Mi az alapvető különbség a borderline személyiségzavar és a mániás depresszió (bipoláris) között?

Az egyik egy személyiségzavar, ami minimálisan reagál pozitívan pusztán gyógyszeres kezelésre terápia nélkül (vagyis a megfelelő terápia kiemelten fontos a betegség kezelésében), a kialakulása már nagyon kiskorban elkezdődik, az anyával való ambivalens vagy dezorganizált kötődés és később az érvénytelenítő környezet alakítja ki. Meggyógyulni belőle nagyon nehéz, viszont tünetmentes állapot elérhető és fenntartható.

A borderlinera jellemző, hogy a kapcsolataikat maguk építik le, idegenítik el, érzelmileg másoktól függnek, emiatt kialakulhat elkerülő magatartás vagy beteges ragazkodás, féltékenység, társfüggőség. Súlyos identitászavarral küzdenek (értékrendbeli, szexuális, hosszú távú célok, önkép, stb.) még a bipoláris depressziónál az egyén rendelkezik identitással, személyiséggel.

A borderline kórosan impulzív, és az önkontroll hiánya is jellemzi.

A bipolárissal szemben borderline estében határeseti neurózisról beszélünk, a beteg átélhet pszichotikus és disszociatív tüneteket is, azonban ez nem áll fenn állandóan, még a bipoláris depresszió esetében az egyén egyáltaln NEM él át hasonlót.

A mániás depresszió egy olyan hangulatzavar, ami bárkinél kialakulhat, még akkor is, ha az illetőnek nem volt traumatikus gyermekkora (bár ez növelheti a kialakulás esélyét). Genetikai tényezők nagyobb szerepet játszanak a kilakulásában, mint borderline esetében. A bipoláris zavar csupán gyógyszeres kezelés mellett is javulhat. A betegek a kapcsolataikat nem dobják el, inkább fordítva történik ez, mert sokan nem bírják elviselni a depresszív epizódokat.

A mániás depressziónak két pólusa van, az egyén átélhet mániás epizódot, amikor energiusnak, feldobottnak érzi magát, ez a borderlinenál nem kritérium, bizonyos esetekben egy borderline személy sosem él meg feldobottságot, energikusságot, csak a negatív érzelmek közt ingázik (üresség, düh, szomorúság, félelem, pánik, zsibbadtság stb.)

A másik pólus a súlyos depresszió. Mindkét betegség esetében rizikófaktor az öngyilkosságra való hajlam.

A két kórkép egyszerre is diagnosztizálható, egy ember szenvedhet mindkét betegségben. Ilyen esetben mindkét betegség kritériumaira jellemző tünetek lépnek fel.

Ha az összes ex akiről gyakorin azt írják, hogy bpd-s, valóban ebben a betegségben szenvedne, akkor ki lehetne venni a DSM-ből (mert szinte mindenkire igaz) :)

A valóság azonban, hogy a lakosság 2-3%-át érinti. Hangulatingadozása, rossz emlékei minden embernek vannak, azonban nem lesz mindenki paraszuicid, vagy látszólag ok nélkül olyan agresszív, hogy fizikailag bántalmazzon másokat, esetleg idegeneket, vagy váljon aszociálissá. Természetesen nem mondom, hogy a feltevésed helytelen, de azt tapasztalom, hogy szakítás után a párkapcsolati problémák sokkal intenzívebbnek tűnnek, mint amilyenek valójban voltak. Ez természetes, hiszen ha valaki akár fizikailag, akár érzelmileg sérüléseket okoz nekünk, azt nem tudjuk csak úgy fél vállról venni, viszont pontosan ezért kell a diagnózisfelállításhoz pszichiáter, aki 100%-ig objektív tud maradni.

A legjobbat akkor teszed magaddal, ha nem az exeden gondolkozol, és pazarlod rá azt az időt, amit magadra fordíthatnál :)