Aki beszélt már japán emberrel: miért olyan visszahúzódóak? Miért nem bíznak az emberekben?

Még én vagyok, a 10-es. Nehezen állom meg, mert valóban érdekes téma, szóval egyetlen további kérdésedre még írok nagyon röviden, pár vonatkozást, aztán javaslom, lesd meg a Hidasi könyvet. ;) Abban rengeteg alap dolog benne van minderről. :)

Szóval... a ködös japán válaszok kapcsán elöljáróban annyit: külön mondatszerkezetük is van erre. Az egyik fő oka a japánok saját udvariassága. Némely ponton magyar szemmel sunyinak, képmutatónak tűnnek, de egyre jobban megismerve őket -élőben bár én magam kevéssel beszélgettem- a szándékuk szerint nem ilyenek általában.

Náluk egyfajta túlzott tapintat jellemző, nem mernek nem-et mondani nyíltan.

Erre van is pár töltelék szavuk (pl "chigaimasu"), és a mondatokat gyakran ezért hagyják félbe, hogy jó szándékból, tapintatból csak utaljanak arra, amit számukra nem illik kimondani.

Ez ellentétben áll egyes európai szokások alattomos célozgatós magatartásával. Csak a felszínen hasonló ahhoz, valójában ők tapintatból, és tapintatós módon teszik. EU szemmel sok minden félreérthető, kifinomultan megismerve a japán szokásokat lehet ráébredni, hogy itt

nem alattomos rossz szándékról van szó.

Nem védeni akarom a japánokat, Van, ami tetszik bennük, van, ami nem.

Pusztán csak szeretek félreértéseket eloszlatni, bár ezt egy hozzászólásban csak érintőlegesen lehet megtenni, annyira összetett téma, és én se vagyok kellően képben még erről.

Ami hiba, az hiba, de ami nem hiba,

az ne látszódjék hibának, amondó vagyok. Ezért jó egy kicsit helyre tenni, szóval teljesen jókat kérdeztél.

Nem rád értem, hanem hogy vannak európaiak, akik e téren rosszat hisznek a japánokról, tévesen. Vannak szerintem rossz gondolatai, szokásai a japánoknak is, meg mindenkinek, de azok nem ezek.

Konkrét példa, magyarítva; erősen helyzetfüggő a japán beszéd, gyakrabban , int a magyar, vagy mint sok európai nyelvé:

Pl Tanaka-san rosszul van egész nap, amit mosolyogva tűr, de nem annyira borzasztó az állapota éppen, hogy másokat terheljen ennek bejelentésével, de pl Suzuki-san tud erről.

Tanaka-san a rosszul léte ellenére is csak néha dekoncentrált, a munkahelyen pl a nap folyamán egyetlen egyszer leejti az aktaköteget.

Erre Suzuki-san határozottan, de tapintatosan és együtt érezve hozzáfordul:

- Ha gondolod, azt...

Ez ebben a szituban egy jellegzetes japán mondatszerkesztés. A metakommunikációs jelek is számítanak, ahogy biccent, ahogy ránéz, a hanghordozás, stb.

És ebből tudja Tanaka-san, meg bárki, aki a szitut észreveszi, hogy Tanaka-san -nal ma nincs rendben talán valami, de Suzuki-san kisegíti.

A mondat tehát esélyesen arra utal (függ tehát a non verbális jelektől is) tehát, hogy Suzuki-san összeszedi helyette a földre zuhant aktaköteget, és bátorítja Tanaka-san-t, hogy addig pihenje le pár percre.

Persze ehhez hasonló van magyarban is: "Majd én..."

De rengeteg szitut kell ismerni a japánoktól ahhoz, hogy legalább közelítőleg érthesse az ember őket, mert vannak gyökeresen a fentitől eltérő szituk és megoldásaik is...

Pl Valaki a munkaidő végén váratlanul betoppan Tanakáékhoz, aki mit sem sejt Tanaka-san rosszullétéről:

- Jössz bulizni meló után, tanaka-san? :)

Erre Tanaka:

- Nos, izé, ami azt illeti... ("Ano...Etto....")

Ez még eu szemmel is beszédes, hogy hezitál, és a munkatárs esélyesen nem erőlteti.

De pl válaszolhat így is:

- Chigaimasu ("némileg eltérő álláspontot illetek"-két lehetne fordítani, mert udvarias ragozásban van, és a véleménykülönbözőségre utaló szó)

Ha érzékeled, ki nem mondja a japán a "NEM"-et, ha elkerülheti a kimondását.

Persze mondják olykor, hogy "iie" (=NEM), akkor is ha épp udvariasak akarnak lenni, de inkább "ugyan-ugyan, szóra se érdemes" értelemben például.

A japán nyelvben személyes névmások se nagyon vannak, az "én" kivételével, de evvel együtt is ha a helyzet szerint udvariasnak kell lenni, akkor udvarias ragozásban beszélnek.

