Mi olyan nagy truváj abban, ha valakin nagyon jól tud hangszeren játszani?

Értem, mire gondolsz, de a hangszeren játszásra és a képzőművészetre is igaz, hogy nehéz megtanulni, jól csinálni pedig még nehezebb.

Sok időráfordítást és befektetett energiát igényel, ezt értékelik az emberek.

Arra nem gondolsz, hogy a megkomponált zongoradarab elveszne a szerző halálával, ha nem lennének későbbi zongoraművészek, akik eljátsszák?

És arra sem, hogy a legtöbb komponista is zenész volt, mielőtt zeneszerző lett volna?

Szóval nem egészen értem, hogy mi is itt a baj.

Ezek szerint a színészek sem művészek, hiszen csak előadják azt, amit Shakespeare vagy Molière megírt?

Akkor szerinted csak az érdemli meg a "művész" nevet, aki kézzelfogható művet alkotott, mint Michelangelo vagy Rodin, ugye?

A zeneszerzők vagy a drámaírók nem a fiókjuknak írnak, hanem azért, hogy az előadók által megismerjék őket.

Valahol nagyon sántít a logikád a művészetekkel kapcsolatban!

Érdekes a gondolatmeneted, igazság szerint sokáig elmélkedtem rajta, mire meg tudtam fogalmazni én hogyan gondolom :D

A művészet fő célja szerintem az, hogy érzelmeket váltson ki az emberekből, vagy gondolkodásra késztesse őket. A zenének főképp az előbbi.

Szerintem egy zenész akkor válik művésszé, ha a zeneszerző műve kivált benne egy érzést, és ezt képes hitelesen közvetíteni a közönség felé. Személy szerint még sosem hallottam egy darabot kétszer ugyanúgy eljátszani.

Egyébként a "művész" kifejezésbe gyakran beleköthetnénk a logikád alapján :D Az írókat és költőket sem nevezzük művésznek, pedig lenne rá okunk. (Persze ez már csak szőrszálhasogatás.)

"az a baj, hogy ha valaki lemásolja tökéletesen a Mona Lisát, az ügyes csaló, de ha valaki eljátssza ugyancsak tökéletesen a Für Elise-t, az már művész."

Ezzel az analógiával az a baj, hogy míg a Mona Lisánál a kész művet értékeljük, a zenedarabnál a lejátszás maga a kész mű. Konkrétabban: a Mona Lisa megtekintésének a Für Elise lejátszása felel meg, hisz a Mona Lisa egy statikus valami, ha egyszer megfestik, bármeddig látható, míg a zeneművet újra és újra életre kell kelteni ahhoz, hogy gyönyörködj benne. A hangok nem csendülnek fel maguktól, ahhoz kell valaki, aki bánni tud az eszközzel, ami létrehozza a hangokat. A Mona Lisa esetében ezt a munkát a Nap végzi el, aminek a fénye életre kelti a festéket. A példádnál maradva a festmény lemásolásának az felelne meg, ha valaki plagizálna egy zeneművet. A zenemű eljátszásának pedig a festmény restaurálása felelne meg.

Én értem amúgy, mit mondasz: szerinted a művész csak az, aki alkotó tevékenységet is végez amellett, hogy jól bánik valamilyen eszközzel. Kicsitmolyan ez, mintha azt mondanád, hogy a tolmács esetében nem érdem, hogy remekül tudja az adott nyelveket, csak akkor, ha önálló gondolatokat fogalmaz meg rajtuk. Szerintem nem ennyire szűk a művész meghatározása. De valóban elgondolkodtató a kérdés.

A kulcsszó az előadóművészet.

Ahogy az előttem válaszoló írta, nálad a művészet az alkotást jelenti, de hagyományosan művészetnek számít egy adott mű közvetítése is, ami értéktöbletet jelent. Gondolj csak bele pl. hányféleképpen lehet elénekelni egy dalt. Az előadás során az előadó tovább formálja az előírt művet, tehát "alkot".

A nyugati zenében (kivéve a jazzt talán) ez kevésbé érzékelhető, mert hagyományosan igyekeztek minél pontosabban lejegyezni a zenét. Az afrikai vagy ázsiai zenei kultúrákban az előadó sokkal nagyobb szabadságot élvez. Indiában pl. van olyan zenei forma, ahol csak egy motívumkészlet van megadva és az előadónak magának kell kitalálni, milyen variációban játsza le őket.