Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Népszokások » Más országokban/népeknél is...

Más országokban/népeknél is ilyen nagy probléma a néphagyományok őrzése, mint Magyarországon?

Figyelt kérdés

2015. febr. 22. 11:11
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
40%

Egyetlen szóval sem mondtam, hogy a magyarok "kakilták a Napot Földestől". Ezek az otromba túlzások és ferdítések azok, amik miatt létrejönnek a szélsőséges magyar szervezetek, mert vannak olyanok, akik ilyen szélsőségesen nézik az egész magyar történelmet.


"ez a magyarokra is igaz, hol mongol provincia része volt, hol török, hol német, hol orosz"


Ez nem érv, ettől még a kulturális és vallási egység megmaradt. Attól, hogy az iszlám eléggé erősen benyomult az országba, nem lettek azok a területek iszlám vallásúak. Ez vitán felül áll, hogy a kulturális egység folyamatos és mindig egységes. Ráadásul poén, egyedül Magyarországon nem lőtték szét a keresztény templomokat. Ezen kívül ma már hozzáférünk a török vezérek személyes naplóihoz és nem egyszer leírják, hogy a magyarok ellen egy győzelem felér akkora veszteséggel, mintha bármilyen más nép ellen vereséget szenvedtek volna.


---


"a magyarok sem voltak mindig egységesek, s itt is helyi kiskirályok uralkodtak sokszor"


LoL, hát ez egy olyan kijelentés, ami minden királyságra igaz. Mindenhol voltak hercegségek, és földesurak, akik lokális vezetőkként egyben tartották az országot. Ez a kor jellemzője, nyilván nem egyedi jelenség. De ettől még nem mindegy, hogy ezek a hercegségek és fejedelemségek elismerik, hogy ők egy néphez tartoznak vagy sem. Ez a franciáknál nem volt ilyen egyértelmű, mint a magyaroknál.


---


"mivel itt élek közöttük, ezért van némi sejtésem a dolgokról, s valóban sok kis hercegségből és királyságból álltak össze, viszont ma sokkal egységesebbek, mint a magyarok, s csak Bajorországnak több lakosa van, mint Magyarországnak, s a néphagyományai is sokkal jobban őrzöttek... "


Ki beszélt a máról? Itt egy időintervallumról volt szó. Én ezt el tudom fogadni, hogy ma egységesnek tartják magukat és esetleg büszkék a többi származási vonalukra is, de ez az egység össze sem vethető a magyar egységgel. Ha már annyira a nagy egység és ott élsz közöttük. Kérlek mond már meg nekem, hogy a különböző dialektusok mennyire értik meg egymást? Ugyanis nem hiszem, hogyha ma, amikor létezik a TV meg az internet (tehát a nyelvet valamelyest egységesíti), vannak eltérő dialektusok, amik nehezen értik egymást, akkor régen ezek a különbségek ne lettek volna még markánsabbak.


És nem kell hazudnod, jártam Németben, és jártam Angliában is. Mindkét helyen tapasztaltam ezt a jelenséget, most a XXI.-ik században!


---


"-Mi köze a magyaroknak a kereszténységhez?...semmi...rájuk lett tűzzel vassal erőltetve, aki nem fogadta el, azt felnégyelték, elégették, kiírtották..."


És akkor most Istvánosok jobbra, Koppányosok balra...


Jaj barátom, te is a megtévesztés áldozata vagy. A magyarok keresztényként érkeztek a kárpát medencébe. Tudom, hogy te még erről nem hallottál, de most ez kit érdekel? Azért, mert te úgy gondolod, hogy "pogányok" voltak, semmit nem jelent.


Ez az egész "keresztény felvétel" őrület egy teljesen megalapozatlan dolog. Semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy Magyarországon bármikor is lett volna térítés. Ennek tudod egy nép életében vannak nyomai, és ez minden térített népnél komolyan meg is figyelhető. Ezen kívül, ha egy népet térítenek, akkor ott valamiféle emléknek kell őrződnie a régi Istenségekről vagy régi pogány szokásokról. De ilyen nincsen. Nem te vagy az első barátom, aki az "ősi hitről" áradozik, csak épp nem találtak erről semmit. Amit meg találtak... hát az bizony keresztény, vatikáni vizsgálat például azt találta erről nyilatkozni, hogy "Valamilyen keleti kereszténység". Gondolom azért szakembereket még sem akarsz felülbírálni, te aki csak a szakembereknek hiszel.


