Boldogok a "lelki szegények"?

Az én értelmezésemben a lelki szegények nem a buta és tudatlan emberek.

De a kérdésre válaszolva,nem.

Szerintem igen.

Főiskolai énektanárom mondta a következőt:

"Valaki vagy buta és boldog, vagy okos és boldogtalan."

Igaza van. Ha valaki értelmesebb, sokkal több dolgon gondolkozik, sokkal több gondot vesz a vállára.

Látom azokon, akik annyira nem okosak (bocsánat a kifejezésért), hogy sokkal boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, mert nem gondolkodnak a rossz dolgokon.

Viszont van sok művelt, eszes ismerősöm, akiknek mindig van problémájuk: Mi van a halál után? Miért kell meghalni? Hogyan lehet végtelen a világegyetem?

Ezek a kérdések megrémítik az embert.

Szerintem is így van.

Aki nem él meg mindent annyira mélyen, akiben kevesebb az empátia, akinek nincs olyan nagy rálátása a dolgokra, az biztos, hogy sokkal boldogabb. Örül is annak, amije van, és nem agyal azon, hogy hogy lehetne boldogabb, vagy kiteljesedettebb az élete. Eléri azt a lelki békét és harmóniát (vagy talán nem is tud róla, hogy erre neki szüksége lehet-ne-), amire a sokatlátott és tapasztalt, agyalós-gondolkodós emberek annyira vágynak. És minél jobban próbál egy intelligens ember a boldogságra törekedni, szerintem annál boldogtalanabb lesz...

“Boldogok a lelki szegények, mert övék a menynyek országa.” (Mt 5:3)

Krisztus olyanokat hirdet boldogoknak, országa polgárainak, kiket a világ szán és megvet, miáltal a keresztény világnézetet homlokegyenest ellentétbe állítja a világ felfogásával. (V. ö. Kor. I. 1, 27. sk. Jak. 2, 5.) Lukács a nyolc boldogság helyett csak négyet említ : a szegénységet, éhséget, sírást és üldözést ; de azok ellentétével is megvilágítja a boldogságok értelmét. Lelki szegények azok, kik a földi javakhoz rendetlenül nem ragaszkodnak, boldogságukat nem bennük keresik, azokat másoktól nem irigylik, Istentől rendelt sorsukban megnyugszanak ; ha pedig földi javakban bővelkednek, azokat Isten dicsőségére és embertársaik javára használják. Lukács egyszerűen szegényeket mond (6, 20.), s érti alattuk a kis embert, a gyengét és elnyomottat. Krisztus a boldogságok közt első helyen említi a szegénységet, mert ez legjobban megfelel a világról való lemondásnak és a túlvilági törekvésnek ; persze, ha az nemcsak az erszény, hanem a szív szegénysége is. A szegényt kevesebb érdekszál köti a világhoz. Általában az evangélium kedvez a szegénységnek (Máté 6, 19—21; 10, 9. sk. 11,5; 13,22 ; 19,21. skk. Luk. 6, 24 ; 12, 33. sk. Jak. 2, 2—7.); szerinte a szegény Isten barátja, az Isten országának kiváltságos osztálya. A gazdagságot lehet ugyan jól is használni, lelki szegénységgel párosítani, az erény eszközévé tenni. (Sir. 31, 8. skk. Máté 6, 20. Csel. 4, 32. skk.) De annyi bizonvos, hogy a gazdagság nagy kísértés, gond és veszedelem. Az evangélium ezen tanítása elhárítja a gazdagság és szegénység harcát, s egyetlen megoldása a ma annyira égető társadalmi kérdésnek. Sok régi és új magyarázó a lelki szegények alatt az alázatosakat érti; újabban pedig némelyek az egyszerű jámbor népet, mely tanulékony, engedelmes szívvel fogadta az Ür tanítását. A lelki szegények jutalma a mennyek országa. Már e földön is jobban beülik és Krisztus idejében is könnyebben belépett a lemondást hirdető és túlvilági boldogságot ígérő egyházba a szegény, mint a gazdag ; a másvilágon pedig Isten a földi nélkülözésért mintegy adósa neki a boldogsággal (Luk. 6, 24.), melyből a gazdag mar e földön kivette részét.

Boldogok (itt és ott) azok, kiknek szivök e világ javaihoz nem ragaszkodik, kik azok hiányát békével tűrik, s ama javak birtoka mellett, a mennyország után úgy törekszenek, mintha azokat nem is bírnák (Kor. I. 7,29.30.); ezek a keresztény érzület mennyországát magokban hordozzák, s túl a síron megnyerik a mennyországot (lásd Máté 3,2.). Ezeknek ellentétei, kik nem úgy éreznek, ama gazdagok, kikre az Úr jajt mond Luk. 6,24.. A földi jó magában foglalja mindazt, mik a földön vagyunk, a mit bírunk és tehetünk. Azért, a ki ezekben érzésére nézve szegény, alázatosnak is mondathatik. Azért értik többen a lelki szegények alatt az alázatosokat. A világ azt mondja: Mily boldogok a gazdagok, kik pénzzel és mindennemű jóval bírnak!

Krisztus “lelki szegényeken” nem ügyefogyottakat és félkegyelműeket ért, ahogy ezt a szocialista s egyéb vallásgyalázók mindenáron értelmezni szeretnék, hanem a lélekkel fogadott és gyakorolt szegénységet, a földi javakhoz való túlzott ragaszkodásról való öntudatos lemondást, vagyis; a lélek belső szabadságát a pénzzel, kinccsel, anyagisággal szemben.

Hogy Jézus ezt csakugyan így érti: a szív, nem pedig az értelem szegénységeképpen, kiviláglik abból, hogy ugyanezt a krisztusi kijelentést (Mt, 5, 3) Szent Lukács evangéliuma egyszerűen így mondja; “Boldogok ti szegények!” (6, 20), valamint abból, hogy Krisztus Urunk a szegénységet máshol is sűrűn dicséri (Mt. 6, 19-21; 10, 9; 11, 5; 13, 22; 19, 21 stb.), viszont az oktalanságot és esztelenséget állandóan korholja s okosságra int (Legyetek okosak, mint a kígyók.” Mt. 10, 16).

Nem kell az evangéliumot erőszakosan kiforgatni az értelméből!

Ez így van.

Nézz meg egy csecsemőt. Egy fél kiflivel boldoggá tudod tenni.

Vagy a szellemi fogyatékosokat. A legkisebb apróságtól is boldogok, nincsenek problémáik, vagy nem érzik azokat.

Mikor még kötelező volt a hittan, mi így tanultuk:

Boldogok a lelki szegények, mert övék LESZ a mennyek országa.

Számtalan ismerősömmel bármit megtehettek, mert lelki szegények voltak. Biztosra vették, a túlvilágon, övék lesz a mennyek országa.