Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Kisfiamat nem vették fel a...

Kisfiamat nem vették fel a zeneiskolába kiselőképzőbe. Óvónők ennyire ne értenének hozzá?

Figyelt kérdés

Az óvónők tanácsára vittem a kisfiamat az állami zeneiskolába felvételizni. Szerintük nagyon tehetséges, külön foglalkoztak is vele már középsőcsoport óta (tehát már két éve). Sőt furulyázni is tanul. Itthonra vettünk furulyát és én is elkezdtem tanulni, hogy segíthessem őt a gyakorlásban.


Jövőre iskolás lesz, így eljött az idő, hogy jelentkezzünk a zeneiskolába. De nem sikerült a felvételi. Nem kísérhettem be a felvételire, csak kívülről hallgatóztam és igenis nagyon szépen énekelt és kis hibákkal de szépen visszatapsolt.

Letaglózott a hír.

Pláne úgy, hogy a névsort látva 77 gyereket felvettek. Nem hiszem el egyszerűen, hogy nem fért a 77 gyerek közé...


Fizetnem kellett volna előre, vagy protekciót szerezni???


2013. jún. 6. 06:02
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Most mit akadsz ki, nem vehetnek fel mindenkit! Voltak jobbak is, előfordul.

Amúgy én is felvételiztem zenesuliba oviból (Mókus utcai): marhára nem az számít, hogyan énekeltünk, abból mást akarnak leszűrni. Ez nem énekverseny, 5-6 éveseknél képességeket néznek. Pl. kellett suttogva énekelni, mert állítólag abból tudják megállapítani, hogy valakinek jó hallása van-e. A hang fejleszthető, a hallás meg csak minimálisan. Volt olyan, hogy leütöttek a zongorán hangokat, és akkor meg kellett mondani, melyik mélyebb, magasabb, keresni kellett az ismétlődést... Egy komoly felvételin nagyon sokadik szempont az, hogy "édesen énekel".

Nem biztos, hogy a gyerekednek megvan a képessége erre, sajnos van ilyen. Nyilván rossz érzés, de nem sikerülhet minden.

Ugyanakkor pl. lehet, hogy második körben felveszik, mert nálunk is volt, akit felvettek, aztán mégsem oda ment, mint ahogy én is, végül másik iskolát választottam. (Persze nyilván akkor még a szüleimmel együtt, de tudom, hogy megkérdeztek.) Ilyenkor automatikusan "csúszik" a lista, és feljebb jönnek a többiek. Tehát érdemes lenne megérdeklődnöd, hogy hányadik a fiad a rangsorban.


Protekcióra ne apellálj, mert mi értelme olyan helyre járatni, amivel később csak szenvedni fog? Lehet, hogy neki inkább a művészet való, vagy a sport, vagy a reál... Ki tudja. Azt keresd, hogy miben tehetséges, ne azt, hogy te mit akarsz!

2013. jún. 6. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszod. Okosan írtad. Nem tudtam, hogy a felvételin mit és hogyan is néznek pontosan).


Nem én akartam amúgy, hanem az óvodában már két évvel ezelőtt kiválasztották úgymond (nagy transzparensen hirdeti is magát az óvoda, hogy ők elispert TEHETSÉGPONT-ként működnek) és állandóan kiemelték a csoportjából és vitték külön zenei foglalkozásra.

Ezért én is elhittem, hogy ebben tehetséges. És pl. nem kezdtem el úszásra járatni meg ovifocira sem irattam be, hogy ne legyen leterhelve, legyen akkor a zene a fontosabb.


Most becsapva érzem magam. Ráadásul még neki is el kell mondanom és nem tudom, hogy ez mennyire lesz számára kudarcos.

Arra gondoltam, hogy azt hazudom, hogy felvették és gyorsan keresek egy úszótanfolyamot, úszótábort...és szeptemberben felteszem majd neki az álkérdést, hogy úszásra szeretne-e tovább járni vagy zeneiskolába...és mivel imádja a vizet, ezért remélem, hogy magától az úszást mondja, így nem derül ki számára, hogy nem sikerült a felvételije...


De tényleg mit mondjak az óvónőknek? Kicsit neheztelek rájuk (pedig biztos nincs okom, mert csak jót akartak és jót adtak, de mégis rosszul sült el).

2013. jún. 6. 06:44
 3/17 anonim ***** válasza:
100%

Üdvözlet a fiadnak is az élet nevű, igazságtalan világban...


Sajnos, adott közegben hiába tehetséges valaki, azért egy ilyen helyre mind azok mennek, akik szintén tehetségesek, és valószínűleg nagyon sokan érkeztek - és könnyen előfordulhat, hogy volt a fiadnál 77 jobb gyerek. Persze, szülőként ezt nagyon-nagyon-nagyon nehéz lenyelni, elvégre mindenkinek a saját gyereke a legügyesebb és legjobb (majd kamaszkorban elmúlik ez az érzés :D).


