Miért mondhatják ezt az emberek a könyvekre? Egyetértetek ezen állítással?

Ahogy az első írja, embere válogatja. Én is inkább olyan vagyok, mint te, szeretem megélni a rosszat, szerintem segít, hogy túljussak rajta. A zenével is így vagyok.

Könnyebb alkotásokra (vidám könyv, lazulós zene, habkönnyű vígjáték) inkább akkor vágyom, amikor fáradt és kimerült vagyok illetve éppen pont vidám és laza. Ha dühös vagyok és/vagy lehangolt, akkor semmit sem érnek ezek az alkotások.

Nekem valahol a kettő között az ideális.

Azért szeretem a sci-fi és a fantasy műfajt, mert ezeken át lehet beszélni nagyon is valós mai problémákról, viszont olyan formában, hogy annak sem vált ki pánikrohamot, aki személyesen túlélte az adott tragédiát.

Amiatt népszerű annyira mostanság az Éhezők Viadala, a Beavatott vagy szinte bármelyik YA urban fanstasy, mert a milennáris generáció olyan lehetelen anyagi helyzetben van, hogy képtelen függetlenedni a szüleitől és hatalmas adósságai vannak az oktatása miatt. Ezek a regények viszont segítenek lelkileg feldolgozni a helyzetet, és megoldási ötleteket adnak.

De ugyanakkor alkati kérdés is, mert pl. ha valaki nem romantikus alkat, az se vicces se drámai formában nem fogja szeretni ezt a témát.

Én pl. a "könnyed vígjátékokat" érzelmi állapottól függetlenül képtelen vagyok élvezni, mert szarkasztikus, morbid humorom van.

Illetve ahogy fennt is mondták, egyes emberek elfojtják, mások kiélik az érzelmeiket. Aki a kiélős típus, hasonlót hasonlóval gyógyít, aki elfojtós, az pont az ellenkezőjével.