Mit gondolnátok egy olyan emberről, aki az emberiség nagy részét utálja, viszont a természetet imádja, szereti az állatokat és a növényeket?

Akkor önmagát sem szereti. Ő is része az emberiségnek.

Ha körbenézünk, sajnos egy olyan világot látunk magunk körül, ami finoman fogalmazva elég nehezen szerethető...úgyhogy meg lehet érteni az ismerősöd (vagy téged, ha valójában magadról írtál), de az ilyen ember elvesztette mások miatt saját nagyságát, és egy kellemetlen életet kezd el élni, sajnos, és ő is egy olyan útra lépett, ami kívülről nézve szintén kezd mások szemében kerülendő lenni. Olyanná válik, amit ő sem szeret másokban, csak azért, mert megváltozik a neki nem tetsző dolgok hatására.

Meg lehet érteni az EMBERT, még akkor is, ha egyáltalán nem érünk egyet azzal, amilyen. De ha megértjük, hogy "hát, ez ilyen-olyan-amolya...hülye, lassú, buta, figyelmetlen, durva, akármi...", akkor nem távolodunk el az emberiségtől, a szeretettől, barátságos és közvetlen habitustól, ami mindenki számára hasznos,de leginkább saját magunk számára teszi élhetőbbé az életünket.

Üdv,

Jani