Van olyan, hogy valaki a húszas évei elején egyszerűen még éretlen az egyetemre?

Én 22 vagyok, és egyszerűen nem találom a helyem. Elkezdtem valamit, az nem tetszett, megszakítottam, aztán kicsit befordultam magamba, elkezdtem valami mást, de ezt is utálom. Igazából nem is azért választottam, mert érdekelne, hanem mert a szüleim mindenképp azt akarták, hogy valamivel elfoglaljam magam. Most kínkeservvel csinálom, nem bírom komolyan venni, és ismét a váltáson gondolkodom. 20 évesen érettségiztem, ha kitartottam volna az elsőnél, már az alapszak utolsó évében lennék.

Nem az a baj, hogy lusta lennék, vagy ilyesmi. Annál furább ez a dolog, mivel szinte mindig mindenhol én voltam a legjobb tanuló, az "osztály esze", jártam versenyezni, soha nem volt 4-esnél rosszabb jegy a bizonyítványomban és mindig majdnem kitűnő voltam. És nagyon kíváncsi és érdeklődő voltam mindig is. De valahogy leeresztettem. Úgy érzem, most az életemről kell döntenem, mert egyszerre kell figyelembe vennem azt, hogy mi érdekel, hogy mire megyek mesterre, hogy mi mennyire piacképes, mennyit fogok keresni, és úgy érzem, ezek agyonnyomnak. Közben meg mennek az éveim, és még mindig egy olyan szaknál tartok, amit rühellek. Szívem szerint annyit szeretnék, hogy az élet hagyjon békén, elmehessek egy hátizsákkal világot látni, minden hónapban más csajjal flörtöljek és jó sokat bulizzak a barátaimmal. Ezt szeretném a legjobban. Az az elméletem, hogy azért nem megy a pályaválasztás, mert egyszerűen most nem ezt érzem fontosnak. Meg akarom találni a boldogságot, és ehhez az kéne, hogy begyűjtsek egy csomó élményt, amik kamaszkorban kimaradtak. Meg amúgy elég kevés a társasági rutinom is, kicsit mereven viselkedem, és az egyetemválasztást is pl. olyanoktól teszem függővé, hogy "milyen lesz a társaság, mi van, ha ott kinéznek az emberek". Ilyeneket helyezek egy szintre azzal, hogy mennyi a tandíj meg mennyit kell tanulni! Ha most minden erőmet az egyetemi hajtásra teszem, kimegyek külföldre tanulni (ott van az, ami érdekel), akkor, úgy érzem, már át is léptem a szürke nagybetűs életbe, és onnantól kezdve már csak a karrier lesz. Igazság szerint kicsit gyerek akarnék még lenni, pontosabban kamasz. Csak ez így elég hülyén néz ki, meg hát a bulizásból, csajozásból nem lesz diploma.

Ismerek egy srácot, aki egy zseni, 100%-os emelt érettségiket tett, és egyszerűen nem bírt egyetemre járni. Túl könnyű volt neki. Most érettségivel kétkezi munkát végez (báe lehet, hogy boldog közben). Nem szeretnék így járni...