Mik azok a hibák, amiket szerinted még kifejezetten gyakorlott rajzolók/illusztrátorok is elkövetnek?
Nem használnak referenciát. Gyakran látom, leginkább olyanoknál, akik főleg karaktereket rajzolnak, hogy ugyanazokat az arcokat és testalkatokat használják fel újra és újra. Néha még póznól is csak ugyanazt a néhányat.
Persze, évek alatt több száz rajz után beleivódik az emberbe, hogy néz ki egy test úgy nagyvonalakban, de még a legnagyobb művészek is használtak referenciát (modelleket) a mesterműveikhez. Ha viszont ezt szóvá teszed, akkor sokszor az a válasz, hogy "pofa be, nekem ez a stílusom!"
Csatlakozva az első hozzászólóhoz számomra is a "same face syndrome" a legszembetűnőbb, gyakran látom minden más egyéb szempontból tehetséges és profi alkotók munkáinál, képregényekben és animációs sorozatokban is. Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy az adott művész nem tud vagy szimplán csak nem akar egyedi vonásokat rajzolni.
Mindenesetre, ami engem illet, a saját rajzaimban tudatosan igyekszem tenni a jelenség ellen, ahogyan mások munkáiban is értékelem az erre irányuló törekvéseket. :)
A gyakori hiba: az önjelölt művészek, aztán szegények szemet bántóan aránytalanok.
Fények, árnyékok. Jobb és bal oldali dolgok keverése.
Pl asszimetrikus fülbevalóknál.
Logikátlan ajtó nyitódás és társai.
A fenti kommentelők véleményével is egyet értek.
Valahol pedig mégse.
Vannak, akik tudatosan használnak fel sablon pasi arcot, hajat, mert a többséget az fogja meg, de igaz ez alkatra is.
Olyan valahol, mint a sztárok, ideálok, felkapottak világa, ahol a külső vagy/és megjelenéssel minden eladható.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!