Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Ti ezt elolvasnátok?

Ti ezt elolvasnátok?

Figyelt kérdés

Ez a regény 1. Fejezete:

Már egy órája hogy eddigi életemet hátrahagyva vonatra szálltam. Már egy órája nem láttam a pasimat akire pedig most lenne a legnagyobb szükségem. A fülkében ülve szórakozottan forgattam a rubik kockát amit a nagyitól kaptam,mondván hogy ne unatkozzak hanem tanuljam meg kirakni,amit a mai napig sem sikerült.

-Ki tudod rakni?-kérdezte a szemben ülő srác. Magss volt,már amennyire ezt egy ülő emberről meglehet állapítani. Szeme a zöd összes árnyalatában játszott ezt akkor állapítottam meg mikor sötét szinte fekete haját egy mozdulattal ki simította a szeméből.

-Nem-vallottam be kissé zavartan,mert az ő szemén,amivel olyan nagy hozzáértéssel vizslattaa kezemben tartott kockát,azt olvastam ki hogy ő igen.

-Megnézhetem?-kérte el mosolyogva,majd bámulatos ügyességel elkezte csavargatni, úgy hogy alig tudtam követni. Végül egy utolsó fordítással az összes szín a helyére került.

-Hű! Nekem nem ment volna így.

-Tessék!-nyújtotta vissza- Egyébként a nevem Orosz Dénes,haveroknak Dini.

-Fehérvári Emese vagyok, barátoknak Mesi.


Normális véleményeket. Köszi! 13L



2015. jan. 10. 22:29
 1/10 anonim ***** válasza:
A stílus nem rossz, de kérlek figyelj a helyesírásodra mert az nagyon szúrta a szemem.
2015. jan. 10. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Ja, kb. hasonló a véleményem, mint az elsőnek. Mondjuk egy komplett fejezetnek elég karcsú (úgy fél oldal lehet összesen), és nem is történt benne még semmi. Hacsak nem a Rubik kocka kirakásának rejtelmeiről akarsz értekezni a regényben, de ez akkor is nagyon karcsú még.
2015. jan. 10. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
A helyesírásért bocsi. Nem rég kezdtem azért ilyen kevés.
2015. jan. 11. 08:50
 4/10 anonim ***** válasza:
Akkor hajrá, folytasd csak :) Ezeddig semmi olyan nem történt benne, amire azt mondhatnók, hogy nem jó.
2015. jan. 11. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
egyetértek az előzővel. Ez egy komplett fejezetnek rövid, bár prológusnak jó lenne. Ennyiből nem tudom megmondani, hogy jónak tűnik-e a történet, sajnálom. Privátban küldhetsz többet! :)
2015. jan. 11. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim válasza:
szerintem jó lesz, folytasd :) a helyesírás tényleg fontos, ez az egy dolog kicsit zavaró volt, de én azért tovább is olvasnám :) (küldhetsz privátban :) )
2015. jan. 11. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Én keményen szoktam kritizálni az ilyen írásokat, azt hittem, sablonos lesz (mondjuk ennyi alapján még bármi lehet), de ha 13 éves vagy, a stílus tényleg jó. Viszont én mellőzném az ilyen csillagszemű juhászokat a történetemből, nagyon életszerűtlen.
2015. jan. 13. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
13 éves létedre jó, elég rövid, helyesírási hibák vannak, és kicsikét elindultál a nyálasság felé ezzel a csillogó szemű Dinivel. Picit vegyél szerintem vissza.
2015. jan. 14. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Korodhoz képest nagyon is jó.


Helyesírásra figyelni! Kimaradtak vesszők, szóközök, stb.

A stílusról annyit, hogy egész választékos, de vigyázz, hogy ne legyen túlfogalmazott, tehát néha a kevesebb több. A párbeszédek se menjenek el olyan irányba, ami nem a cselekményt gördíti előre, vagy nem a karaktereket ismerjük meg belőle. Diniről például megtudtuk, hogy néz ki, és hogy jól tekeri a kockát, de azt nem, hogy milyen hatással volt a mesélőre, milyen benyomást keltett első pillantásra. Ezek érdekesebbek az olvasónak. (Mondjuk egy 13 éves lánynak még biztos fontosabb, hogy milyen színű a szeme. :D)


Amúgy jó ez, folytasd. :)

2015. jan. 14. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek!:-)
2015. jan. 15. 17:18

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!