A keresztes háborúk vérengzései a múltban hogy voltak akkoriban összeegyeztetve a ne ölj igével? Mi volt a hivatalos magyarázat? Aki másban hitt az nyugodt szerrel meghalhatott?
Pedig ráférne a keleti országokra egy ritkítás. Kár hogy európa elkorcsosult.
DEUS VULT!
A Biblia előírja, hogy a hitetleneket meg lehet (kell) ölni, de ez most mellékes.
Az akkor élő átlagos középkori ember legtöbbször nem is tudott arról, hogy a keresztesháborúk hogy néztek ki, valószínűleg sokan arról sem tudtak, hogy léteztek ilyenek, örültek ha a szomszédfalu határát meglátták egyszer, valamint a bibliát sem olvasták, mivel nem tudtak olvasni, csak a paptól hallott igéket tanulták meg, így a hatalmaknak a többséget adó csőcselékkel nem kellett foglalkozniuk, hogy bármit is igazoljanak. De akkor kiknek kellett volna igazolniuk a vérengzést? A katonáknak, akik egész életükben a harcra lettek nevelve és sikereikért hatalmas földeket kaptak? A nemeseknek, akiket bőkezűen jutalmazott az egyház a pogányoktól elkobzott vagyonokból? Vagy a papoknak, akiknek istenét egyre több helyen ismerték meg a világban?
Egyszerűen nem volt ok igazolásra vagy bármilyen magyarázatra ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
Egyébként ateista vagyok, de a keresztesháborúk áldozatai sem voltak olyan tömérdek létszámmal mint amit felhoznak a szintén ateista társaim, bevallom ez a közösség is szeret túlozni. :)
2. Vagyok. Részben vicceltem. Én katolikus családban nevelkedtem. A középkorban, elég nagy hatalma volt a pápai államnak. A pápa volt kb a legnagyobb jampi, kiátkozott néha ezt azt, sok pénzért megbocsátottt neki, közben esetleg pár fattyat nemzett stb. Aki elment kereszteshadjáratba, vezekelni ment, bűnbocsánatot ígértek nekik stb.
Am kivégzések, korai halál, gyerekhalandóság, járványok stb miatt nem sokra becsülhették az emberi életet.
A XI. században alakult ki primátus társadalmi rendszere, hogy az elsőszülött örökli a rangot és birtokot, így a másodszülöttek hoppon maradtak, de ezt nehezen viselték.
Nekik is meg kellett élni, ezért hatalmas nyomás nehezedett a keresztény világra, elharapództak a rablások, fosztogatások és nem lehetett semmit tenni ellene, mert azok tették, akik maguk voltak a törvény, mégpedig pallosjoggal.
Borzalmas események történtek és közben a vallási fanatizmus is megnőtt ezért II. Orbán pápa 1095 ben a clermonti zsinaton meghirdette a keresztesháborút, ez a két ok motiválta, egyrészt, hogy a vallási buzgalomnak eleget tegyen, másrészt, hogy a kialakult feszültséget csökkentse, illetve keletre irányítsa, ahol birtokot szerezhetnek a törekvő urak.
Addigra már számosan valóságos szadisták voltak, a korlátlan hatalom miatt ez amúgy is gyakran együtt jár a válságos helyzetekkel az ilyen berendezkedésű országokban, pl- oszmán szultánokról, vagy egyes római császárokról is közismert, hogy ne csak keresztény szadistákról ejtsek szót.
Mindehhez hozzájárul, hogy bűnbocsánatot hirdettek a gonosztevőknek, aki felvette a keresztet, az minden bűnétől mentesült, így féktelen szerzési vágytól hajtott vad horda volt valójában általában a keresztes sereg, még akkor is, ha katonailag egyes kontingensei kifejezetten erősek és jól szervezettek, vezettek voltak.
Itt olvashatsz a keresztes háborúk történetéről:
Nem csak a legelső háborúkban történtek atrocitások, gyakorlatilag végigkísérte szinte minden vállalkozást, főleg azok az okok miatt, amit fentebb leírtam, bár a történettudomány ezt nem így hangsúlyozza külön, de érezhetően jelzik ezt.
Mivel Magyarország az egyik tranzitútvonal volt, itt azokról az eseményekről olvashatsz, amik a keresztesek hazánkon átvonulása közben történtek.:
Előző vagyok, nem finomkodtak a magyarázásával.
Az európai közvélemény előtt kiszínezték az eseményeket, csak azt regélték el, amit kedvük tartotta, őket meg nem érdekelte, a 'ne ölj' szentencia, sőt, alig várták, hogy ölhessenek, mint a hit harcosainak nekik minden szabad, vagy dicsőséges volt.
A muszlimok mai terroristái is eszerint gondolkoznak.
A "ne ölj" nem azt jelenti, hogy egyáltalán soha, semmilyen körülmények között ne ölj, hanem azt, hogy ne ölj gyilkos indulatból, rossz szándékkal. Természetesen a támadót, az ellenséget meg lehet és meg is kell ölni.
A keresztes háborúk a kedvenc vesszőparipája azoknak a tudatlan és rosszindulatú embereknek, akik a kereszténységet ("a vallást") mint valami gyilkos és buta eszmét próbálják beállítani. A keresztes hadjáratok valójában az iszlám agresszív hódító háborúi elleni ellentámadások voltak Európa védelmében. Az iszlám több száz háborút indított, és leigázta előbb a mai arab világot (azért muszlim a mai napig is), majd Észak-Afrikát, és már Európában járt, amikor elintézték a valagukat a reconquistával és további hadjáratokkal. Nem arról szólt ez, hogy "he, azok ott nem keresztények, kardozzuk le őket", illetve persze a köznépnek lehet, hogy ennyit mondtak, de valójában nagyon komoly stratégiai csapások voltak ezek. Jeruzsálem sem azért volt fontos, mert Krisztus városa meg ilyesmik, hanem mert az egész Közel-Kelet legfontosabb városa, Európa kapuja, akié az a környék, az ellenőrzi a forgalmat két földrész között. Ez a mai napig így van - mit gondolsz, miért pont azt a helyet nézték ki a zsidók Izrael helyéül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!