Te szereted a színházat?

Kedves 3-as, igazat adnák az ismerősödnek, hogy az értelmiségi lét velejárójának gondolja a színházat. Legalább is így kellene, hogy legyen. Mert ugye ki másnak a feladata lenne, hogy fenntartson egy ilyen ősrégi művészeti ágat?

Viszont ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire művelt valaki, de ezt már írtam.

Sajnos sokszor elkövetik azt a hibát, főleg a tanárok, hogy az helyett, hogy megmutatnák a fiataloknak a színház szépségét, inkább csak puszta szavakkal győzködik őket.

Annak pedig örülök, hogy ilyen széles a műveltséged, mert akkor tényleg semmilyen szinten nem veheted magadra az általam leírtakat.

Elnézést kérek még egyszer, ha sértésnek hangzott!

Igen, mert számomra ez egy egyedi és megismételhetetlen élmény.

Újranézhetek egy filmet, újrahallgathatok egy zenét, újraolvashatok egy könyvet, és lehet, hogy akkor már valami mást fog adni, de akkor az én nézőpontom változott, nem maga a mű. A színdarab egyszeri. A szöveg ugyanaz, de nincs két ugyanolyan megformálás, ugyanolyan hangsúly.

Imádom az igazi tehetség megnyilvánulását.

Jártam nagy színházakban, ahol felkapott színészek játszottak, de nem ez az én igazi világom, legfeljebb szórakoztat, de el nem varázsol. Én a pinceszínházakat kedvelem, az alternatív előadásokat, amikor a drága díszletek és tarka jelmezek helyett a kreatív megoldásokra és a színészek képességeire fektetik a hangsúlyt.

Volt szerencsém Hamlet-előadáshoz, ahol a közönség előtt húzták ki az aznap esti szerepüket a színészek, és nem voltak jelmezeik, se kellékeik, a közönség által hozott tárgyakat használták. Improvizatív Hamlet, félelmetesen zseniális volt.

Láttam olyan előadást, amibe spontán bevonták a közönséget, és a közönség reakciója volt az eszköz az előadás továbbgördítéséhez. Lélegzetelállító jelenet.

Egyszer sikerült úgy megnéznem egy darabot, hogy utána beszélgetni lehetett a rendezővel és a főszereplő színészekkel. A beszélgetés bizonyos pontjain, hogy újra meg lehessen vizsgálni egy szituációt, a rendező megkérte a színészeit, hogy játsszák el újra valamelyik adott jelenetet. És a velünk beszélgető, mosolygó, nevetgélő színészek egyetlen pillanat alatt VÁLTOZTAK ÁT az alakított karaktereikké.

Olyan különleges pillanatokat kaptam a színháztól, amik nélkül úgy érzem, hogy más ember lennék.

(23/L)