"Mese a várromról" - véleményt kérnék?

Sziasztok,

Ez egy nyomott novemberi napon, boltból hazafele tartva fogalmazódott meg bennem. Eddig csak a blogomon publikáltam, de ott nem interaktálok az olvasókkal, szóval szeretném, ha véleményeznétek, illetve elmondanátok, ti hogy értelmezitek, mit láttok mögötte.

"Komor-szürke orom

Tetején áll várrom

Oh, mióta várom

Ezt az áldott percet

Izgalom dúlja lelkem:

Felfedezés keltette

Vad remény kecsegtet

Ott lesz, mit kergetek?

- Már évtizedek óta! -

Vagy, mint névtelen katona

Elesek a kutatás, keresgélés

Vándorlás, titokfejtés

Kudarcokkal szabdalt harcmezején

Ott, a vélt igazság küszöbén

Egyedül, a hegy tetején

Nem adom fel én;

Irány az orom

Mennyire romlott

Áporodott e szag

Mi vezeti orrom

S mégis,

Én csak oda vágyom

Lihegve-loholok

Szívem vadul dobog

Megmondhatatlan;

Mi is, mi ezt kiváltja:

A szenvedély

Hogy ráleljek

Vagy csak a testből erednek

E természetes ingerek

- E megrázkódtatások -

Ahogy iramodok neki a hegynek

S csupán az emelkedő

- Ez a mogorván égbetörő

Érdes sziklákkal megrakott

Makacs, mocskosul átkozott út

Mi nem tűr zarándokot -

Ez hozza így elő

Az éhező, elfajzott

Kóborló vadállatot

...

Mi most kínt megvetve mászott

Fel a setét oromra

Gúnyája már mállott

Térdit bíborra zúzta

S kezeit is lenyúzta

E gonosz kőhalom

Tetején ott ült

A setét várrom

Elfogytak a kövek

Csak állok, mint a cövek

Itt vagyok a tetőn

A vár előtt

Mit kövek alkotnak-építenek

Mégsem fogytak hát el;

Csak átrendeződtek

Nézem a tölgyajtót:

Benyissak-e? Vagy ne?

Kopogtassak esetleg?

Vagy törjek csak be,

Elvégre belőlem él

Mi odabent húzódik

Bár kívülről,

Oly üresnek tűnik

Eme ablaktalan, torz lak

- Akár egy döglött szarka

Meg van tépázva tolla

S fészkiben örök álmát alussza -

Ilyen volt ez a kupac szikla

Tetején a rommal

Hova hirtelen most berontottam

Csend fogadott

- Dohos némaság -

Csak egy féreg voltam

A szarka hullájában

Egy fáradt lélek

Letépett ruhájában

Falak nyirkosak

Állott a levegő

A rozoga fapadló pora

Becsapta az időt;

Lábnyomokat

S más lenyomatokat

Őrzött meg nékem

- Ki másnak;

Ki jár még e vidéken?

Balra sötét kamra

Megindulnék arra

- De csatt! -

Valami zajt csapott jobbra

Mellkasom üllő

Szívem a kalapács

Valaki rám lő?

Vagy mi ez a csattanás?

Ajtó mellett rozsdás szeg

Rajt vihar verte köpönyeg

Az csattant a falnak

Ahogy a szelek megindultak

Szólongattak, hívogattak

Duruzsoltak lágyan

Ismerős egy hang volt ez

- Mint minden, mi itt körülvett:

A vár, mi egykor felvértezett

Mi egykor otthont jelentett

Mi később csak menedékké lett

Majd szétrohadt, s menekülnöm kellett

A múlt sötétje lakozik itt:

Koromfolt életem ablakán

Rabul ejtett megannyi kínt

Szenvedtem, míg itt lakám

A köpönyeg még mindig ott lóg

Azt hordta a démonom

Mikor elmentem levetette

Úgy hagyta, s én is hagyom

Nem méltatom sem őt

Sem a rozzant múltam

Egy kép csak, mi gyötört

Csak ennyi, miért útnak indultam

Apró emlékszilánk

Koronám éke volt hajdan

Elveszett, mikor távoztam

Tán még mindig itt van;

Itt lapul eme csarnokban

Por fedi; fekszik csöndesen, félholtan

Hű hozzám: csak rám vár, hogy kihozzam"