben az igazság az, hogy az irodalmi az egyetlen olyan nyelvváltozat, ami nem "igazi", hiszen azt mesterségesen hozták létre, így senkinek sem az anyanyelve. Ha úgy tetszik, az egy az iskolában tanult, az anyanyelvünkre nagyon hasonlító idegennyelv.