Vélemény erről a versről?

Ez hosszú vélemény lesz.

Alapvetően nem rossz, nem rossz, de vannak benne olyan részek, ami nem kéne ide. Én végigmegyek a versen.

"Könny csillan a lelki szemeim szélén,

Végtelennek tűnő bánatom révén."

Ez a kezdő sor tök rendben van, nekem tetszik.

"Mindent megtettem, neked mégis más kellett,

Mire rájöttem, bizony időbe tellett."

Nekem ez kicsit erőltetettnek tűnik, nem tudom miért. Az előzővel összehasonlítva, kevésbé dallamos. A második sor szerintem túl rövid, egy egy vagy két szótagos szóval meg kéne toldani.

"Akárcsak lemondani rólad végleg,

És szeretni azt, kit barátomnak véltem,

Ő, aki gyanúsan ártatlanul néz,

Ő, aki hátamban forgatja a kést.

Ő, aki nem látja, hogy mi a helyzet,

Mert te vagy nála az első helyezett."

Az elejéről kicsit hiányolom a rímeket, a vége nagyon találó, főleg ahogy a "helyzet" után kijön a sokkal keményebb "helyezett" szó. Ha kicsit szemrehányásként írnád, akkor ez nagyot ütne.

"Amikor ti enyelegtek hajnaltájt,

Én állok, és bámulok egy boldog párt.

Elszorul a szívem, én is így lehetnék,

Boldog lennék, ha mindent elfelednék."

Nagyon jó, de az utolsó sor nekem logikailag kilóg a sorból. Kicsit olyan nem ideillő, én lecserélném valami másra. Hatásosabb lenne, ha nem írnál arról, milyen boldog lehetnél, hanem arról írnál, milyen szomorú vagy most.

"Ekkor eszembe jutsz te, és sok minden más

Feltör a depressziós identitás"

Az utolsó sor szerintem nem versbe való. Kicsit olyan... hát nem is tudom, de mondjuk így: nem szerencsés ezt így használni. Én inkább más írnék.

"Felhők gyülekeznek a fejem fölött,

El sem tűnnek már, az üresség örök.

Belenyugvás járja át az egész testem,

Felmászni nem merek, most is nagyot estem."

Ez a négy sor tetszik nekem.

"Valahogy a szeretet mindig legyőz

Haragot, bánatot könnyen leelőz.

Átlátom lassan elmém ködös űrét,

Engem a szerelem nyílt lángon fűt még.

Minden éjjel előttem a pillanat,

Hogy együtt ér majd minket a pirkadat.

Egymás tekintetében elmerülünk,

A lankás domboldalon elterülünk,

Mindent átjár köröttünk a boldogság,

Ez minden betegségre orvosság,

Elfelejtem a világ minden baját,

Hátrasimítom a kedvesem haját.

Napfelkelte vöröslik, nézek az ég felé,

Hiába tagadnám, nekem ez épp elég."

Ebben a részben nincs hiba, talán csak a vége, ami nem rímel, így megtöri az addigi szép dallamosságot.

"Az idill sajnos villámgyorsan elillan,

A valóság fénye hidegen felvillan.

A vöröst felváltja a hamuszürke.

A mosolyt pedig a hétköznap bűze.

Ha boldog vagy nélkülem, hát csak legyél

Én is megpróbálok, de ez már egyéb."

Megint az utolsó sorral van a bajom: ennél azért jobb zárást is adhattál volna a versnek. Most akkor írd le, hogy te is megleszel nélküle (persze rímekbe öntve), vagy valami rendes zárása legyen, hogy érezhető legyen, eljutsz valahová.

Összegezve: Nem rossz vers, de sok helyen figyelni kell a szép megfogalmazásra, vagy a megfelelő dallamosságra. Használj bátran több szóképet, nem mindig kell szó szerint leírni mindent. És találj valami jó lezárást, hogy az olvasó érezze, eljutott valahonnan valahova.