Tudtok verseket a megbocsájtásról?

Mint szél süvít a fájdalom mi lelkem mélyére hatol

Mint árnyék fedi be lényem fényét, ha haragszol

Mint tengerek mossák a sziklát mint, kemény Egomat

Mert nem figyeltem lényedet s elfedtem valómat.

Árnyékot borítottam rád mint éjszaka a földre

Lelked meg átment a föld túlsó felére

Fényed Másra ragyog rá mert sötétség voltam

Nem bírtam a fényed s elfutottam

Más hova mentem hogy keressek mást

De lelkem igazán nem talált

Át meg átkerültem a földet,

Fájdalmam veri meg a földet

Eldobtam magamtól s bánom már párszor

Ami fájdalmat okoztam hulljon vissza rám százszor

Éget a tűz mert hiányodtól félek

Bocsáss meg mert itt végleg elégek

Pokolba taszítottál mert elfordultam tőled

S emberré lettem az emberekben végleg

Fájdalmamban Üvölt a lelkem, s kik velem vannak

Miért fordultam, el s te miért, hagytad

Áldozat voltam a szív oltárán, hogy megtaláljanak téged.

S fényemből nem marad semmi végleg.

Emeld fel az embert, te aki igazán szeretsz

Hogy ne hulljon könny azokért akiket szeretsz

Gondolat lettem a lelkekben mert szeretlek téged

S emberré váltam Érted végleg

S közös sírba temetnek, mint elmúlást.

S ez emberek már nem is látnak már mást

Ki egykoron fényes voltam mint a csillag

Most sötétség vagyok láthatatlan árnyak

Emeld fel az embert, hát hozzád mert ezért küldtél

Mert teljesítettem amit szeretetből kértél

Szeretlek mert megtettem érted,

Pokolba szálltam mert szeretlek téged.

Bocsáss meg nékik mert nem értenek téged.

Engem hagy emberré ki önmagammal végzett.

Míg ember lesz a földön, szeretni fognak téged.

Mert megtanítom Őket míg bennük élek.

Ezt ismerem........