Ha senki sem támogatja a rajzaimat, sem online, sem pedig a való életben, az azt jelenti, hogy zéró tehetségem van hozzá?
Az alkotás sokáig csak hobbiként volt jelen az életemben, sokáig főleg fanart-okat rajzoltam, az utóbbi időben kezdtem el egy saját karaktereket felvonultató történeten dolgozni, ennek kapcsán szoktam feltöltögetni rajzokat.
Továbbá a közelmúltban kezdtem el egy művészeti képzést, ami régi vágyam volt, de sosem mertem ezelőtt belevágni, tartva az esetleges kudarctól. Mostanra sajnos azt kell mondjam, hogy valamennyi félelmem beigazolódott.
Ugyan a sulis feladatok hatására fejlődtem és produktívabbá is váltam, viszont népszerűség terén egyelőre semmi foganatja a dolognak, sőt. Amióta saját sztorin dolgozok és főleg ennek kapcsán posztolok, stagnál, de inkább csökken a követőim száma. Létrehoztam új profilt is, direkt e projekt számára, viszont van kb. kemény 17 követőm, amit fél év alatt szereztem, úgy, hogy átlagban heti egyszer posztoltam. Vannak rajta kidolgozottabb képek, wip-rajzok, skiccek, digitális és tradicionális munkák egyaránt, mégsem érdekel senkit. Átlagban kapok a képeimre 2-3 like-ot, meg legfeljebb egy megosztást, de ez utóbbi gyakran elmaradt.
Azt hozzá kell tegyem, hogy tóba különböző platformon is fent vagyok, nyilvánosan megadott social media elérhetőségekkel.
Legutóbb is, egy ilyen oc (original character) megosztós poszt alá feltöltöttem kommentben pár képet a főbb karaktereimről és csupán egyetlen
ember lájkolta, maga a posztoló, teljesen nyilvánvalóan puszta udvariasságból. Holott a kommentem kapott kb . 100 megtekintést. A mihez tartás végett voltak olyan kommentek, melyeket kevesebben láttak, mégis több like vagy megosztás volt rajtuk, még akkor is, ha az adott alkotó objektívan nézve is kevésbé gyakorlott volt hozzám képest, ilyen tipik, túldizájnolt, tizenkettő-egy tucat “kezdő anime artist” stílusú oc-t osztott meg.
A való életben sincs senki, aki kicsit is biztatna vagy bátorítana: se szülő/testvér/rokon, se barát/haver, se a tanárok/oktatók, de még a szaktársak sem a suliban. Senki nem kommunikál velem érdemben, soha nem akarják látni a munkáimat vagy “szakmai” szempontból szóba elegyedni velem, jól lehet ők maguk dicsérik, bátorítják egymást.
Teljesen magamra vagyok utalva, holott, jóllehet, hogy bőven van még hová fejlődnöm, ugyanakkor már rég nem pálcikaember-szinten mozgok.
Szeretnék dolgozni a sztorimon, szakmailag fejlődni, folyamatosan gyakorlok, sulin túl is képzem magam digitális kurzusokon, tutorialokon és könyveken át, igyekszem
kutatni a témában, ám mindezidáig semmi gyakorlati hasznát nem látom a dolognak.
A sulis társaimon is azt látom, hogy egyeseknek a stílusuk menő, másoknak
a vonalvezetése, színhasználata, jó érzékük van a karaktertervezéshez, vagy éppen a kompozíciókhoz, stb. Mindenkinél van legalább egy terület, amiben kimagaslóak, és ezt a tanárok és a többiek is szóvá teszik. Az én munkáimra legfeljebb annyit mondanak (már ha kapok bárminemű visszajelzést, ami ritka), hogy “Tök jó.”, azt is nyilván puszta udvariasságból, ugyanis az sosem hangzik el, hogy pontosan mi a jó benne. (Gondolom
semmi.)
Miért nem támogat senki vagy ad használható visszajelzést? Tényleg ennyire tehetségtelen lennék?
Egyáltalán honnan deríthetem ki, hogy van-e bennem szakmai potenciál? Milyen jelekből lehet tudni, ha az alkotást jobb, ha meghagyom hobbinak?
Ha van valaki, aki hivatásos művészként dolgozik vagy hozzám hasonlóan annak tanul, esetleg oktató, akkor nagyon szívesen meghallgatom a tanácsát, még, ha általános jellegű is.
U.i.: Linket rajzokhoz max. privátban adok, mert nem szeretném, ha felismernének.
Az a gond, hogy ha a netes dolgoktól el is tekintek, akkor is ott a rajzsuli.
