Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit a teendő az iskolában...

Mit a teendő az iskolában ilyenkor kihez kellene fordulnunk?

Figyelt kérdés

Decemberben jöttem át félév előtt 11.-es vagyok. Először azt hittem a problémák rendeződnek de egyre csak rosszabb lett a helyzet így évvége előtt. Kezdődött azzal, hogy az osztályfőnökömtől félévi bizonyítványt még most sem kaptam ez már eleve vicces számomra. Azt mondta mikor az osztálynak osztotta hogy a Kréta napló miatt nem kapom meg ez egy hónappal az után volt miután átjöttem. Kérdeztem állandóan, hogy a krétához mikor kapok/kapunk anyummal kódot, benne vagyok a naplóba de bejelentkezni nem tudunk és tájékoztatást kapni a jegyeimről. Az igazgató asszonyt felkerestem ezügyben, és mondta hogy nem jo senkinek sem a rendszer. A másik iskolákban semmi probléma nem volt év elején megcsinálták és semmi probléma nem volt vele. Azt tanácsolta az igazgató hogy járjak utánna a jegyeimnek, segítőkész volt. Járkáltam az osztályfőnökhöz, hogy legalább egy másolatot adjon a naplóból ez 3hónapomba került hogy kézhez kaphassam. Kiderült hogy felevkor buktam és nem tájékoztatott (félévi bizonyitvanyom jelenleg sincs) egy hónappal az évvége előtt megtudtam ezt is. 2szer járt bent anyukám beszélni az ofővel mind a kétszer rákérdezett hogy hogy állok és mondta hogy nincs semmi baj. Félévtől kezdve (amióta itt vagyok) 2szer volt nyelvtan óránk. Irodalmat vettük végig. Írtunk egy tzt irodalomból ezzel zártuk le a tantárgyat. Nem volt jegyünk és utolsó 2hetben nyelvtan óránk volt. Dolgozatot íratott már a következő órán de én akkor nem voltam. Hétfőn beszéltem vele hogy mikor írhatnám meg és mondta hogy nem fogja velem megiratni és azzal fenyegetett hogy augusztusban talalkozunk majd ha nem lesz jegyem. Meg íratott velem két dolgozatot egy órában és direkt nem engedte azt hogy befejezzem. Eltelt egy hét és én folyamatosan kérdeztem tőle amikor csak tudtam, hogy hányas lett a 3db dolgozatom, de soha nem mondta el mert neki mindig “dolga” volt és megjegyzéseket tesz mindig és belémköt pedig nem szólok inkább hozzá sem mert megadom a tiszteletet mivel felnőtt pedig nagyon csúnyán mondja nekem hogy megbuktat kielégült mosollyal az arcán.

Egy hét van az iskolából és nem tudok a krétába bejelentkezni és megnézni..

Ezzel a problémával nem tudjuk mit csináljunk anyukámmal



2019. jún. 7. 10:29
 1/2 anonim ***** válasza:

Az iskola igazgatóját keresd, ne egy csicska tanárt.

Ha a diri nem teszi a dolgát, akkor az iskola fenntartóját.


És keress másik sulit!

2019. jún. 7. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Az Iskola fenntartójához kell fordulni, ha az igazgató se segített!
2019. jún. 7. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!