Az első világháborúban holokauszt még nem volt és úgy általában a zsidók nem is voltak különösebben képben, nem? Miért lett a második világháború lényegi eleme a holokauszt, amikor az eredeti célok teljesen mások voltak?
Része csak ép nem oka a németek hülyeségének. Osszuk ketté a hadsereget s a felével menjünk be a rommábombázott Sztálingrádba. S ott a zsidók léte miatt akadtak el a kettéosztott hadsereg tanjai, nem a sajt hülyeségünk miatt.
És ha a zsidókat kiirtjuk akkor nem fognak elakadni a tankjaink sőt még a hadihelyzet is megfordul.
A másik lehetőség az lett volna, hogy nem bedrogozva őrjöngünk ha valami nem úgy alakul ahogy elképzeltük, hanem felmérjük, mink van s hogy lehetne azt megfelelően hasznosítani. Pl. a vasúti kapacitást nem a zsidók megsemmisítésére használjuk fel hanem fegyvert, élelmet katonát viszünk a hadseregnek, amit a kritikus pontokról visszavonunk.
Igen, a palesztinok, az uzsorások által tönkretett emberek, a kommunizmus 100 millió áldozata, a vietnámi fogyatékkal születő áldozatok, stb. választhatnák azt, hogy valahogy segítenek magukon, mondjuk még összetartóbbak, még rasszistábbak lesznek, mint ellenségeik, olyan hatalomra tesznek szert, mellyel elhagyják a bolygót, de szerintem értelmesebb az ellenség legyőzésére koncentrálniuk.
A Szovjetunió konkrátan sosem lett volna Németország ellensége Lenin, Marx, népbiztosok és NKVD-sek nélkül, akik 80-90%-ban egy adott népcsoport tagjai voltak.
1) A holohoax nem létezett. Egyetlen dokumentumot sem képesek felmutatni, ami igazolná. Ellenben a hivatalos zsidó szervezetek és vöröskereszt számai a mai napig megtalálhatók. Az első szeint a háború után majdnem több mint 1 millióval több zsidó volt világszerte, mint előtte. Utóbbi az összes fogolytáborban összeszámolt halottak számát 271 ezerre tette.
2) a 6 milliós marhasággal már 1900 előtt ijesztgették a népet. Kellett a későbbi hatalomhazsoláshoz a kis előszinjáték. :)
3) A szovjetek is bevallották a háború utáni bírósági vallomásokban, hogy csak azért mondtak ők is milliós számot, hogy kedvezzenek a szövetségeseknek, egyébként ahhoz a számhoz képest "alig voltak" halottak. :)
Tények F T W.
@1 Németország, Ausztria, EK, Svédország, Finnország, Hollandia... Mi is ebben a kampány? ezek száraz tények, drága gyuriferi hívő. :-)
(Egyébként Soros istennek hiszi magát, és nevetve mesélte, ahogy a gazdag zsidókat eladta a náciknak. De te ezt az elmebeteget simogatod :) )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!