A tanároknak ott is megvannak a kedvenceik/pártfogoltjaik, akiket lépten-nyomon dicsérnek, kiemelnek, és én nem vagyok közöttük. Ritka, hogy dicséretet kapjak és az is legfeljebb csak olyan “általános”. Aki tanult már bármilyen rajzos suliban, szerintem tudja, hogy miről beszélek, kétlem, hogy egyedi jelenség lenne ez.
A többi tanulótól sem nagyon kapok elismerő szavakat. Egy-két eset olykor akad(t), de szerintem ott is csak inkább amolyan formaiságról/udvariasságról beszélhetünk.
Látom rajtuk, milyen az, amikor őszintén odáig vannak valakinek a munkájáért. Na, ez az őszinte csodálat az, amiben én sosem részesülök.
Nem tudom mi a baj velem vagy éppen a munkáimmal.
Lehet, hogy pikkelnek rám valamiért, vagy szimplán csak furának/bogarasnak tűnök, ezért kerülnek. Vagy bénának/unalmasnak tartják a stílusomat. Esetleg mindegyik egyszerre. :( Elég rossz érzés kirekesztettnek lenni.
válasza:Attól, hogy nem vagy kiemelkedő, még lehetsz elég jó. Az elég jó azt jelenti, hogy elégedett vagy a végeredménnyel, az aktuális tudásodból kihoztad a jelenlegi maximumodat.
Esetleg tedd lejjebb a saját magaddal szembeni elvárásaidet, legyél realisztikus.
Egy tanfolyam után nem fogsz úgy rajzolni mint Rembrandt. Vagy vegyük Van Gogh esetét, ő nem volt tehetséges egyáltalán, de vette a fáradságot, és megtanulta az alapokat, mert festő akart lenni. Aztán addig csinálta, amíg tetszett neki a végeredmény, mindig feszegetve a saját határait. A maga korában tehetségtelen, szar mázolónak tartották, csak a bátyja és a sógornője hitt benne (utóbbinak köszönhető, hogy ma híres egyáltalán).
Nőj fel, ne hisztizz virtuális szívecskéken. Nem jelentek semmit. Pláne nem indikátorai a tehetségnek.
Dolgozz inkább azon, hogy ne függj ennyire a külső megerősítéstől, mert láthatólag megmérgezi az alkotás örömét.
Ne hagyd, hogy eltántorítsanak a hobbidtól. Ha szereted, csináld. Ha csak figyelmet akarsz koldulni vele (aka a lájkokért csinálod), akor meg hagyd a francba.
válasza:Én szívesen megnézem, amit csinálsz, de az anime/manga stb ilyesmihet nem értek, nekem inkább modellrajzokat vagy más, tradicionálisabb munkákat mutass.
Megértem, ha frusztrál, hogy swnki sem dícsér. Én magam egy teljesen másik művészettel is foglalkozom több mint 10 éve, és sosem kapok dícséretet, és fogalmam sincs, mennyire vagyok jó vagy rossz benne, annyit tudok, hogy nagyon boldoggá tesz, és érzem, hogy magamhoz képest sokat fejlődtem. Olyanok,akik mondjuk 1-2 éve csinálják, meg kapnak dicséretet, és ez valóban néha picit rosszul esik, szóval megértelek teljesen. Képzőművészetben pedig pl. nézd meg, hogy facebookra mennyi ízléstelen giccset feltöltenek emberek, és mennyi like-ot, ajnározást kapnak, pedig nagyon sok esetben borzasztóak a képek. Nem gondolom, hogy a like-ok száma egy objektív visszajelzés lenne.
válasza:De ha ebből szeretnék megélni, akkor nem elég, ha legfeljebb "átlagos" vagyok.
Komolyan, ott tartok, hogy ki fogom kérni valamennyi oktatóm véleményét, hogy látnak-e bennem szakmai potenciált és csupán technikai szempontból kell fejlődnöm, vagy jobban járok, ha megtartom hobbinak az egészet. Ha több különböző embertől egyöntetűen azt a véleményt kapom, hogy nincs érzékem hozzá, akkor hagyom az egészet a fenébe. Elvégre nem mindenkiből lehet balerina vagy profi színész/énekes, hiába szeret ezzel foglalkozni. Gondolom a művészeti pálya is ilyen. Egy bizonyos szintre kellő kitartással meg gyakorlással bárki el tud jutni, de szakmailag befutni lényegesen kevesebb embernek jön össze. Pláne, ha mellette teljesen magukra vannak utalva.
