Tudnatok nekem olyan konyveszetet ajanlani, ahol kulonbozo barbar nepcsoportokat antropologiai/kulturalis vagy filozofiai szempontbol elemzik/ irjak le?
Nem létezik olyan csoport hogy "barbár".
A szót asszem a rómaiak találták ki, és mindenkire alkalmazták aki nem állt római fennhatóság alatt.
Később is a "mindenki aki nem mi vagyunk" jeletéstartalommal maradt használatban.
A görögök használták eredetileg a nem görögökre, viszont a makedónokat, és a rómaiakat nem tekintették annak. Később pedig a rómaiak nevezték barbárnak az olyan népeket, akiket kalandozásaik során fedeztek fel, és addig nem voltak ismertek. (pölö germánok, hunok, kelták)
A perzsa-görög háború után a szónak megvető jelentése is lett.
A barbarian szó jelentése "műveletlent" és/vagy "idegent" jelentett. De úgy általánosságban olyan népekre használták, akiknek úgynevezett szokás jogaik voltak és nem volt írott törvényük.
Tehát olyan, hogy barbár népcsoportok nem léteztek, ugyanis nem népekről beszélhetünk, csupán törzsekről. Népről körülbelül az 1000-es évek környékétől beszélhetünk, de még ez sem teljesen igaz, mert például Germánia ekkoriban még igen csak szétszakadt nép volt, a mai napig is kikéri magának egy Bajor, ha őt germánnak nevezik, és ez annál jellemzőbb minél északabbra haladunk. Úgyhogy inkább törzsekre kereshetsz rá illetve nemzetségekre, de mivel körülbelül 1000 ilyet ismerünk és még közel sem mindet találták meg így nem igazán fogsz róluk egy összefoglalt elemzést olvasni róluk, mivel amilyen sokfélék voltak olyan sokféle volt életük és szokásaik is. Csak a római történelemmel kapcsolatban legkiemelkedőbb népcsoportokról találsz szerintem ilyesmit legkönnyebben, így például a keltákról, gótok, gallok, germánok, szászok, piktek, ... :D De ezekből is van vagy 100, szóval jó olvasgatást :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!