Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Van-e esély/hogyan lehetek...

Van-e esély/hogyan lehetek színész?

Figyelt kérdés

Amit tudni kell, hogy 16 éves lány vagyok, és csak most 1 hete jött rám hogy színész szeretnék lenni igazán, de már korábban is érdekelt. Kiskoromban mindig a kamera előtt voltam, mert jól éreztem magam a kamera előtt, illetve 9.-ben jártam pár hónapig improvizációs színjátszóra, illetve 1 évig volt heti 1 dráma órám ahol ott is csináltunk mindenfélét.

Most el szeretnék kezdeni statisztálni, illetve jelentkezni fogok ügynökséghez, hogy ha van lehetőség akkor szerepelhessek. Amúgy van már kis tapasztalatom, mert szerepeltem korábban "olcsó" kis színdarabokban. (nem voltak túl komolyak, de szöveget meg karaktert ugyanúgy kellett játszani)

Amúgy nincs semmi önbizalmam, és nagyon félek, hogy azt mondják hogy nincs tehetségem hozzá. Azért is akarok statisztálni, hogy meglássam, élvezném-e attól függetlenül, hogy a statiszta komolyan nem színészkedik.

Szerintetek mit kéne csináljak, lehetnék-e még színésznő? Más mondta hogy nagyon jól utánzok hangokat, meg mindig kiskoromtól kezdve szórakoztattam magam kis színdarabokkal, illetve szövegkönyveket játszottam el amit neten játszottam.

Illetve az énektudás létfontosságú ehhez? És mennyire számít a külső? :) Előre is köszi a választ :)



2015. máj. 30. 17:31
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Huh, utolsó látom nagyon sok dologban egyetértünk és hasonló bennünk :) Én pont ma csináltam amatőr fotóssal (értsd ez alatt anyukám :D) olyan képeket, amivel tudok jelentkezni statisztának illetve ügynökséghez. Nekem sem voltak nagyobb szerepeim, viszont most télen egy karácsonyi műsorban játszottam, nem túl komoly, de elsőnek jó volt :) kb. 12 mondatom volt, élveztem eléggé...Illetve ahogy írtam én jártam pár hónapig improvizációs színkörbe, szóval egy nagyon pici tapasztalat van..ott nem derült ki végül, hogy van-e hozzá tehetségem, élveztem és csináltam :) most ha élvezni fogom ezt, akkor elgondolkozok hogy tanodába járjak-e :) Csak mondom megint: félek, hogy nincs hozzá tehetségem, pedig szeretem csinálni :/
2015. máj. 31. 21:24
 12/15 anonim ***** válasza:
Hol laksz? :)
2015. jún. 22. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:
Kicsit késő, de Budapest :)
2016. jún. 10. 13:28
 14/15 anonim válasza:

Természetesen ha színész szeretnél lenni, jelentkezned kell a színműre, máshogy nem nagyon megy- Pokornyi Lia nem végzett a színműn, és nem is olyan karrierje van, mint Schell Juditnak. Egy színésznek nem csak játszani kell, a színház törit kenned vágnod kell, és a drámákból sem elég az általános műveltség. A színműn először elméleti tesztet íratnak veled, ha jól sikerült, behívnak egy személyes beszélgetésre, ahol kell énekelni, monológokat kell rá megtanulni ha az jól sikerült, bejutsz egy táborba, ahol vagy kiválasztanak, vagy nem. Ha ilyen színi tanodákba jársz, nem hiszem, hogy bejutsz. Ismerősöm Góor Nagy Máriában tanul, évek óta próbálkozik, nem vették fel.


Ennyivel tudtam szolgálni, remélem segítettem. Üdv, egy drámatagozatos lány. :)

2016. jún. 21. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
Köszi a választ, tehát elég nehéz és kevés a lehetőség :D
2016. jún. 23. 11:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!