Mint mondtam, mellettem nincsenek támogatók, szó szerint egyetlen árva lélek sem. Tehát még rosszabb helyzetben vagyok, mint anno Van Gogh. Annyira fáj látni, hogy másokat egyengetnek meg támogatnak, én meg levegőnek vagyok nézve. És azért fáj még jobban, mint az átlagnak, mert én eleve ebben nőttem fel. Néhány volt tanáromat leszámítva, sosem hitt bennem senki, sosem részesültem szeretetben vagy csodálatban. A szüleim sem tudtak sem érzelmileg támogatni, sem kifejezni a szeretetüket. Barátaim is csak ált. suli és egyetemi éveim alatt voltak, de velük már nem, vagy csak nagyon ritkán tartom a kapcsolatot. Ezért duplán rosszul érint, hogy még az online-világban és/vagy a rajzaimon keresztül sem tudok elismerést vagy szeretetet kivívni magamnak. A visszajelzés hiánya olyan, mintha személyesen engem utasítanának el és vennének semmibe, akár online, akár a való életben.
Én csak azt tudom, amit a saját bőrömön tapasztalok: kollégáknak, ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak is mutattam a rajzaimat, de "elájulva" nem nagyon volt tőlük senki.
Dicséretet kizárólag az ilyen nyomorult jellegtelen tucatmunkákra meg portrékra kaptam, azokra a munkákra, amiket saját kútfőből találtam ki és ténylegesen élveztem max. annyit, hogy "Tök jó." vagy "Cuki."
És nem, nem a lájkokért csinálom. Ha csak azért csinálnám, akkor követném a trendeket, nem mennék a saját ízlésem/fejem szerint. Akkor fanartokat rajzolnék, portrékat, kiskutyákat meg cicákat...
A fentiek tükrében ki is javítanám magamat: szoktam elismerést kapni. Csak szinte sosem azokra a munkákra, amiket élvezetből, tiszta szívből csinálok. Random iskolai feladatra, portréra, csendéletre már kaptam dicséretet, tanároktól, szaktársaktól, ismerősöktől egyaránt. Fanartokra is. De az emberek sosem azt szerették, amit én a legjobban élveztem csinálni. És ez itt a probléma. A világ elutasítja azt, ami belőlem fakad. Nem vevők rá. És nem elvont dologról van szó.
Én arra vágyom, hogy a személyes projektjeim kapjanak elismerést. Ha legalább pár ember akadna, aki hűségesen követné, akkor már úgy érezném, hogy megéri és nem csinálom feleslegesen. Vagy, ha lenne valaki, aki látna a munkámban vagy bennem potenciált, és tudna mentorálni, hogy miben javítsak rajta, hogy be tudjam vonzani és meg tudjam tartani a közönségemet. A sztorit pár embernek nagyvonalakban felvázoltam és ők azt mondták, hogy szerintük van benne potenciál. De amikor a rajzaimat posztolom a karakterekről, akkor mintha a dombon ülő juhászkutyát sem érdekelné.
Tisztában vagyok vele, hogy az emberek többsége nem ismeri a történetet, sem a karaktereket, nem látnak bele a fejembe. Ám ettől még lélekölő, hogy ezek szerint nem olyan jó a rajzstílusom, hogy az emberek figyelmét meg tudjam vele ragadni, hogy többet meg akarjanak tudni a szereplőkről, ami elkeserít.
És nem, nem tudom, hogy mi alapján döntik el az emberek, hogy ki tehetséges és ki nem. Ha tudnám, nem írtam volna ki a kérdést. De gondolom, ha az embernek kellően megnyerő a stílusa, akkor ha krumpliszsákokat vagy akkumulátorokat rajzol, azzal is fel tudja kelteni az emberek figyelmét. Ha meg nincs meg benne az a bizonyos plusz, akkor meg a trendeken kívül kb. semmivel.
Képeket pedig, mint mondtam, privátban tudok küldeni, de csak akkor, ha tuti nem ismerem az illetőt. Mert, mint mondtam, nem szeretnék ismerősbe belefutni.
válasza:Kedves, kérdező!
Picit stop a ventilálással.
Az átlag és tehetség között az a különbség, hogy adott motoros képességek együttesének szintje magasabban van.
Így születnek.
Idővel ahogy felcseperednek úgy tanulnak is, mint pl a lábra állás, sétálás, futás.
Normál esetben mindenkinek vannak lábai, de az nem azt jelenti, hogy atlétikai tehetség lesz.
Szükséges egy alap biológia, fizikai adottság, mentális, térlátás, kinesztézis, stb.
Ugyanígy van a rajz esetében is.
