Tényleg jelentős különbségek vannak az északolaszok és a délolaszok között?
No, azért a szemetet csak hagyjuk. Sajnos, komoly gondot okoz újabb és újabb szemétlerakók és szemétégető művek létesítése, hiszen a kiszemelt területek lakossága - a zöldek hathatós támogatásával - hallani sem akar arról, hogy lakóhelye közelében ilyen objektumok épüljenek. Energikus civil akciók akadályozzák meg a beruházásokat. A viták és kötélhúzások addig folynak, mígnem a felgyülemlett mennyiség már közveszélyes; akkor az illetékesek Németország feldolgozóiba szállíttatják a hulladékot. Az is igaz ugyanakkor, hogy a hulladékfeldolgozásra a maffia is rátelepül, hiszen "ragyogó" üzlet - így aztán az összegyűjtés és ártalmatlanítás nem zökkenőmentes.
Ugyanakkor: a NEM DÉLI, gyönyörűségesen szép Bologna központi teréből, belvárosából (is) szeméttelepet csinálnak az óriás létszámú bevándorlók, akiknek - ma már - a hozzájuk "leintegrálódott" egyetemi ifjúság is besegít:(((.
Különbség északiak és déliek között? Attól függ, hogy miben. Bizonyos dolgokban tettenérhető, másokban ma már teljesen elmosódott.
Én nem mint országrészre gondoltam, hanem az emberekre!
Az emberek miben különböznek egymástól?
Uramisten, kedves Kérdező! Hisz erről tanulmányt kellene írni! Azért probálkozzunk valamivel.
Abból kell kiindulnod, hogy az Itáliai félsziget a latin hódítás előtt indoeurópai és nem e csoportba sorolható népek valóságos mozaikja volt. Őket a latinok magukba olvasztották, de a karakterjegyeik és a latinba olvadt eredeti nyelvük kiejtésbeli sajátosságai így is fennmaradtak.
Ennek az északiak/déliek megkülönböztetésénél lehet jelentősége. Északon, a latin hódítás előtt, (meglehetősen durva sarkítással) rétek, ligúrok, venétek és etruszkok éltek: ők, sokak szerint, "őseurópai" népek voltak. Vannak azonban déli tartományok, pl. Calabria, amelyeknek pre-latin lakossága a mai Anatólia területéről származik; Szicíliában aztán - az őslakos szikulok és szikánok - főniciaiakkal, görögökkel, arabokkal, majd germánokkal keveredtek.
A félsziget déli részeit tehát sok "keletebbi", ill. "még délebbi" hatás érte. Ebből következően, az ott élő mai emberek vérmérséklete eltér az északiakétól: egyrészt nagylelkűbbek, erősebben kötődők - másrészt (kisázsiai/arab "módra") lobbanékonyabbak, zárkózottabbak, könnyebben sérthetők - rossz esetben pedig akár bosszúállók. Ezek a tulajdonságok és a közösségeket szorosan összetartó "nagycsaládi" szellem megkönnyítették a mafia-jellegű bűnszervezetek kifejlődését, amelyek, mint Calabriában a n'drangheta, politikai-gazdasági érdekközösségen alapulnak.
Ugyanakkor déliek és déliek között is sajátos különbözőségek vannak: egy erős görög hatást magában hordó nápolyi önálló karakterrel bír pl. egy pugliaihoz képest, és viszont.
Ezzel együtt és ennek ellenére: az ország mai képe kulturálisan egységesnek látszik (a külső szemlélő előtt). Társadalmi érintkezés, életmód, öltözködés és szokások terén nincsenek szembeszökő különbségek. A fiatalok mentalitása pedig erősen homogenizálódóban van. Dícséretes és szivet melengető még az is, hogy a kifejezetten helyi hagyományokat - gasztronómiát, ünnepeket, dalokat, táncokat és nyelvjárásokat - büszkén és tudatosan őrzik.
Nos, megtudtál-e valamit? Hogy stílusosan mondjam: boh...(=hát nem tudom..)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!