Mi lehet az alapvető különbség szerintetek egy hívő és egy ateista gondolkodásmódja között?

Hívő: valamiben/valakiben hisz, akit/amit nem lehet meghatározni, csak megnevezni;

Ateista: nem (feltétlen) hisz (semmiben), egy hívő általi valamiben végképp nem.

Hívő: aki közvetlen bizonyítékok nélkül is elhisz valamit, meggyőzi saját magát, hogy az tényleg úgy van. Elég neki, hogy "valaki mondta".

Ateista: erős szkepticizmust gyakorol, de nem csak hit terén, hanem a hétköznapokban is. Aki nem klikkel rá egy cikkre a Femina.hu-n, csak azért mert "megdöbbentő bizonyítékokat" találtak. :)

A hívő a hitére büszke, Istenére, Megváltójára. Döntéshelyzetben, konfliktusban rájuk igyekszik támaszkodni.

Az ateista a saját intelligenciájára, józan eszére, a tudományra büszke, és ezekre támaszkodik.

A hívő hisz Istenben,az ateista azt hiszi, hogy nem.

"Akár elfogadod, akár tagadod,nem számít.Mindenki hisz Istenben.Meglátod, súlyos válságos időszakokban, de legkésőbb halálodnak óráján, az utolsó lélegzetvételednél Te is hitet teszel Istenben,mikor végső reményedként hozzá fohászkodsz majd."

Ebben a videóban mindkettő megnyilvánul.

[link]

Az ateisták tudatosan igyekeznek elnyomni magukban a jobb agyfélteke képességeit. Bár valószínű a bal nekik eleve dominánsabb is. Tehát a racionális, logikus, tárgyilagos, kritikus gondolkodás innen ered. A jobb agyféltekétől van időérzékünk.

A hívők nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a hagyományos jobb agyféltekés képességeknek, és törekszenek azok használatára. Innen erednek az ember szubjektív meglátásai, a kreativitás, fantázia, zene, intuíció, művészet, érzelmek. Ennek az agyféltekének nincs időérzéke.

Ettől persze nyilván léteznek ateista művészek is, csak kevesebben.

Aki a halála pillanatában kezd elhinni istenben, az csak abban reménykedik, hogy az élete nem egyszeri és megismételhetetlen. A tudattal élő ember nehezen tudja elfogadni, azt, hogy nincs tovább. A hit a lét továbbvitelébe ad lelki támaszt, mely sokat segít az élet nehézségeinek elviselésében.

A vallásosság pedig egy kialakított erkölcsi szociális és egészségügyi rend követése a társadalmi elvárások szerint. Mivel az ember egy másiktól nehezen fogadja el a tanácsokat, egy felettük álló lénnyel azonosítja a forrását.