---


"nem, nem tekintjük magunkénak, mert nem rólunk szól, hanem azt erdélyinek, szlováknak, vajdaságinak tekintjük"


Hogy ez milyen buta kijelentés :D Ennek semmiféle alapja nincsen :D


---


"de ez az ősi magyarság is nagyon viszonylagos, kevesebb közös "gén" van a honfoglalaskori és a mai magyar nyelveben, mint egy gyűrűsféregben és egy emberben...semmit nem értenénk az akkori beszédből és ők sem értenének semmit a mostaniból...egyetlen közös viselkedésünk se lenne, semmi...egyáltalán semmit nem csinálunk úgy, mint 1000-"1500" éve"


Mivan? Miről beszélsz ember? Végül is mind a külföldi mind a belföldi nyelvészet egységesen egyetért abban, hogy a Magyar nyelv a legegységesebb nyelv és a legrégebben beszélt nyelv. Egyetlen nép nincs ma a Földön, amelyik olyan régen beszélne egy nyelvet, mint a magyar.


Kérlek, kérlek!! Másold be ide igazad bizonyítására a halotti beszédet, vagy az ó Mária siralmat. Kérlek, annyira szeretném, alázz meg, hogy mi már nem beszélünk úgy.


---


"s nem kell önmagunkat mások fölé helyezni, mert amikor mi még kéménytelen sárkunyhóban éltünk s analfabéták voltunk, akkor már a németek egyetemekre jártak, de mégsem gondolják, hogy ők kakilták a Napot Földestől..."


Én elképzelni sem tudom, hogy tudja egy Magyar gyűlölni a saját népét ennyire? Bár el tudom képzelni, hogy te már nem tartod magad magyarnak. Ebben az esetben viszont meg tudlak érteni, mert én is éreztem már az irigységet.


A kéménytelen sárkunyhót úgy hívják, hogy vályogház és még a mai napig is a legtermészetesebb építő anyag, és több olyan jó tulajdonsága is van, amit egy téglaház csak hatalmas energiaköltségek mellett képes visszaadni. Szóval én nem nézném le ezt a tudást. Ráadásul mivel én vályogházban nőttem fel, ettől még semmiféle hátrányban nem részesültem.


Egyébként a vályog házban élés és az egyetemre járás között nem értem a relációt!


Analfabéták? Ezt soha senki nem bizonyította még, hogy melyik nép mennyire volt analfabéta. Először is, régen nem voltak könyvek, de ez nem jelenti, hogy nem tudtak írni és olvasni. Mivel e két művelet nem olyan bonyolult barátom, mint azt gondolnád, csak ma bonyolítják túl. Egy este alatt meg lehet tanulni egy egész abc-t. Főleg, ha gyerek vagy.


Aztán nem értem, hogy jön össze, hogy "Rováspálcákat égettek", de analfabéták voltak. Itt ütközöl meg a saját hülyeségeddel. Minek kellenek rováspálcák, ha nem tudnak írni?


Aztán ott van az, hogy több rováspálcát is találtak szerte az országban, amikre általában rövid üzeneteket véstek, vagy mint nyilvántartást alkalmaztak. Erre akkor is szükség volt, ahogy ma is, főleg miután az önellátásból átvált egy nép az árú termelésre.


Ezen kívül, lehet, hogy neked az analfabetizmus az derogáló, de egy környezetben, ahol nincsenek könyvek, nincsenek reklámok és nincs mit állandóan olvasni, egyáltalán nincsen jelentősége annak, hogy tud e valaki olvasni vagy sem. Ezen kívül, ha nem tudsz olvasni, és nem tudsz írni, illetve nincs mire írnod, akkor egész egyszerűen kénytelen vagy megjegyezni. Innentől kezdve jó fejszámolók, jó a memóriájuk és ebből következően sokkal jobb probléma megoldók és magasabb az IQ-juk is (főleg mint neked, mivel erre egy 5 éves is magától rájönne).


---


Egyébként írtam, hogy az égvilágon senki nem nézte le a többi népet, arról írtam, hogy a Magyar hosszabb ideje egységesebb, mint a környező népek. Az pedig, hogy a mai magyarokat megosztják olyan sületlen baromságokkal, minthogy "Koppány vs István", meg "Ránk erőltették a kereszténységet", és lehetne még sorolni, az semmit nem jelent a múlt szempontjából. Az a mai kor emberének a hülyesége.


---


Egy rövid szösszenet ehhez a "megtérítettek" tűzzel vassal. Hogy a viharba térítesz meg egy népet, amelyik a térítés időszakában katonailag uralja Európát? Ezt a dilemmát még soha egyetlen magyargyűlölő sem oldotta még fel. Persze részükről ez nem is cél, csak a gyűlölködés és a megosztás a lényeg.


