Milyen a versem? 15/F

Végeláthatatlan

Élet, folyton rajtad jár az eszem,

rájönnék, hogy miért, de nem tehetem.

Rövid emlékek sora vonul fel előttem,

egyperces történelemkönyvé téve életem.

Mert a múltam soha nem felejt el,

mindig is ott lesz szomorkás emlékeimben.

Csak a jövőt tudom előre megváltoztatni,

a jelenben pedig nincs idő cselekedni.

De vajon: az vagy, ami lenni akartál,

vagy akivé változtatott e hatalmas világ?

Vajon tényleg te írod meg bizonytalan sorsod?

vagy azt már előre megteszi életállomásod.

Csak mész előre, mint lyukban a vakond,

fogalmad sincs, hogy meddig túrod,

Csak mész előre, mint egy hatalmas meteor,

melynek útját visszafordítani már nem tudod.

De mi értelme? Miért teremtett Isten?

Azért hogy egy nagy felfedezést reméljen?

Ha eddig volt miért nem mutatja arcát,

vagy csak a világvégén köszönt majd reánk?

Nem mondhatom, hogy azt már meg nem élem,

bármikor eljöhet hozzám teremtő testvérem.

De rá már biztos nem jövök, hova tartok éppen

hol leszek majd, a mennyben, vagy a pokol sötétjében.

Kapkodás, csak ez jellemez.

Közben mégis fekszek és gondolkodok

Hogy van ez?

Mire volt ennyi év szenvedés,

mi van, ha a síron túl nincsen létezés?

Mi van, ha ez nem is valóság,

egy tudat alatti hazugság?

Elhiszem, de nem tudom,

vagyok e vajon, esetleg képzelődöm.

Mégis van értelme, hova tűnik el?

Az emberiség vajon mit érdemel?

Arra születtünk, hogy meghaljunk,

vagy csak felfedezzünk, tanuljunk?

Mert a kérdés örökké nyitott, nem értem

Mire vagyok én e földkerekségen

Hova tűnik el az én emlékkönyvem?

Attól tartok nem jövök rá, csak élem, létezem.