Miért nem tudja senki elfogadni, hogy nem akarok realisztikusan rajzolni?

Szerintem egyáltalán nem baj, én is próbálkoztam már a realisztikus rajzolással, de nem fogott meg annyira, sokak szerint azért, mert még mindig a kis álomvilágomban élek, de nem szabad, hogy érdekeljen mások véleménye, amikor már úgy érzed, hogy teljesen kialakult a nem realisztikus rajzstílusod akkor mutasd meg azoknak, akik nem fogadták el, mutasd meg az egyik rajzodat majd utánna leesik az álluk

Se ami a legfontosabb, úgy rajzolj ahogy szeretsz, és ne azért ne akarjál realisztikusan rajzolni, mert nem vagy rá képes, de abban viszont lehet valami, hogyha gyakorlod a realisztikus rajzolást, azzal jobban fejlődik a te stílusod is, én például gyakran szoktam realisztikus szemet rajzolni

Nem baj az ha nem akarsz, hanem az a baj, ha azt hiszed nem tudsz

na mindegy, remélem tudtam segíteni

Mert a rajzokat hajlamosak vagyunk nem saját jogon nézni, hanem aszerint, hogy mennyire utánozza ügyesen a valóságot.

Sok képzőművész örült a fényképezőgépnek, mert végre felszabadultak az optikai valóság ábrázolásának terhe alól - azt majd megcsinálja helyettük a fényképezőgép! - és helyette nekiálltak absztraktokat, elvontakat alkotni. Cézanne almái a fizika szerint legurulnának az asztalról, de ő mégis abból a lehetetlen szögből festi őket, hogy almaságuk jobban érvényesüljön. Picasso és Braque egyszerre több szempontból festi meg a témát, aminek eredményeképpen dirib-darab látszik a vásznon, és a néző maga rakja össze. Miró és Kleé a láthatatlan lényeget próbálják megfesteni. Ők persze úgy lettek kiképezve, hogy ha akartak, tudtak rajzolni realisztikus stílusban. Pollock volt az első, aki azt a lépést is kihagyta. Egyszerűen már nem is volt rá szüksége. Ez volt kb. 70 éve. Azóta számtalan olyan ember volt, akiket nagy becsben tart a művészettörténet és az esztétika, mégsem tudnának lerajzolni egy épkézláb portrét (Newman, Appel, Basquiat, stb). Neked sincs rá szükséged.