Mi a véleményed erről? Nagyon érőltetett? Túl átlagos?

Emlékezem. Emlékezem régen történt, jó dolgokra. Nevettem. Vagy csak néztem előre a semmibe, és felhőtlenül boldog volta. De van ott rengeteg keserv, bú, szomorúság… de ezek mind a háttérbe szorulnak. Emlékezem. Ismerős arcok, hangok bukkannak fel a semmiből, és én elmerülök bennük, hagyom, hogy magukkal ragadjanak. Elsodor az ár, de én mit sem törődök vele. Csak emlékezem. Egy nevetés. Ismerős, de mintha sosem hallottam volna. Vajon kié lehet? Kihez tartozhatnak ezek a mély, öblös hangok? És vajon minek örült? És ez? Egy másik, magasan csengő, tiszta kacaj árad felém… aztán sírás. Szívbe markolóan szomorú. Felbukkan a sötétből egy gonosz kacaj, amitől a vér is megfagy a szívemben… Jeges rémület lesz rajtam úrra, elrohannék, de mozdulni sem tudok. Mintha megfagytam volna, mereven bámulok magam elé. Megtörtént, de szavakba önteni nem lehet. Csak sodródom, némán, mereven, és emlékezem.

Vagy mégse? Minden olyan ismerős, idegen… Mintha álmok között járnék, majd hirtelen óvatosan lépdelek a rózsák között… egy hegyen kapaszkodunk felfelé... aztán csak sétálunk, kettesben a parton… Nem! Rá nem gondolok. Nem vagyok hajlandó emlékezni rá! De arca beúszik az árba, hangja mintha a szívemben szólna. Szeretlek - súgja, és akkor látom magam előtt a szörnyű képet, amit a vonat elé veti magát… beférkőzik az agyamba, és nem tudok szabadulni tőle. Bármi szépre gondolok, mindig ott lapul a háttérben. Emlékezem. Aztán hirtelen már ő sem lesz rossz emlék. Előtérbe kerülnek a szép napjaink, és végre valahára tudok örömmel gondolni rá.

De mi van velem? Eközben még mindig csak sodródom, mit sem törődve a külvilággal. Mintha sosem lettem volna ennyire boldog… hát akkor meg mi a probléma? Csak emlékezem… a gyermekkorom, a nagymamán arca, barátok, ünnepek és … és ő, aki oly kegyetlenül vetett véget tulajdon életének… biztosan ő is boldog. Tudom, hogy az. Érzem.

De érzek mást is. Magamat, a semmi közepén, emlékeimbe merülve… és akkor rájövök. Elvesztem. Megőrültem-e, vagy talán meg is haltam, nem tudom. De elvesztem, és itt maradok emlékeimbe zárva. Vég nélkül. Örökre.