Szerintem a fiadnak ne hazudjál. Ha már ennyire kicsiként hazugsággal indítasz, mi lesz később? Ha nem veszik fel középiskolába, egyetemre, nem kapja meg álmai állását elsőnek...?


A gyerekek nem hülyék. Magyarázd el neki, hogy nagyon ügyes, és semmiképpen sem szabad ezt most abbahagyni, de sajnos nem őt választották be. De semmi baj, általános iskolában tanul tovább (amennyiben szeretne) és meg lehet próbálni onnan is. Semmilyen ajtó nem záródott be előtte.


Ne kudarcként tálald, hanem meséld el, hogy ez történt. Meg fogja érteni - sőt, amennyiben akarja, támogasd, hogy még jobb legyen, és legközelebb sikerülni fog - ha nem is ide, de máshova :)

2013. jún. 6. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

"Arra gondoltam, hogy azt hazudom, hogy felvették és gyorsan keresek egy úszótanfolyamot, úszótábort...és szeptemberben felteszem majd neki az álkérdést, hogy úszásra szeretne-e tovább járni vagy zeneiskolába...és mivel imádja a vizet, ezért remélem, hogy magától az úszást mondja, így nem derül ki számára, hogy nem sikerült a felvételije..."


Már ne is haragudj, de ez igen nagy butaság lenne. Egyrészt a gyerekedet becsapni, hazudni neki nagyon szánalmas dolog lenne, másrészt mit csinálsz, ha mégsem a vizes dolgot választja, hanem a zeneit? AKKOR végképp sérül a gyerek, ha igy derül ki, hogy A) nem vették fel a zeneiskolába, B) az anyja becsapta. Igy akár örökre elvesztheted a bizalmát.

2013. jún. 6. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Szánalmas lennék azért mert meg akarom védeni a kudarctól, attól, hogy már 6 évesen értéktelennek ítélték és azt mondták, hogy nem kérnek belőle?

Nem hiszem.


Ha pedig a zenét választja, akkor szeptemberben keresek egy nem állami zeneiskolát, hanem egy fizetős magánképzőt és nem fogja észrevenni a különbséget...

2013. jún. 6. 08:41
 6/17 anonim ***** válasza:
100%

A kudarcot is meg kell tanulni. Örökké nem védheted meg... És hol húzod meg a határt, ahonnan szembesülhet az élettel? Egy év múlva? Miért akkor? 14 évesen? 18 évesen? Amíg élsz, addig óvni fogod mindentől, és hazudsz neki?


Sokkal-sokkal többet ártasz neki, mintha puhán becsomagolva, de elmondod neki az igazat. Az élethez hozzátartozik a kudarc, és az, hogy dolgok elsőnek nem jönnek össze. HA ezt a gyereked még most, kicsiként elfogadja, és képes lesz küzdeni a céljaiért, sokkal-sokkal előrébb lesz, mint a legtöbb kortársa.

2013. jún. 6. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 UM4 ***** válasza:
és a gyerek is akarná ezt az egészet?
2013. jún. 6. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
0%
Mekkora volt a boríték? Ja, hogy ráadásul semekkora.. ettől függ minden.
2013. jún. 6. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 Andizsuzsi ***** válasza:
100%

Amúgy egyáltalán a gyereker akar zeneiskolába járni? Mert nekem úgy tűnik, hogy te szeretnéd inkább. Nem csapott be téged senki. A kisfiad semmi rosszat nem tanult, hasznára válik az a plusz foglalkozás, amit az óvodában kapott. Te tettél fel mindent arra, hogy a gyerekből zenészt nevelj (nem járhatott úszni és focizni), ahelyett, hogy hagytad volna, hogy több mindent kipróbáljon.

Azzal kapcsolatban meg, hogy hazugsággal óvod a kudarctól csak annyit mondok, hogy ez majd jusson eszedbe 10 év múlva, amikor a gyerek "téged kímélve" fog hazudozni neked, mert nem tanulta meg kicsi korában, hogy szülő és gyerek között a legnagyobb kincs a bizalom és az őszinteség, és hogy a kudarcokat kegyes hazugságokkal el lehet maszatolni.

2013. jún. 6. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:

7-es

Nagyon sokat énekel magában csak úgy...a kedvenc meséje az Ifjú Amadeus és sokszor mondta már, hogy ő is hegedülni szeretne. Ha a rádióban hall egy populáris zenét, amibe becsempésztek egy kis hegedűt, akkor azt azonnal kihallja.

Úgyhogy azt hiszem igen, nagyon szeretne hegedülni.

A többiről (szolfézs és általában mi az az iskola, még csak halovány elképzelései vannak)


8-as

Elsőre nekem is ez volt a gondolatom. Nem ismertem senkit, nem adtam senkinek semmit... Sok szülőt láttam ismerősként beszélgetni a folyosón a tanárokkal...

De pont azért, mert ilyen sok gyereket vettek fel, azért elfogadom, hogy nem ez volt a fő szempont. Ha volt is 30-40 puncsos gyerek, azért mindenki biztos nem volt az.

2013. jún. 6. 09:00
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!