Elkezdtem könyvet írni és szerintem egész jól haladok vele. Szerintetek mekkora az esélye, hogy ki is adják?

Mint mondtam elég jól haladok, de lehetséges, hogy majd unalmasnak találják. A saját életemről írok, hogy hogyan vészeltem át biznyos időszakokat és, hogyan tettem túl magam a dolgokon, az emberi hibákat veszem alapul szembeállítva a sajátommal. Ha beviszem a kiadóhoz ott átnézik mekkora esélye lehet, hogy meg is jelenik? Köszönöm előre! Ja és belinkeltem egy részletet is, hogy küörülbelül lássátok miről van szó. 17/L

"Tudósok szerint az emberek tehetségéért felelős gének száma mindössze 20-30 darab és annak a lehetősége, hogy mindet örököljük nagyon kicsi. Szinte egyenlő a nullával. Szerintem meg az emberekben annyi tehetség van, amennyit hasznosítani tud és akar. Nem kellenek ehhez biológiai csodák, csupán az, hogy merjünk hinni önmagunkban. Ha nem hiszek magamban soha nem kezdek el írni és soha nem tudom meg, hogy miben is vagyok jó és miben vagyok kevésbé jó. És soha nem tudom meg, hogy vajon elég jó vagyok-e írónak vagy hagyjam az egészet annyiban és induljak el más irányba. Persze mások kritikáit végighallgatni senkinek sem könnyű, de megpróbálok rezzenéstelen arccal, néma csendben távozni. Beletörődöm abba, hogy most nem sikerült, hogy valakinek nem tetszik, esetleg unalmasnak találja. Egy vélemény szerintem nem vélemény és viszem tovább, amíg lesz valaki aki meglátja benne a fantáziát és támogat engem. Feladni nem fogom egyhamar. Aztán persze, ha végképp nem találok senkit sem rájövök, hogy valójában pocsék író vagyok és tényleg unalmas. De mindenképpen megpróbáltam és ez az, ami erőt ad. Könnyebb lesz abban a tudatban élni, hogy én legalább megpróbáltam és nem jött össze, mint úgy, hogy meg sem próbáltam volna. Nehéz meghallani a szavakat a nagyvilág zajában, nehéz észrevenni, magunkévá tenni a tiszta értékeket az örök érvényű tanítást, nehéz céljainknak, terveinknek, vágyainknak valódi értelmet adni a tévutak rengetegében. De van egy hely, se egyben egy minden korban érvényes erkölcsi mérce: az élet, a barátság, a fantázia. A barátok megmaradnak, a fantázia új, az élet tovább megy. Minden mondat, amit leírok közelebb visz valamihez és megszabadít valamitől. A bánat eltűnik, s helyére mosoly kerül, az élet utolér és mellettem marad. Emlékek sorakoznak fel mellettem és maradnak meg a szívemben. Összeállítok belőlük egy új képet, egy új csodát. Most nem igaz a mondás:,, ha becsukod vágyak, ha kinyitod semmi.” Most megmaradnak a vágyak, most reményekkel telve ülök a szökőkútnál. Nincsenek kósza gondolatok, nincsenek értelmetlen kérdések, találgatások, megmaradt a fantázia, de elértem a legnyugodtabb ponthoz. Boldog vagyok! Egy könnycsepp csordult le az arcomon, az ajkamra és eltűnik némán. Kevés olyan pillanat van mikor örömömben kicsordul egy csepp, de ez ilyen. A boldogság csordultig telt és nem kívánok semmi egyebet az élettől csak érjem el az álmaimat és körülöttem mindenki boldog legyen. Ez az, ami összeköt engem másokkal, ez az ami én vagyok, ez az amivel megismersz."