Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Van-e esély/hogyan lehetek...

Van-e esély/hogyan lehetek színész?

Figyelt kérdés

Amit tudni kell, hogy 16 éves lány vagyok, és csak most 1 hete jött rám hogy színész szeretnék lenni igazán, de már korábban is érdekelt. Kiskoromban mindig a kamera előtt voltam, mert jól éreztem magam a kamera előtt, illetve 9.-ben jártam pár hónapig improvizációs színjátszóra, illetve 1 évig volt heti 1 dráma órám ahol ott is csináltunk mindenfélét.

Most el szeretnék kezdeni statisztálni, illetve jelentkezni fogok ügynökséghez, hogy ha van lehetőség akkor szerepelhessek. Amúgy van már kis tapasztalatom, mert szerepeltem korábban "olcsó" kis színdarabokban. (nem voltak túl komolyak, de szöveget meg karaktert ugyanúgy kellett játszani)

Amúgy nincs semmi önbizalmam, és nagyon félek, hogy azt mondják hogy nincs tehetségem hozzá. Azért is akarok statisztálni, hogy meglássam, élvezném-e attól függetlenül, hogy a statiszta komolyan nem színészkedik.

Szerintetek mit kéne csináljak, lehetnék-e még színésznő? Más mondta hogy nagyon jól utánzok hangokat, meg mindig kiskoromtól kezdve szórakoztattam magam kis színdarabokkal, illetve szövegkönyveket játszottam el amit neten játszottam.

Illetve az énektudás létfontosságú ehhez? És mennyire számít a külső? :) Előre is köszi a választ :)



2015. máj. 30. 17:31
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
0%
"Van e esély"?,így nem!Van esély-e?így jó!
2015. máj. 30. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Igen, bocsánat :)
2015. máj. 30. 17:41
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

1-es mirol beszelsz???

Jol irta a kerdezo!

2015. máj. 30. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Illetve a kotojelet lehagyta: van-e
2015. máj. 30. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Azért néztem :D Amúgy ott a kötőjel :)
2015. máj. 30. 18:36
 6/15 anonim ***** válasza:

Természetesen van esélyed, miért is ne lenne. Nagyon kitartónak kell lenni. Ez azt jelenti, hogy nem szabad feladni az első kudarc után, sőt a huszadik után sem. Menj el nyílt színházi próbákra, ügynökségekhez (ahogy írtad), megpróbálkozhatsz színitanodákkal, stb.

Arra azért figyelj, hogy ne a suli rovására menjen. Mindenképpen legyen a zsebedben valamilyen végzettség is. :)

2015. máj. 30. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
78%

"Illetve az énektudás létfontosságú ehhez?"

Nem létfontosságú, de előny. Ami a létfontosságú, az a beszédtechnika, és egyéb alap szakmai dolgok, fogások.


"És mennyire számít a külső?"

Nem elsődleges, de a külső meghatározhatja a szerepeket, amiket esetleg rád osztanak. Pl. ha Quasimodo-hoz hasonlítasz, akkor kisebb eséllyel kapsz Júlia szerepet a Rómeó és Júliában. Danny DeVito például nem hiszem, hogy valaha játszott volna Rómeót, de élő legenda lett a neki megfelelő karakterekben.

2015. máj. 30. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Mint írtam szívesen elmennék, csak gyáva vagyok :/ Félek, hogy nincs hozzá tehetségem, tudom akkor kiderülne végre, de félek, hogy nincs jövőm benne :(
2015. máj. 31. 00:17
 9/15 anonim ***** válasza:
71%
Nyugi, szinte az összes színész önértékelési problémákkal küzd. (Azért is mennek színésznek, a külső elismerést, megerősítést keresik egész életükben.)
2015. máj. 31. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Én is ezt szeretném csinálni, szórakoztatni embereket, de gyáva vagyok, senkinek nem merem bevallani, hogy ezt szeretném csinálni. Most állok pályaválasztás előtt, és folyton kérdezgetik, merre tovább, és bejelöltem egy s mást, de egyik sem érdekel igazán. :( Egyébként kisgyerekkoromban ért egy-két trauma, legtöbbnek okozója is voltam, de nem ez a lényeg, viszont emlékszem, hogy még kb ovis koromban, meg alsó elején, random kitaláltam meséket, és azokat adtam elő apámnak, és agyon jól csináltam. Aztán ahogy tönkrement az önbecsülésem és elhagyott a büszkeségem, úgy hagytam az egészet a francba. Középsuliban volt drámakör ahova jelentkezhettem volna, de a suli nagymenői jártak oda, akik lenéztek mindenkit, így hát az is kimaradt az életemből, amit most már bánok rendesen. Néhány mellékszerepet (értsd 1-2 mondat), néhány általános sulis színdarabon kívül semmi tapasztalatom nincs is. Pff.


A statisztáskodás is nagyon foglalkoztat, két éve voltak itt a Borgiások, lehetett volna jelentkezni, de akkor még nem voltam 18, anyámék nem engedtek el egyedül, más meg nem jött volna el velem, szóval annak is annyi. Istenem, de szerencsétlen vagyok :D Voltam már statiszta-válogatáson magyar filmhez, hívtak is volna, de sokat olvastam a magyar filmesekről, mennyire kihasználják a statisztákat, így elment tőle a kedvem (sorozatjunkie-t olvasgasd, oda szokták kiírni az élménybeszámolókat és azt is, ha valami csoda folytán Mo.-n forgatnának valódi filmesek).


Mindenesetre van remény, de én abszolút nem itt akarnék színészi karriert befutni, ha úgy adódna (ami nem fog:D).

2015. máj. 31. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!