A japán nyelvben az "én" kivételével többnyire csak vagy nagyon bizalmaskodó személyes névmásokról tudni, vagy sértőekről. Udvarias helyzetben a másikat a nevén kell szólítani, vagy udvarias ragozásban "személy"-ként kell rá hivatkozni. És persze van többféle utótag egymás megszólítására, életkor és ranglétra szerint, ezekről biztos tudsz (san, senpai, sama, kun, sensei, stb).

Az udvarias nyelvezet okán alap dolog Japánban idegenek részéről a gyors bemutatkozást követően általában névjegykártyát is cserélni, az alapján tudják, hogyan használják egymással szem,ben a továbbiakban a megszólításokat, és a japán nyelvtant, mondatszerkesztést.

Ez is oka lehet, hogy nemigen vannak személyes névmásaik, kivéve, ha nagyon bizalmas a légkör, vagy ha idegen japánok egymást fikázni akarják.

A "te" japánul többnyire bunkó, esetleg semleges szó, vagy van rá "drágaságom" jellegű változat is, de e szélsőségek között nemigen létezik második személyű személyes névmásuk.

Most gondolj bele, mit tanakodhat egy japán, amikor angolul kell megszólalnia, pl Angliában...

(Arról nem is szólva, h eléggé más hangrendszer, szóval ha jó vmely angol akcentusban egy japán, az kirívóan különleges eset.)

Teljesen más kultúra az angol és a japán, például. Sok szempontból. Meg kell tanulnia nem-et mondania a japánnak Angliában, ha ott vendégmunkás -úgy is gyakran a fejéhez fogják vágni az angolok, mint az angolok egymásnak is, amiről itt most nem szeretnék állást foglalni, helyzetfüggő, milyen esetekben értek evvel egyet és mikor nem-, vagy pl a japánnak Angliában meg kell tanulnia egy munkahelyen, ha vendégmunkás, bizonyos szitukban önállóan menedzselnie saját magát, ami a végletesen közösségi szellemű Japánban nem annyira erős tényező, bár attól függ, miben. Japánban túl sok dolgot egymás szájába rágnak, állítólag.

Gyakran saját maguk számára is fárasztó, de udvariasan tűrik, pl Japán nagyvárosok állandóan hangosak a bájos női bemondók általi útbaigazításoktól, hasonlóktól. Egy kib voltban is "ezer" prospektus fogad, van, ahol androidok erőltetik a tájékoztatót az emberekre.

Japánban túl vannak szervezve bizonyos dolgok. És ezt megszokják. Így kevésbé vannak rákényszerülve, hogy spontán feltalálják magukat.

Legalábbis magyarok beszámolói (vlogok), Hidasi Judit japanológus, és mások is ezt tapasztalták éveken át. Szóval ne vedd készpénznek, csupán másodkézből írtam ezekről.

De azért elgondolkodtató, hogy japán nyelvkönyvekben is találkozni külön tananyaggal az udvariasságból szándékosan félbehagyott mondatok szerkezetével, nyelvtanával.

Erről se foglalnék állást, nehéz kérdés, Koreában ennyiből pl hasonló a helyzet.

Úgy tudom, Koreában pl egy idő után betiltották a koreai nyelv használatát a légi irányítás részéről és a pilóták részéről, mert vezetett már balesethez, a körülményes, körmönfont, hosszas udvariaskodás...

Tehát Japánhoz ennyiből hasonló a koreai kultúra.

(Egyébként meg a japán nyelv és kultúra kapcsán meg inkább vagyok lelkesen érdeklődő, de csak alkalmasint,

és nem annyira veszem komolyan.

:-) )

...ja, és utóbbit nem udvariasságból mondtam. :) Nagyrészt távol áll a személyiségemtől a japánok udvariassági rendszere. Az én udvariassági rendszerem székely jellegű: szélsőségektől, körülményeskedéstől mentes, szimplán jó szándékú, direkt és nyílt.

És tudok ízeset káromkodni, ha annak van éppen helye. :D

(Mondjuk, a japánok se fogják vissza magukat az odamondogatástól, de többnyire más okokból, más szitukban jellemző általában.)

Azt nem mondanám, hogy unatkozom, de mostanában az szabadidőm viszonylag jelentős hányadában vagy animét nézek, vagy egy icipicit néha japán nyelvet tanulok, néha-néha olvasgatok Japánról. De ha olyanról írok/beszélek, ami érdekel engem, akkor van, hogy lelkesen terjengős tudok lenni. :))

(Sokak bánatára. :))) )

(Ugyanakkor általában meghallgatom a másik embert az ő saját hobbijáról.)

Meg zenemániás vagyok, sokféle nemzettől és stílusban, meg sokféle más ismeret is érdekel, mint sokakat... Szóval közel se ragadok le a japán kultúránál... Elsősorban magyar vagyok.

Mi elképesztő?

És miért találsz nehezen infókat a japán kultúráról neten? Ezt furcsállom...