Anonymus

2015. márc. 1. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 schocko ***** válasza:

Egyetlen szóval sem mondtam, hogy a magyarok "kakilták a Napot Földestől". Ezek az otromba túlzások és ferdítések azok, amik miatt létrejönnek a szélsőséges magyar szervezetek, mert vannak olyanok, akik ilyen szélsőségesen nézik az egész magyar történelmet.


"ez a magyarokra is igaz, hol mongol provincia része volt, hol török, hol német, hol orosz"

"...a kulturális és vallási egység megmaradt. Attól, hogy az iszlám eléggé erősen benyomult az országba, nem lettek azok a területek iszlám vallásúak."


-nem maradt meg, mert lettek iszlám vallásúak is, és a kereszténység sem egységes,vannak katolikus, protestánsok és görög-keletiek is, ezen kívül zsidók...


" Ez vitán felül áll, hogy a kulturális egység folyamatos és mindig egységes."


-mi az a kulturális egység? Miben nyilvánul meg?


"Ráadásul poén, egyedül Magyarországon nem lőtték szét a keresztény templomokat."


-igen kevés 500évnél idősebb templom van, másrészt átalakították őket...


"Ezen kívül ma már hozzáférünk a török vezérek személyes naplóihoz és nem egyszer leírják, hogy a magyarok ellen egy győzelem felér akkora veszteséggel, mintha bármilyen más nép ellen vereséget szenvedtek volna."


-bizonyára így lehetett...


---



Kérlek mond már meg nekem, hogy a különböző dialektusok mennyire értik meg egymást? Ugyanis nem hiszem, hogyha ma, amikor létezik a TV meg az internet (tehát a nyelvet valamelyest egységesíti), vannak eltérő dialektusok, amik nehezen értik egymást, akkor régen ezek a különbségek ne lettek volna még markánsabbak.


-a bayorok nagyon "parasztosan" beszélnek, nem kell feliratozni, de nagyon kell figyelni, szoktam hallgatni rádióban a Plattdeutscot, na abból csak néhány szavat tudok elcsípni, de egy svájci németet is sokszor feliratoznak...persze a tévében Hochdeutch van, s a fiatalok is így beszélnek, de még egy pár generációig lesznek dialektusok...(tényleg sokkal erősebbek, mint a magyar dialektusok, de egy vajdasági magyar is máshogy beszél, mint egy pesti , felvidéki, vagy székely...)



"Jaj barátom, te is a megtévesztés áldozata vagy. A magyarok keresztényként érkeztek a kárpát medencébe. Tudom, hogy te még erről nem hallottál, de most ez kit érdekel? Azért, mert te úgy gondolod, hogy "pogányok" voltak, semmit nem jelent."


-...de hallottam, hisz Jézus is magyar volt, s már a Sziriuszon felvették a kereszténységet...


"Ez az egész "keresztény felvétel" őrület egy teljesen megalapozatlan dolog. Semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy Magyarországon bármikor is lett volna térítés. Ennek tudod egy nép életében vannak nyomai, és ez minden térített népnél komolyan meg is figyelhető. Ezen kívül, ha egy népet térítenek, akkor ott valamiféle emléknek kell őrződnie a régi Istenségekről vagy régi pogány szokásokról. De ilyen nincsen. Nem te vagy az első barátom, aki az "ősi hitről" áradozik, csak épp nem találtak erről semmit. Amit meg találtak... hát az bizony keresztény, vatikáni vizsgálat például azt találta erről nyilatkozni, hogy "Valamilyen keleti kereszténység". Gondolom azért szakembereket még sem akarsz felülbírálni, te aki csak a szakembereknek hiszel."


-...s arról van bármiféle bizonyíték, hogy a magyarok keresztényekként érkeztek?



"nem, nem tekintjük magunkénak, mert nem rólunk szól, hanem azt erdélyinek, szlováknak, vajdaságinak tekintjük"


Hogy ez milyen buta kijelentés :D Ennek semmiféle alapja nincsen :D"


-...de van...én nem tekintem annak, tehát én már egy bizonyíték vagyok...



"Végül is mind a külföldi mind a belföldi nyelvészet egységesen egyetért abban, hogy a Magyar nyelv a legegységesebb nyelv és a legrégebben beszélt nyelv. Egyetlen nép nincs ma a Földön, amelyik olyan régen beszélne egy nyelvet, mint a magyar."


-a nyelvet azért hoztam példának, mert valaki csak azért tekinthető magyarnak, mert magyarul beszél, egyéb vonatkozásból nem lehet senkinek megállapítani a magyarságát (nincs magyar gén, rassz, ilyenek)...senki nem vezethető vissza a honfoglaló magyarokhoz, mert nincs egyetlen ilyen ember se, aki ne keveredett volna, vagy jött volna ide...a Kárpát-medence sokszor szinte teljesen elnéptelenedett, s mindenki úgy jött oda valahonnan...a magyar nyelv tele van jövedékszavakkal, csak néhány szz szó lehet használatban, ami nem jövevény, vagy nem nyelújítós szó...


