Miért kell lenézni az olyan embereket, akik jól tanulnak?

4 éves gimnáziumba jártam, ahol én voltam a legjobb tanuló. Idén érettségiztem, enyém lett a legjobb mindenből (mind 90% feletti), amit komolyan mondok bánok, mert így még annyian sem állnak velem szóba, mint eddig.

A 4 év alatt mindeki beszólogatott (pedig gimnázium, nem jellemző, hogy "butákat" is felvesznek, max. protekcióval), hogy milyen stréber vagyok, miért tanulok egész nap. A baj, hogy mindig olyan emberek tették ezt, akiknek fogalmuk sem volt az én életemről, viszont mindig bántott, még akkor is, ha nem igaz.

Nem szoktam állandóan tanulni, csak általánosban (hál'istennek) olyan osztályfőnököm és tanáraim, ill. elsősorban a szüleimnek köszönhetem, hogy belém lett nevelve, hogy muszáj tanulni, ha akarom bármire is vinni az életben. Nem vagyok se csúnya, se kövér, egy átlagos lány, aki szeretne igazi, őszinte barátokat szerezni.

Szeretnék egyetemre menni, és nem akarom, hogy ott ugyanez legyen. Nem akarom, hogy lenézzenek, mert tanulok.

Az igaz, hogy hétvégente nem nagyon járok a városba szórakozni, mert inkább a szüleimmel vagyok, és csinálunk közös programokat, de ettől függetlenül, ha lenne aki elhív, akkor állok elébe. Azon gondolkoztam ma, hogy lehet nekem kellene/kellett volna kezdeményezni!? Nehezen nyílok meg (főleg a bántások miatt), és egyszerűen úgy voltam vele, hogy ha ők nem, akkor én sem.

Szerintetek viszem így valamire az életben? Nem szeretnék magányos lenni, mert hiába a tanulás, a jó jegyek, azért nem vagyok annyira karrierista, hogy a barátok nélkül éljek. :(

Remélem nem fogalmaztam értelmetlenül, most nem vagyok "toppon".