Hol a határ a "magasművészet" és a populáris művészet között?

Igen lehet a populáris mű jó és a klasszikus rossz.

Alapvető különbség a tetszeni akarás módjában rejlik: A populáris inkább a befogadó közönség számára akar "jó" lenni és az avatatlan ember könnyen értékel valamit fölé, mivel nincs ideája, hogy oldhatta volna meg jobban a művész. A művészi viszont a művész közönségnél jóval szigorúbb esztétikai, etikai és egyéb kritériumainak kell, hogy megfeleljen; kizárásos elven lehet nagyszerű művészeti alkotás az is, ami az utca emberének pocsék. Ami a közönségnek akar megfelelni, de valami véletlen folytán a művészeti elemzések, értelmezések, érzelmek olyan színvonalát üti meg, hogy felér egy alapvetően művészi kritika által megalkotott alkotás színvonalára, az már művészinek számít.

Egy művészi alkotás akkor rossz, ha bár a művész kitűzte az önmagának megfelelő alkotás célképét, nem volt képes megvalósítani törekvését és más művészi kritikával az alkotást befogadó közönség se képes saját szűrőjével mérten jónak nevezni adott alkotást. Ilyenkor még mindig van esélye e műnek popularitásra, de annak se feltétlen felel meg (pláne ha a művész alapvetően a popularitás elutasításával kezdte kísérletét).

Ez fordítottan is igaz a populáris alkotásokra, amik pl. lehetnek művésziek, vagy azok se attól függetlenül, hogy a populáris ideákat nem képesek reprezentálni.

Egy alkotás művészisége mindenféle kritériumtól függ és csak az alkotó tesz különbséget, hogy melyik nála a legfőbb.

A mondanivaló a populáris alkotásokban általában közhelyes és pozitivista, persze vannak kivételek, számukra a közönség megnyerése a lényeg, így nem riadnak vissza a szájbarágósságtól, túlfokozott érzelmektől. Persze vannak kivételek, amik részint szándékosan részint véletlen művésziek és művésziek, amik közhelyesek.

A kivitelezés lehet technikailag profi művészien és populárisan is. A popularitás olyan képletekkel, konstrukciókkal operál, amik egyértelműek és szerethetőek a közönség számára. Gyakran a művésziek is. De a technika lehet egy felvett póz, ami csak adott alkotó csúnya szóval művészeti pénisz méretét villantgatja és lehet eredendően elég. A művésznek érezni kell mikor kap túl a célon, hogy a maga elé kitűzött célt elérte-e már, mert ha igen, akkor meg kell szabadulnia a túldolgozástól, mert az merevvé tesz egy alkotást, megöli a lelkét és édeskedéssel, az alkotás öncélú élvezetével váltja ki. Természetesen NEM félreértendő amit az elején írtam ilyen formán: A művész nem csak magának kell, hogy megfeleljen, hanem egyetemességben a jónak. A jót meg kell ismerni, ami a legmagasabb mérce és idő kell hozzá, tapasztalat és mindaddig alázatos munka. Ajánlom Heidegger gondolatait a művészetől.

De azért meg kell jegyezni, hogy elég képlékeny a határ a kettő közt. Számos populáris mű van amely szépirodalmi is. Pontosabban elmosódik a határ. S nincs műfaji megkötés.

Példának okáért Tolkien és Lovecraft regényei is ilyenek, vagy Stoker: Drakulája, Shelley: Frankenstein-je. De a modern irodalomból is lehet szemezgetni.

Arthur C Clark, Asimov, Philip K. Dick és még lehetne sorolni. Ezek ugyan vitathatóak, hogy most be lehet sorolni őket ebbe vagy sem. De a tendencia azt mutatja, ha most még nemis, de előbb-utóbb befog következni.

Én azt mondanám NINCS HATÁR.

Ez két megközelítési mód, amelyek jó esetben szimultán működnek.

A popkultúra általában "szeresse ja szépet", a fő érték számára a dekorativitáss, illetve a szórakoztatás, figyelem lekötése.

A magasművészet meg inkább technikára, a mögöttes gondolatmenetre fókuszál, és újításokat, egyediséget keres.

Jó esetben a mű mindkét elvárásnak megfelel valamilyen formában, és nem kíván sem agyatlan akció-giccs parádé, sem köldöknézős mentálfäszverés lenni.

Szerintem fontos, hogy egy műalkotás átlagos előképzettséggel is fogyasztható legyen, és hogy legyen beltartalma és esztétikailag is adjon valamit.