Japán nagy lélekszámú (és eléggé egységes lakosság-összetételű) ország, igen jelentős nemzetközi befolyással, gazdasággal, kulturális hatással, stb. Ennél fogva sokat írnak Japánról még magyarul is.

Figyi, én szívesen írnék még, de sokféle kérdésre szoktam válaszolni itt. Különféle témákban. Ha nem gond. ;)

Nézegesd a Kultúra kategóriát itt a gyakorin, meg a Közoktatás-tanfolyamosat is. Vagy használd a keresőt, a kulcs szavas keresőt is. ;-) Fogsz itt találni szakértőket, felsőfokú és középfokú japános magyarokat, Japánban élő magyarokat, stb.

Én szinte egy senki nem vagyok japán témában. Tőlük is kaphatsz infót, sőt... :)

Szóval ezért linkeltem a legálisan letölthető, vagy online olvasható Hidasi könyvet.

Ő profi Japán-témában, nem én.

Tőle számos részletről tájékozódhatsz.

Persze semmit nem kell készpénznek venni, egy professzor asszony is tévedhet olykor, vagy félreérthetnek bárkit, akár az ő egyes sorait is.

Én picit élőben is, meg sokaktól tájékozódtam Japán kapcsán. Ezek után már merek nyilatkozni (óvatosan), a kérdésben.

De a profi nem én vagyok. Hanem akiktől értesültem, azok egy része profi, pl Japánban élő magyarok, mint pl Hidasi Judit (bár ő pl ingázik, de ő japanológus nyelvtanár).

Mondjuk azt nem értem, amikor ha azon kevésről írok, amit tudok, és biztos vagyok benne, és szakértők könyveinek adott sorára hivatkozok és értem is az adott dolgot, amiben biztos vagyok, és közlöm, volt, aki belekötött - na ez a másik véglet...

De azt se értem, amikor érdemtelenül dicsérnek engem, bár az nem baj, úgyse bízom el magam attól, annál józanabb az önismeretem. :) Bár köszönöm a bókjaidat, ettől függetlenül. :)

Van persze néhány befolyásos, presztízs személy, akiket kevésbé tartanak hitelesnek, de "viharos" véleményt

sem szeretnék eszközölni ilyen esetekről... ;)

(How do you do? How do "You did..."?)

Se állást foglalni nem szeretnék egyesekről, mert egyes bizonyos emberektől nem tudom, mi lehet az igazság, alig van benyomásom egyes, vitatott személyekről.

Na de ezért érdemes sokféle forrásból tájékozódni, óvatosan, mielőtt (elő)ítélkezik az ember. És némi személyes benyomás se árt, kiegészítésül...

Marhára szerettem volna beszélgeti avval a pár japán hölggyel, akikkel élőben volt alkalmam beszélgetnem, de mire észbe kaptam, már eltelt fél óra, és elkerültünk egymás közeléből.... amíg beszélgettem velük, meg vagy daloltak, vagy érdekes stílusban felszínesen beszélgettek velem, mintha kerülgetnék a forró kását, amolyan sztoikus nyugalommal, de rejtett szomorúsággal.

Bár alig volt alkalma beszélgeti japánokkal, szóval erre ne alapozzunk.

Egyszer egy japán kislányra is vigyáztam, a másik véglet... na ilyenkor derül ki, mint számos felnőtt animéből, hogy rendkívül szentimentális , érzelgős a japán nép, de társadalmilag nagyon el kell fojtaniuk, és a művészi alkotásokban bukik ki többek között ez is, belőlük.

Angolul beszélgettem a japán hölgyekkel, angolul is sajnos alig tudok, megjegyzem, de amcsik is szokták mondani, h teljesen érthető a beszédem és viszonylag választékosnak tartják,

szóval nem az volt a gond, hogy ne értettek volna angolul engem a japán hölgyek.

Bocs, ha elírtam valamit. Rossz szokásom, sajnos...

Szívesen, na de azért javaslok neked itt gyakorikerdeseken is megforduló, Japánban élő magyarokat helyettem inkább, meg Hidasi Juditot, mert ők rendszeresen találkoznak japánokkal, sőt, Japán közeben. Én meg csak nagy ritkán. És elsősorban tőlük tanulok a japánokról.

(Az meg h nézek animéket és onnan, meg japán nyelvtankönyvekből ragad rám valamicske, az mellékes és minimális, a japán kultúra megismerésére nézve. Más eset volna, ha ambicionált volnék. Többet számít számomra a japán kultúra megismerésére nézve, hogy tanulok a tapasztalt japánosoktól.)

Az előző vagyok. Nem akartam hozzátenni eddig a mondandómhoz, de csak-csak kikívánkozik belőlem: röhögnék, ha kiderülne, hogy a kedves kérdező perfekt japán, és Japánban élsz. :) Vagy vmi hasonló... ;)

És itt teszteli a hozzászólókat. ;)

Nem állítom! Csak eljátszottam a gondolattal. :) sose lehet tudni. ;) Láttam más különös dolgokat...