2 kérdés fantasyhoz: drasztikus jelenetek? És vessem el a szerelmi szálat?
2 kérdésem lenne, nem szeretném egyenként feltenni, mert fél órát kell várni. Fantasyt írok, érdekelne a véleményetek. Ez a kérdés nem ilyen "olvassátok el, mit gondoltok róla" írás lesz, hanem olyasmit kérdeznék, amihez látatlanban is hozzá tudtok szólni. Légyszi mindkettőre reagáljatok!
Az egyik: fantasy lévén régi korban játszódik, a mienkénél kevésbé civilizált világban. Nem mondom, hogy barbár korban, de azért vannak benne olyan dolgok, amikről másként gondolkodnak, mint mi ma. (Más az emberi élet értéke, a büntetések, a szokások, stb.) Még az ilyen csatajelenetektől nem is félek, mert ahhoz, úgy gondolom, az olvasók hozzá vannak szokva, de egy-egy kínzás, megszégyenítés részletes leírása, vagy kitalált, ma már gusztustalan, de adott környezetben hihető szokások (pl. amikor a Trónok harcában Daenerys megette a szívet), vagy erotikus jelenetek túlzásnak számítanak? Ezeket nem csak úgy azért írnám bele, hogy legyen benne ilyen is, hanem a világ bemutatására, illetve adott szereplőket egy-egy ilyen jelenet jól jellemez. olvasóként Titeket mennyire zavar az ilyesmi?
A második dolog a szerelmi szál. Az alap történet egy háború, tehát nem a szerelem, de a főszereplő rátalálna közben a szerelemre. Először nem akartam ilyesmit belerakni, mondván, hogy ez már oylan sablonos, meg hogy tipikusan a főszereplő... Aztán, már nem is emlékszem, miért, valamiért mégis beleemeltem a történetbe. Szerintetek ez már nagyon sablonos?
Köszönöm a segítséget.
Szerintem nem attól lesz sablonos valami,hogy hasonló dolgok vannak benne,mint a többi filmben,hanem attól,hogy a karakterek és a történet nincsenek jól kidolgozva.
A Trónok harca azért jó szerintem,mert a karaktereknek látszik az összetett jellemük. Az,ahogy a körülmények változásával ők is fejlődnek. Az,hogy ők is bármikor elbukhatnak, hogy ők is kénytelenek játszani a szerepüket stb..
Ez érdekes. Csak azért kérdezem, mert nem sok fantasyt olvasok ugyan (Trónok Harca, Harry Potter és Tolkien művein vagyok túl, illetve néhányan Michael Ende könyveit is annak tekintik), de azért túl sok drasztikus dolgot nem tudok mondani. Mármint hogy nem tudok olyat mondani, ami népszerű lenne, és tele lenne ilyenekkel. A TH-t is nem véletlenül az HBO-n adják.
És mi a véleményetek a másik kérdésről?
Szerintem szerelmi szál jó lenne bele, de azt tényleg nem könnyű megcsinálni úgy hogy ne legyen sablonos. A másikhoz nem tudok hozzászólni, van akinek ez jön be van akine az. A részemről engem nem zavarna.
Amúgy ha elkészült küldd majd el a címét, hogy el tudjam olvasni. :-)
Kedves válaszolók!
Köszönöm a reakcióitokat!
Ha elkészült, kiadónak fogom elküldeni, ha kiadják, megadom a címét. :) Neten nincs fönt, hogy el tudnád olvasni.
"Remélem azért nem egy új Tűz és Jég dala készül, mert kérlek ne másolj! "
Én előbb kezdtem el írni ezt a fabtasyt, mint ahogy a Trónok Harca Magyarországon megjelent (ismert lett?). Vagy legalábbis előbb, mint ahogy megismertem. Nem koppintás, mert magam is nagyon ellene vagyok, hogy sok történet az adott műfaj mérföldköveit másolja.
Köszönöm a válaszokat. szeretnék még választ kapni, bár elég eltérőek eddig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!