Mennyire borzalmas ez a három versem?

A Remény Könnye

Sohase szomorkodj,

És ne bánkódj semmiért

Ha sírtál valaha is,

Gondolkodj;

Legalább volt miért.

Ne hidd soha,

Hogy elveszted, ki meghal

Benned marad nyoma

Mint kígyó,

Hogyha megmar.

Ne fájjon, hogyha

E világból ki akarnak tagadni

Az átkot is csak az szórja

Ki mást nem tud adni.

Ne légy olyan,

Kinek a fegyvere az erőszak,

Élj boldogan,

Mert a boldogság erőt ad.

Nem kell, hogy örülj,

Nem kell, hogy szeressél

De miért szomorkodnál,

Hogyha boldog is lehetnél?

Hogyha arcodat

Mégis könny áztatná

Gondolkodj, vajon sorsodat

Hány ember vállalná?

A Rettenthetetlen

Rettegj, mint kisegér

A macska karmai között,

Rettegj, mikor lebegsz

Az eldőlt szék fölött,

Rettegj, mint egy légy,

Ha pókhálóba esik

Rettegj, rettegj még...

De el ne rettents senkit!

Félj, mint aki már tudja;

Túl régóta koravén,

Rettegj,

Mint törött lábú kutya

Az út kellős közepén.

Mint sínek között

Egy eltévedt vad

Rettegj, rettegj

Tudván; nem szabad.

Rettegj,

Mint zuhanó kismadár

Rettegj,

Mint áldozat nélküli

Keserves kínhalál.

Félj most,

Nyalogasd sebedet,

S nem kerít hatalmába

Többé a rettenet.

A Semmi Megfejtése

Csak azért van; mert nincs,

És ha nem lenne, is lenne

Hát ezért olyan nagy kincs

Mert nem kell lennie;

Csupán ennyi a szerepe.

Vajon ki hozhatta létre?

- Talán egy senki, aki

Ráébredt az egyszerűségre;

Így lett a senkiből valaki.

Semmi, senki, sehol, soha

Mind-mind túl együgyű...

Akkor is lenne, ha nem volna

S pont azért oly egyszerű.

Eme szó olyan ez;

Amit mindenki semmibe vesz

Mégsem tűnik el, hiszen

Olyan, akár egy tükör az állóvízen.

Nem látni, s nem hallani róla

Van, vagy nincs - oly mindegy,

Nem vagyok én a tudósa

E világon semminek.

Van, volt, és lesz is még

Akár a kék ég, olyan ez;

Csak hisszük a létezését,

De mégsincs, s nem is lesz.

A semmiség oly egyszerű...

Mégis bonyolultabb mindennél

Ki meg is tudja fejteni; együgyű

Mégis bölcsebb mindenkinél.