Hol gyónjon az, aki aggódik a lelki üdvéért, de nem tud hinni Istenben?
Vagy, ha nem is feltétlenül nem hisz istenben, abban nem hisz, hogy az ő megbocsátásához egy pap közvetítő ereje kell.
Tudom, hogy ellentmondásosnak tűnik, amit mondok, de rosszat tettem, amit korábban nem tudtam elképzelni magamról. És aggaszt az, hogy mennyire könnyen túlléptem rajta aznap, mikor megtörtént. Nem tudom, mit gondoljak erről és magamról. Nem tudom, hogy túl szigorú vagyok-e magamhoz, vagy nem az vagyok, akinek gondoltam magam.
.. és mindez a "Népszokások" kategóriában .D
Hát egy olyan emberrel kellene megbeszélni ezt, akihez bizalommal fordulhatsz. Az lehetne egy pap is, de ha nincs ilyen, akkor van valaki aki meghallgat?
Az jó lenne.
"Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat." - írja József Attila.
Addig is, míg találsz ilyet: az jó, hogy látod, hogy rosszat tettél - még ha aznap nem is, aludtál rá és megértetted, hogy baj volt. Hogy bánod az az első lépés. Utána: Azon kellene töprengeni: jóvá tudod-e tenni valahogy?
Nem nagyon értem. Ha gyónsz, akkor Istennel beszélsz, de ha nem hiszel benne...?
Imádkozz Istenhez, ehhez nem kell pap. Gyónd meg neki közvetlenül a bűneidet. A logika szerint ha nem létezik, akkor nem történt semmi, nincs gond, ha pedig igen, akkor megbocsát. (Én természetesen hiszek benne, csak a te szemszögedből néztem a dolgokat.)
"A logika szerint ha nem létezik, akkor nem történt semmi, nincs gond,"
Nem, ez nincs így. Én úgy gondolom hogy létezik bűntudat és lelkiismeret-furdalás istenhit nélkül is. Ha igaz lenne, amit írnál, minden nemhívő pszichopata lenne. Nem azért igyekszem helyesen élni, mert félek a pokol tüzétől, hanem azért, mert hiszem, hogy vannak morális szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania, hogy mindegyikünknek a lehető legjobb legyen. Akár van isten, akár nincs.
Én Református vagyok így arról tudok mesélni hogy mi hogy állunk a bűn és a bűnbocsánat kérdéséhez
Gondolom Ismered a Béna meggyógyításának történetét . Jézus elé visznek egy bénát és Jézus meggyógyítja őt . Jézus nem kezdi a bénát faggatni, nem gyóntatja meg. Ez a beteg ember semmilyen előzetesen szabott feltételnek nem kell, hogy eleget tegyen. Jézus még csak a töredelem vagy a bűnbánat feltételét se szabja elé. E meglepett ember megelőlegezetten, feltételek nélkül, ingyen, vagyis kegyelemből részesül a megbocsátásban. Amint a reformátorok megfogalmazták, mi mindnyájan „sola gratia”, egyedül kegyelemből élünk, kicsik és nagyok egyaránt. Ezt nekünk azért olyan nehéz megértenünk és elfogadnunk, mert mi egy olyan nemzedék vagyunk, akik megszokták, hogy mindenért fizetni kell, és semmit sem adnak nekünk ingyen. A „hiszem a bűnök bocsánatát” tétel lényege pedig éppen arról szól nekünk, hogy Isten feltétel nélkül és ingyen adja a megbocsátást, hogy a kegyelem fölébe kerekedik az ítéletnek.
Ha a történetet figyelmesen olvassuk, akkor az is feltűnhet nekünk, hogy van itt azért a hitről is szó. Tehát akkor nem a hitért cserébe bocsáttatnak meg a bénának a bűnei és gyógyul meg a betegségéből? Valóban azt olvassuk, hogy „Jézus pedig látva a hitüket…”, de ez a megjegyzés inkább a béna ember barátainak a minden akadályt legyőző céltudatosságára vonatkozik, és nem magának a béna embernek a hozzáállására. Amennyire nem beszél Jézus a beteg ember bűneiről, oly annyira nem beszél hitéről sem. Jézus teljesen a maga szándékából fakadóan, kizárólag kegyelemből és szeretetből mondja a béna embernek: „Megbocsáttattak bűneid!” Gyermekem fogadd el a kegyelmet, élj belőle, és örvendezz mennyei Atyád megmagyarázhatatlan irgalmának!
Kálvin is így magyarázza ezt: Mit jelent a bocsánat szó? Azt, hogy Isten ingyen való kegyelméből elfedezi és nem nézi a hívők vétkeit, ítélet alá nem vonja, s nem bünteti meg őket. (Kálvin: A genfi egyház Kátéja).
Attól, hogy nem igazán hiszel az egyházban, Istennel kapcsolatban pedig bizonytalan vagy (legalábbis ezt veszem ki abból, amit írtál), még beszélhetsz pappal. bár nem teljesen mindegy, milyen szemléletűt találsz...A másik opció a pszichológus, amennyiben nem bűntényt követtél el.
Ha kimondod a dolgokat, más szemével is láttatod őket, az önmagában is sokat segít. Kérdés, hogy feloldozást szeretnél-e - ez hit nélkül nem megy, nem is működik -, vagy önmagaddal akarsz tisztába jönni, magyarázatot találni a viselkedésedre, és javítani a helyzeten, ha szükséges.
"Mit jelent a bocsánat szó? Azt, hogy Isten ingyen való kegyelméből elfedezi és nem nézi a hívők vétkeit, ítélet alá nem vonja, s nem bünteti meg őket. "
Ez igaz, de Isten az ellene elkövetett vétkeket bocsátja meg. Ez nem helyettesíti annak az embetársadnak a bocsánatát, aki ellen itt a földön vétkeztél, és nem mentesít a földi bűnhődés alól.
Gyónni csak hívő katolikusok gyónhatnak. A legelső gyónásra az elsőáldozás előtt kerül sor, ami azt jelenti, hogy akár felnőttként, akár gyerekként, de egy hosszabb hittan-oktatás és lelki felkészítés előzi meg.
Az ortodox egyházban kicsit más a gyónás rendszere, de ott is feltétel, hogy ortodox legyél, az utcáról oda sem mehetsz be gyónni. Beszélgetni viszont beszélgethetsz pappal (katolikussal és ortodoxszal is), gyónás nélkül is adhatnak lelki tanácsot.
Ha pesti vagy menj el a párbeszéd hazaba ott van ingyenes lelkigondozas. Ott tudnak ajánlani papot is, ha szükséges, ezt majd eldontheted.
Az Istent nagy "I" -vel írják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!