Megtanuljuk kezeinket használni a mindennapokban, ceruza fogása stb.
Fokozatosan kibontakozik a gyermeknél már kicsi korban, hogy korabeliekhez képest más szinten van.
Arányok, irányok, szépérzék, kompozició, vonalkezelés, eszközök kezelése, színek stb - térbeli látás/térérzék, információ feldolgozás, látás, észlelés, érzés, gondolkodás, kinesztézis... Stb
Sporttól a művészetekig, de akár a mindennapos emberi működésig mindenkinél jelen vannak a motoros képességek és ezeknek a "színtjei" határozzák meg azt, ki is a tehetség vagy sem, vagy ki az, aki nem rossz, de nem is pro, mert pl elérte önmaga képességeinek határait.
Ezt pedig el kell fogadni.
Mindegy ki milyen határt ért el.
S igen, vannak helyzetek, amikor nagyot koppan az ember.
Hozzám is hoztak olyan gyereket, akit túldícsértek és szegénynek el kellett magyarázni, hogy elérte önmaga határait.
Megjegyzem: kevés olyan tanító van, aki megteszi ezt.
Sok a kamu oktató is, akik arra mennek rá, hogy a rajzolni vágyóból minél több kesst zsebeljen be. S ezt gusztustalannak tartom.
Az említett gyerkőc szülei felháborodva jöttek, elvitték máshoz. Aztán anyuka kaffogva írt, hogy ott tehetségesnek nevezték a gyerekét.
Eltelt 6 év, semmit nem fejlőd a gyerek, de nagy mellel posztol szegény, mert hazudnak neki szülei és az oktató is.
Ha a rajzban elérted a határaidat az nem szégyen!
Próbálj ki több alkotói ágat, mert bizony megesik, hogy más jobban fog menni.
Jómagam pl több ágon és szakmában is alkotok, tervezek újakba belevágni. Mert miért ne?
Nem szabad megrekedni, merj kísérletezni, ötletelni. Az is lehethogy a jelen tudásodat tudod majd ötvözni mással és jövedelmező is lesz.
Engem mondjuk érdekelne az is, hogy hány éves vagy?
Mióta veszed komolyabban a témát?
Milyen terveid voltak, vannak a témában? (sokan nem tudnak karriert kibontakoztatni rajzból)
Milyen szinten vagy jelenleg?
A rajztudást sok módon lehet kamatoztatni. Cukrászattól egészen az animációig rengeteg opció létezik.
válasza:Nekem van művészeti diplomám, úgy mondom. A legtöbb befutott művésznek nincsenek szuper motoros képessegei. Nagyon kevesen tudnak közülük igazán jól rajzolni. Ez mai művészvilágban már nem annyira fontos. Az ízlés, a kompozíciós érzék, a kreativitás,az innováció, az önmenedzselés, a kapcsolatteremtési képesség, a szorgalom és a szerencse is nagyon fontos tényezők. De biztos lehetne még idesorolni pár dolgot.
Az, hogy ennyire függesz mások véleményétől, szerintem hiba. Csinálni kell akkor is, ha mások nem támogatnak. Nem értek egyet az előző válaszolóval abban sem, hogy azt mondta egy gyereknek, hogy elérte a határait. Nincs ilyen. Láttam egy most nagyon befutott magyar művész karrierjét az elejétől mostanáig. Nagyon béna volt. Borzasztó ízlestelen, rossz munkákat csinált. Rajzolni se tud. De annyira akarta és annyira jó sok mas dologban, amit az előbb felsoroltam, hogy mara nagyon befutott, végignyerte az összes ösztöndíjat és tényleg jó munkákat csinál már. Rajzolni szerintem azóta se tud, de ahhoz, amit csinál, ez nem is hiányzik. Mindenesetre rajzolásban is rengeteget lehet fejlődni, ilyet is sokat láttam már. Kérdező, a részedről azt is hibának látom, hogy mindenáron, görcsösen ebből akarsz megélni. Ez kb senkinek se sikerül teljesen. A legtöbb művésznek van legalább még egy oktatói állása valahol. Lehet, hogy összejön, de nem érdemes ezért teljesen kikészülni. Szerintem ez a görcsölés árt a kreativitásnak.
válasza:17 remélem tudod is mit beszélsz a motoros képességeket illetően.
Az önmenedzselés tény, ahogy a kapcsolatok is. Ám az mindenhez szükséges. S megjegyzem ezek is motoros képességeken alapuló dolgok.
Nézz mélyebbre a témának máskor.
Üdv egy több ágon alkotó
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!