Van itt olyan, aki felnőtt korában kezdett csak el alkotni?

Én kicsi gyerekkorom óta imádok rajzolni, viszont festeni 24 évesen kezdtem el, komolyabban.

És ahogyan írta az első, a szörnyű iskolai órák vették el a kedvemet tőle, de nem csak nekem, volt olyan, ma elismert művész ismerősöm, akit ki akartak készíteni rajztanárai.

Esküszöm, sok tanár csak a frusztrációját kiélni jár iskolába, nem tanítás végett.:/

27 évesen kezdtem verset írni, igen eredeti a stílusom, és kifejezőnek vélem, tele spontán dallamossággal, ritmikával, szójátékokkal, kötetlen formában. Eleinte kifejezetten szürreális, impresszionista jellegűeket írtam.

Egy nálamnál pár évvel idősebb ismerősöm saját verseit hallgatva tört fel belőlem, hogy ez a fajta önkifejezés engem is feszít belülről. Ráadásul ekkor már másodéves pedagógushallgató voltam, és az ottani nyitottabb művészetszemlélet is erősen hatott rám, főleg a gyermekeknek is szánt versek. Ekkor ismerkedtem meg mélyebben Weöres, Nemes Nagy, Szabó Lőrinc, Nagy László, sőt mélyebben Petőfi költészetével, és még sorolhatnám... Elképesztő hatást tettek rám, de sose másoltam senki stílusát, egész egyszerűen felélesztették a versformában történő közlésvágyamat.

Az, hogy eddig szunnyadt, valószínűleg a vonatkozó ingerszegény környezet az oka, bár pl. csecsemő korom óta muzikális vagyok, és e téren sose ért átlagfeletti hatás engem, mégis egész életemben ki tudom magam fejezni a zene nyelvén is.

Úgy látszik azonban ,hogy a költészeti önkifejezésemhez külső ingerek is kellettek. Alapvetően a közlés SZÁNDÉKA hatott rám, amit felfedeztem az említett költőkben. Megértettem, hogy az művészet egyik legfőbb célja és szándéka a kommunikáció. Ezáltal már a költészet nyelvén el tudom mondani, amit hétköznapi szavakkal nemigen lehet teljességében.