SÜRGŐS! Eljegyzés a 18-19. században?

tudomásom szerint nem volt gyűrű, hanem az apjához fordult (ha úriember volt, előtte beszélt a lánnyal is), és ha az beleegyezett, megvolt az eljegyzés, a menyasszony kitűzte az esküvő napját, és kész.

Ha elszöktek, akkor is összeházasodhattak, legtöbbször csak egy-egy tanúra volt szükségük, akik akár részegek is lehettek a szomszéd kocsmából. A pap összeadta őket, a szülői engedély társadalmi szempontból volt fontos, hiszen a szökést a szülők iránti engedetlenségnek és az egész család szégyenének vélték, a papot nem érdekelte igazán.

Isten előtt biztosan, de az emberek előtt nem. :) ha kiderült, hogy esküvő nélkül lefeküdtek, örökre megbélyegezték őket, mint erkölcstelen személyeket. A család így is, úgy is kitagadta a szökőket.

Az mit eljegyzési gyűrűnek mondanak csak újabb,Amerikából átvett szokás. Semmi köze a lánykéréshez,vagy az eljegyzéshez.

Magyar szokások szerint minden gyűrű,virág stb. nélkül kéri meg a fiú egy lány kezét,majd a szülőktől is megkéri,és két karikagyűrűvel megtartják az eljegyzést. Ekkor lesznek jegyespárok.

A 18-19. században általában megkérte a lány kezét a fiú. Ha igent mondott,akkor az apától is megkérte. De volt olyan is,az úribb családoknál,hogy először az apától kérték meg a lányt.

Ennek akkoriban elég jelentősége volt. Mielőtt az apa megadta volna a beleegyezését,tisztázta a leendő vejével annak anyagi viszonyait. Mennyi a jövedelme,el tudja-e tartani majd a családját stb. Ha nem volt kielégítő a válasz,akkor megtagadta a beleegyezését.

Ha hozzájárult,ekkor beszélték meg,hogy a lány mennyi hozományt kap. Voltak olyan országok,ahol az esküvő után a hozománnyal a férj rendelkezett,nem a felesége.

De előfordult,hogy vallási okokból ,vagy nagy volt a vagyoni különbség,vagy a társadalmi hovatartozás,akkor sem egyezett bele a házasságba az apa.

Ha megszöktek,akkor vagy vadházasságban éltek (még a II.VH.előtt is). Vagy ha már nagykorúak voltak,akkor összeházasodhattak. A nagykorúság ebben az időben 21-24 éves kor volt.

Az egyszerűbb népeknél,falusiaknál is kellett az apa beleegyezése. De a lánykérés az ott honos népszokások szerint történt.

Kiegészítem még a témát.

A szülők akkor sem egyeztek bele a házasságba,ha valamelyik fél törvénytelen gyerek volt.

Régen nagyon sok államban a vadházasságban (ma élettársi kapcsolat) született gyerek törvénytelen születésű volt. Ez a gyerekre sok hátránnyal járt. Nem viselhetett állami hivatalt,nem lehetett pedagógus,bíró,katona,rendőr,apa vagy szerzetes. De sok esetben,ha elvégzett valamilyen egyetemet sem alkalmazták mindenütt.

Nálunk ezt a törvényt a háború után eltörölték.

Még a 60-as években is sokan elítélték azt a nőt,aki nem szűzen mert férjhez. Ismertem olyan esetet,ahol a férfi az esküvő előtt bontotta fel az eljegyzést,mert a lány lefeküdt vele. Az volt a felfogás,ha vele lefeküdt,akkor asszonyként is szeretőt tart majd,mert hajtja a vére.

Az együttélés Isten előtt NEM számított házasságnak,csak parázna viszonynak.

Még annyit,hogy a háború előtt sok országban,nálunk is csak akkor engedélyezték a házasságot,ha előtte kötelező orvosi vizsgálaton vettek részt.

Nem házasodhatott,aki tartós beteg volt: tüdőbajos,nemi beteg,egyéb krónikus betegségben szenvedő,vagy ahol a betegség genetikailag örökletes volt,pl. degenerált stb.

Így akarták megakadályozni beteg utódok születését.