"Kérlek, kérlek!! Másold be ide igazad bizonyítására a halotti beszédet, vagy az ó Mária siralmat. Kérlek, annyira szeretném, alázz meg, hogy mi már nem beszélünk úgy."


-mi már nem beszélünk úgy, szinte senki nem értené meg, ha felolvasnál belőle egy részletet...tégy próbát...



"A kéménytelen sárkunyhót úgy hívják, hogy vályogház és még a mai napig is a legtermészetesebb építő anyag, és több olyan jó tulajdonsága is van, amit egy téglaház csak hatalmas energiaköltségek mellett képes visszaadni. Szóval én nem nézném le ezt a tudást. Ráadásul mivel én vályogházban nőttem fel, ettől még semmiféle hátrányban nem részesültem."


-képzeld, én is vályogfalú házban nőttem fel, viszont a vályok az egy újabb találmány, mert régebben verett falú házak voltak...



"Analfabéták? Ezt soha senki nem bizonyította még, hogy melyik nép mennyire volt analfabéta. Először is, régen nem voltak könyvek, de ez nem jelenti, hogy nem tudtak írni és olvasni.


-...viszont tényleg nem tudtak írni, olvasni...


"Mivel e két művelet nem olyan bonyolult barátom, mint azt gondolnád, csak ma bonyolítják túl. Egy este alatt meg lehet tanulni egy egész abc-t. Főleg, ha gyerek vagy."


-s ha van, aki megtanítja, de nem volt...egyébként is szinte csak latinul írtak, olvastak, a magyar szövegek csak az utóbbi néhány évszázadban jelennek meg...



"Aztán nem értem, hogy jön össze, hogy "Rováspálcákat égettek", de analfabéták voltak. Itt ütközöl meg a saját hülyeségeddel. Minek kellenek rováspálcák, ha nem tudnak írni?"


...s mi volt a rováspálcákon? Homérosz? Seneca? Vergilius?...lefordították műveiket rovásírással?



" Ezen kívül, ha nem tudsz olvasni, és nem tudsz írni, illetve nincs mire írnod, akkor egész egyszerűen kénytelen vagy megjegyezni. Innentől kezdve jó fejszámolók, jó a memóriájuk és ebből következően sokkal jobb probléma megoldók és magasabb az IQ-juk is (főleg mint neked, mivel erre egy 5 éves is magától rájönne).


-...akkor mindegyikük zseni lehetett, mert nekem 156-os (bizonyítottan) :)...


"Egyébként írtam, hogy az égvilágon senki nem nézte le a többi népet, arról írtam, hogy a Magyar hosszabb ideje egységesebb, mint a környező népek."


-...a szerbek is egységesek, a Monte Negróiak még egységesebbek, a románok is azok, az osztrákok se ütik folyton egymást, én nem látok különbséget...


"Az pedig, hogy a mai magyarokat megosztják olyan sületlen baromságokkal, minthogy "Koppány vs István", meg "Ránk erőltették a kereszténységet", és lehetne még sorolni, az semmit nem jelent a múlt szempontjából. Az a mai kor emberének a hülyesége."


-...önmagunknak más múltat hazudni, az is a mai kor emberének hülyesége..



"Egy rövid szösszenet ehhez a "megtérítettek" tűzzel vassal. Hogy a viharba térítesz meg egy népet, amelyik a térítés időszakában katonailag uralja Európát? Ezt a dilemmát még soha egyetlen magyargyűlölő sem oldotta még fel. Persze részükről ez nem is cél, csak a gyűlölködés és a megosztás a lényeg."


-...valóban ügyes fosztogatók voltak, de uralni sohasem uralták európát, s főleg nem tették magyarrá, de Augsburgnál aztán Otto véget is vetett a portyázásnak, s kénytelenek voltunk a Kárpát-medencei szikes, homokos, mocsaras pusztaságon belül otthont találni, no meg persze egy kis Erdély...


Én

2015. márc. 1. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

Jó, hát ez a te véleményed a Magyarokról. Nekem meg más.


Anonymus

2015. márc. 1. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
100%
Erdelyben elek es szerintem itt sokkal jobban orizzuk a magyar hagyomanyokat mint magyarorszagon, itt a mi kornyekunkon meg a legkisebb faluknak is van sajat neptanccsoportjuk, hagyomanyorzo fesztivalok es nincs olyan varos/falu nap ahol ne lepne fel minim 2 neptanccsoport...
2015. márc. 15. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!