Ha lakozik bennem tehetség, mit tegyek?

Az egyetlen számomra elérhető alkotásmód a rajzolás, hiszen egy ceruzát bárhonnan szerezhet az ember. És fogjuk rá, hogy aránylag jól rajzolok, nem annyira felettébb kiemelkedően, de mondjuk az átlagnál jobban. És azt mondják hogy feltűnően jól tudom használni a színeket, szépen árnyékolok, és egyébként a rajzaim nem túl pontos körvonalait, amik először irreálisnak, műnek tűnnek, színezéssel életre tudom kelteni.

Erre jön az, hogy szeretek rajzolni, de a táncot a mozgást sokkal inkább magaménak érzem. Mindig megnevettetem a körülöttem lévőket egy-egy viccesebb táncmozdulattal, és itthon is kikapcsolódás képen különféle zenékre táncolok. Másokból tök természetesen jön a beszéd, az írás, teljesen gondolkozás nélkül. Nekem nem, én minden egyes szót 3-szor meggondolok mielőtt kimondom. Utálok beszélni, távol áll tőlem. Viszont a tánc.. megszólal a zene és jön belőlem, nem kell rajta gondolkodnom. Ez a legtermészetesebb dolog amit valaha csináltam. Úgy érzem ehhez van tehetségem.

Ott a probléma, hogy a szüleimet ez egyáltalán nem érdekli. Nem érdekli őket hogy én ebben vagyok tehetséges, mert azt gondolják, hogy ez mind hiábavaló. Ebből nem lehet megélni. Nem vetik belém a bizalmukat, sem a hitüket, nem hogy a pénzüket, hogy esetleg lehetőségem lenne fejleszteni magamat. Sportolni szerettem volna járni a suliba, ingyen és bérmentve, de ők nem engedték mondván a versenyszellem rossz, és nincs haszna a testedzésnek amíg nem vagyok elhízva. Egy humán kéttannyelvű gimnáziumba járok, ahol minden efféle ág el van tőlem zárva.

Tehetséget érzek magamban, de elfojtják bennem, mondván hogy az semmire nem jó. Azt szajkózzák hogy csak tanuljak. legyek orvos, vagy ehhez hasonló.

Mit tegyek? Ha nincs hozzá anyagi hátterem, sem szülői engedélyem, hogyan csinálhatnám azt amit szeretek?

(bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett)

17/L