Milyenek a japánok? Aki volt már kint, vagy ott él mesélne nekem róluk? Hogy bánnak az európaiakkal?

Egyáltalán nem nézik le az európaiakat, a turistákkal/vendégekkel meg kimondottan kedvesek (az egyik legvendégszeretőbb nép).

Persze ha dolgozni megy ki az ember azt várják el egy külfölditől is amit egy japántól, a nyavalygást, kifogásokat nem szeretik. De ha valaki bírja a munkatempójukat és ismeri a szokásokat akkor nem lesz probléma.

Bár annyit megjegyeznék, hogy au pair-ként nem hiszem, hogy sok esélyed lenne elhelyezkedni. A japánoknál nem divat a babysitter-kedés semmilyen formája, hisz a japán feleségek nagy többsége otthon van. Persze ha valami konkrét meghirdetett állásra mész ki akkor nem szóltam. :)

LordAndrew, te éltél kint? Én igen. És beszélgettem több olyan nyugatival is, aki végleg oda is költözött.

A turistákkal tényleg kedvesek, mert azok csak átutazóban vannak. De ha valaki hosszabb időt akar kint tölteni, akkor én (és azok is, akikkel beszéltem) azt tapasztaltam, hogy megkeményednek.

Nem könnyű papírokat szerezni, bankszámlát nyitni stb.

Én ösztöndíjas voltam, és még vártuk, hogy elkészüljön az "alien card"-om, az az igazolvány, amivel ott lehetek (kellett egy hét átfutás), ezért előfizetős mobilt még nem kaphattam, igen ám, de kártyásat sem akartak eladni, pedig az járt volna, egyáltalán semmilyet. Az egyik tanárom ment be a boltba balhézni velük, engem a kocsijában hagyott, és nem vicc, háromnegyed órát küzdött velük, hogy eladjanak nekem egy feltöltős mobilt.

Az egyetem kolijában fehérember nem lakhatott. (Kínai és koreai cserediákok igen, tehát nem a cserediák státusz volt a baj.)

Bankszámlát sem engedtek nyitni, csak a postán betétszámlát.

Az utcán voltak, akik ujjal mutogattak ránk nevetve, vagy a gyerekek csúnyákat kiabáltak ránk.

Voltak persze nagyon jó dolgok is, csak hangsúlyozom mindezt, mert zavar, ha ezt a hupirózsaszín verziót akarják beadni, mert egykor nekem is ezt adták be, aztán meg jöttek a sokkok. Ezekre fel kell készülni lélekben előtte, csak nekem előtte senki nem beszélt ezekről.

Attól még szereztem kint japán barátokat, voltak, akik "felkaroltak", az nagyon jó volt, de a legtöbben csak bűbájos mosollyal megadták a számukat, hogy barátkozzunk, aztán soha nem lett belőle semmi, és ez nem rajtam múlott. Ott kevésbé mondanak ilyen kedveskedéseket komolyan.

Dolgozni nagyon keményen kell, ezt elmondták nekem, akik kint élnek és dolgoznak. Sőt, a külföldinek még jobban, hogy ne szólhassák meg.

Au-pair-ről még nem hallottam Japánban, szerintem sem szokás.

Aki külföldit én ismertem, aki kint dolgozott, az egytől egyig nyelvtanár volt. Arra van kereslet. Meg műszaki szakemberekre.

Egy volt egyetemi évfolyamtársam volt pár éve japán állásbörzén Budapesten, ahol több japán cég képviselője megjelent. 52 magyar érdeklődő ment el, ebből 51 bölcsész volt (ki más tanul nyelveket?). A japán üzletemberek meg bosszankodtak, hogy miért nincsenek reálosok, nekik csak azok kellenek.

Még ajánlom Ferber Katalin bármelyik könyvét, ő 17 éve él és dolgozik Japánban (ő is tanár...) Nagyon tiszta és józan képet ad az ottani helyzetről.

Szia!

Én voltam kint. Kedvesek az európaiakkal, udvariasak. Barátokat szerezni viszont nehéz lehet, ha nem beszéled nagyon jól a nyelvet.

Én jól beszélek japánul, igy nem volt kommunikációs gond, és könnyen befogadtak. Viszont angolul nem szeretnek beszélni, sokszor nem is értik, tehát aki angolul probálkozik annak szerintem több lehet a negativ tapasztala.

Ha van konkrét kérdésed irj nyugodtan privit, szivesen mesélek ha valami érdekel.